Luca, Ottilia

Belső keresztmetszet

2006.08.28. 00:00

Programkereső

Ritkán nyerhet bepillantást a koncertlátogató egy-egy előadás kulisszatitkaiba. Rendszerint csak a siker, a taps látható-hallható. Pedig mindez csupán egy folyamat vége, egy pillanatfelvétel. Sokan talán bele sem gondolnak abba, hogy milyen hosszú utat kell bejárnia az előadógárdának ahhoz, hogy egy előadás létrejöhessen.

Augusztus 25-én a Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztiválon Donizetti Rita című egyfelvonásos vígoperáját adta elő a Klebesberg Kultúrkúriában a Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és három nagyszerű énekes: Cecília Lloyd, Hámori Szabolcs és Derzsi György. A műsorajánló szórólap szerint Donizetti vígoperája az operairodalom igazi gyöngyszeme, vérbő humorral, gyönyörű olasz dallamokkal fűszerezve. A verőfényes Itáliában kezdődik a történet, ahol egy kis fogadó csinos gazdasszonya, Rita serénykedik a kertben s mamlasz férjét, Beppét igyekszik nem éppen gyengéd módszerekkel munkára és szerelemre serkenteni. Beppe kesereg is a vérmes asszonyka pofonjai miatt, mígnem idegen vendég lép a színre. Kiderül, hogy Rita holtnak hitt férje tért haza Kanadából… Bonyodalom, komikum, veszekedés és kibékülés, mindez remek, fülbemászó melódiákkal. Végül megoldódik a kérdés: kié legyen az asszony?

A művet interpretáló Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar három éve alakult a Zeneakadémia és a Budapesti Tanárképző vállalkozó kedvű hallgatóiból. Mivel én is az alapító tagok közé tartozom, figyelemmel kísérhettem az együttes eddigi életét. Első próbálkozásuk éppen a Rita volt.

Az együttest Meskó Ilona álmodta meg és hozta létre. Akkoriban (2003-ban) még a zeneszerzés tanszakra járt, s bár azóta is sikeres zeneszerző, ő többet szeretett volna. Hihetetlen erővel és lelkesedéssel szervezte a próbákat, a koncerteket, és sokszor az ő kitartása segítette át a zenekart a nehezebb időszakokon. Amikor elkezdtük a közös munkát, a kezdet kezdetén még hagyta, hogy a zenekar tagjai befolyásolják, tanácsokkal lássák el. Ahogy telt-múlt az idő, úgy érett meg benne a karmesteri határozottság és a vezetői képesség. Ma már másoddiplomásként végzi a Zeneakadémia karmester szakát és magabiztosan, teljes szakmai felkészültséggel, ugyanakkor az empátia eszközeit felhasználva vezeti és dirigálja a zenekart.

Rita szerepét a Millenáris Parkban rendezett, 2004-es premieren Iván Ildikó játszotta. Azóta a Gödöllői Kastélyban és a Hilton Dominikánus Udvarban kétszer is játszottuk a darabot. Ezeken az előadásokon Herczenik Anna énekelt. Mivel ő augusztus 25-én nem ért rá, Hedry Mária, a koncert szervezője Cecília Lloydot (lánykori nevén Péter Cecíliát) kérte fel. Ő egy hét alatt tanulta meg a darabot, ám ez egyáltalán nem érződött a játékán. Olyan volt, mintha már legalább századszor játszaná Ritát, a fogadósnét. Játéka dinamikus, színes és – vígoperákban ez kifejezetten előnyös – mulatságos, kacagtató volt. Igazi komikaként formálta Rita szerepét.

Egy opera előadásmódján mindig sokat kell dolgozni, különösen a kezdeti stádiumban. Ki kell találni a színpadi játékot, a tempókat, a levegővételeket, az apró nüanszokat. Össze kell csiszolódnia az előadógárdának is. Cecíliának könnyű dolga volt, hiszen egy kész, sokat játszott produkcióba illeszkedhetett bele. Ez könnyebb, mint a kezdet kezdetén megtervezni és felépíteni a mű interpretációját. Azonban ő, mivel még nem énekelte a darabot, friss szemléletet hozott, inspirálva ezzel a szereplőket és a zenekart is.

Természetesen máshogyan énekelt, mint ahogyan azt Herczenik Annától megszokhattuk. Rögtön az első áriájában gyönyörű, ugyanakkor váratlan kadenciákat énekelt csilingelő hangján, ezért sokkal jobban kellett figyelnünk rá a koncert folyamán. Ez a többletkoncentráció jót tett az előadásnak: a szokásosnál intenzívebb figyelem egybefogta az előadókat, ezzel együtt az előadást is. Mivel én a zenekarban ültem, nem hallhattam kívülről a produkciót, de mint résztvevő, véleményem szerint ez volt az eddigi legjobb előadásunk.

Ezt a vígoperát nemcsak játszani jó, hanem próbálni is. Derzsi György (Beppe) mindig kitalált egy új tréfát, egy új viccet – amire mindegyik szereplő rátett még egy lapáttal –, ezért gyakran megesett, hogy próbákon inkább nagyokat nevettünk, és a színpadot néztük a kotta helyett… Derzsi György a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett: hivatásos színész. Csak néhány éve tanul énekelni magántanárnál. Kedvenc áriám tőle a No. 5-ös, D-dúr (eredetileg E-dúr) „Trallala-ária”. Itt kiélte mindenfajta színészi képességét és megcsillogtatta énekesi tudását is. Igaz, sikerült előbb belépnie, így két trallalával többet énekelt… Ezt azonban a zenekar tagjain kívül senki sem vette észre, sőt amikor harmadszorra futott neki a „Trallalalla-trallalalla” kezdetű vidám dalocskának – ami mellesleg az asszony nélküli lét örömeiről szól –, rájátszott a Donizetti által is hitelesített, valódi belépésre. Rövidke hatásszünet után igazi tenorhoz méltóan, kidüllesztett mellkassal, előre emelt karral, teljes határozottsággal, kieresztve hangját fogott neki az éneklésnek, hatalmas kacagásra késztetve nemcsak a közönséget, hanem a zenekar tagjait is. A hibák előnnyé való kovácsolásának jó példája volt ez.

Hámori Szabolcs (Gasparo) a darab szerint egy erőszakos férjet játszik, aki Amerikából tért haza, hogy megszerezze az első házasságát bizonyító iratot. A tengerentúlon új menyasszonyt talált magának, de csak úgy veheti el feleségül, ha nőtlen: ezért szét akarja tépni a házassági levelet. Egy vígoperában még az erőszakos karakter is megszelídül, így Gasparo tulajdonképpen egy sármos csibész, aki mellesleg pofonokat is osztogat. Hámori Szabolcs a próbák során mindig kiegyensúlyozott volt, és ezt a jó tulajdonságát a koncert során sem veszítette el. Basszus hangja hol kedvesen, hol erélyesen búgott, színpadi alakítása előadásról előadásra egyre ötletesebb, hitelesebb, viccesebb lett.

42849d11-18be-45b9-a2eb-a0290c41eb03

Harangi Mária pedig rendezett, néha elrendezett: a darabot, a színészeket, konfliktusokat. Sokszor ő oldotta meg a vitás kérdéseket, határozott fellépésével és logikusan felépített koncepciójával mindig sikerült továbbgördítenie az elakadt munkafolyamatot. A színpadkép egyszerű volt: a színpadon átívelő szárítókötélen kék és sárga lepedők száradtak, a három szereplőt szimbolizálva. Rita nőies kék ruhát, Beppe bő, sárga kertésznadrágot kapott vidám-csíkos inggel, Gasparo pedig vagány-zöld mellényt és barna nadrágot viselt.

A darab telis-tele volt ötletekkel, humorral. Például amikor Beppe és Gasparo Ritáért, illetve a Rita-nélküliségért versengett – pontosabban kártyázott –, Gasparo egy baltával levágta Beppe ujjait egy farönkön, büntetésül azért, mert csalt. De volt, hogy két szalonnasütő nyárssal küzdöttek meg egymással, mint férfi a férfival.

Kár, hogy – az idei évet kivéve – ezt a vígoperát csak évente egyszer-kétszer játszhatjuk, de remélem, hogy ez a tehetséges csapat még sok alkalommal szórakoztathatja majd a közönséget ezzel a színvonalas zenei élményt nyújtó remekművel.