Lázár, Olimpia

Don Quijote a Zichy-kastélyban

2006.07.14. 00:00

Programkereső

A La Mancha lovagja című Wassermann-Leigh-musical július 28-án és 29-én valamint augusztus 4-én és 5-én kerül színre fél kilenctől a Zichy-kastély udvarán, Gergely Róbert főszereplésével.
1abd90b5-5dff-45d7-a7a7-62d7bc262627

A rendező, Vas-Zoltán Iván a következőket mondja az előadásról: „Tavaly volt négyszáz éve, hogy megszületett Cervantes halhatatlan hőse, a Búsképű lovag: 1605-ben jelent meg először a Don Quijote de la Mancha című regény. A belőle készült musical immár negyven éve hatalmas siker, folyamatosan jelen van a világ és hazánk színpadain. Sok millióan láthatták a már-már klasszikusnak számító filmet is Peter O’ Toole-lal és Sophia Lorennel.

A zenés darab főszereplője a költő-színész Cervantes, akit az inkvizíció köztörvényes bűnözők közé zár. A durva és ellenséges közegben, hogy megvédelmezze magát, hősünk színházi előadást rögtönöz: a bűnözőket ügyesen bevonja a játékba. Ők lesznek az előadás szereplői, és mire az inkvizíció kihallgatásra szólítja, a börtönlakók már mind felsorakoznak Don Quijote zászlaja alatt.

A fináléban felhangzó sláger - „Az álom, mit nem láttak még” - szinte himnuszként zengi: nincs olyan reménytelen és brutális világ, ahol ne lenne érdemes a szabadságot, az igazságot, az emberiség valódi eszményeit és értékeit képviselni.”

Sanchót (Szolgát) Kállóy Molnár Péter, Aldonzát, Álmosd Phaedrát pedig Nyári Beáta alakítja. A fellépők között van még többek között Sztárenki Pál, Virág László, Boronyák Gergely, Nagy Zoltán, Gyebnár Csekka Ildikó és Balázs Andrea is. Az előadás díszletét Werner József, a jelmezeket Húros Annamária készítette, a koreográfia pedig Ménich Gábor alkotása.