Konrád, Tivadar

Jövő időben

2007.01.04. 00:00

Programkereső

Az egyik kritikus nagyra értékeli „brahista” kezdeményezéseit, a másik dörzsölt színházi rókának nevezi, a harmadik megbocsáthatatlan bűnként átírói hajlamot ró neki fel. A The Last Five Years/Volt öt évünk című musical kapcsán viszont egyik címkét sem lehet Böhm Györgyre ragasztani.

Böhm György

A rendezőt a darabról, a színpadra állítás nehézségeiről és az évad második felére vonatkozó terveiről Papp Tímea kérdezte.

- Nemrég még a Csókos asszony bemutatójának apropóján kérdeztünk, most pedig egy musical ad témát. A zeneszerző, Jason Robert Brown felénk igencsak ismeretlen. Az interneten a Volt öt évünk Off-Broadway premierjéről rajongó kritikákat találtam, a Time Magazin beválogatta a 2001-es év tíz legjobb musicalje közé. Hogyan találtál rá a darabra?

- Az Operettszínház Raktárszínházában rendeztem Michael John LaChiusa Helló! Igen?! című musicaljét, amely hihetetlen izgalmas és furcsa zenét kínált. Az egyik kedves barátom például az előadás után azt mondta, úgy érezte, mintha a Zeneakadémia Kistermében ülne. Az, hogy már három éve műsoron van, bebizonyította, hogy erre a fajta progresszivitásra igenis van igény. A bemutatót látva az angol jogtulajdonos eljuttatott néhány hasonló kaliberű darabot Hartai Adrienne-nek, a Hartai Zenei Ügynökség vezetőjének, akinek a közreműködése által létrejöhetett az előadás. Adrienne-től Zöldi Gergelyhez kerültek a CD-k és a szövegkönyvek, aki ezt, a The Last Five Years című musicalt javasolta nekem. Gergővel jó ideje dolgozunk együtt, ismerjük egymás ízlését, és ezúttal sem tévedett. Egyébként az az igazság, hogy én nem szoktam keresgélni alapanyagot, nem szeretek választani. Vagy kiosztják rám vagy csak úgy, véletlenül megtalál.

- Mi fogott meg a darabban?

- Elképesztően jó és érdekes a zene. Egészen bizarr a zenekar felállása: egy akusztikus zongora, két cselló, egy hegedű, egy gitár és egy basszusgitár. A történetben pedig megfogott az ídősíkok egymás melletti kezelése. A színház szerintem akkor jó, ha egyik végletből a másikba ejt, ha az egyik pillanatban röhögsz, a másikban megdöbbensz, a harmadikban pedig sírsz. A legenda szerint a szerző válása után, szinte terápiás céllal írta a darabot, és a volt felesége szerette volna megakadályozni a bemutatót.

- A történet tényleg annyira egyszerű, mint ahogyan a zeneszerző–librettista–dalszövegíró honlapján olvasható? Eszerint van egy férfi és egy nő, akik elmesélik kapcsolatuk alakulását. A nő visszatekint, a férfi viszont kronologikus sorrendben halad, és csak egyetlen dal erejéig, az esküvőn találkoznak a színpadon, ott ér össze a két szál.

- Ha csak ennyiről szólna, valóban könnyű dolgunk lenne. Az teszi bonyolulttá, hogy ez a találkozás a darab aranymetszésében történik meg. A két karakter, Cathy és Jamie egymás után, egymás mellett, időnként pedig együtt énekelnek, de egészen más lelkiállapotban. A nő a végállapotból indul, míg a férfi esetében a kapcsolatot a kezdettől, folyamatában ismerjük meg. Az esküvői jeleneten kívül nem is néznek egymás szemébe. És ez az építkezés megnehezíti a rendező és a színészek dolgát.

- A dramaturgi éned nem akart belenyúlni a darabba?

- Megtehettük volna, hogy engedélyt kérünk a jogtulajdonostól a beavatkozásra, a jelenetmódosításra, mint ahogy megtettük a Helló! Igen?! esetében. Egykori szerzői jogi tanácsadóként tudom, hogy van erre mód, csak időben kell jelezni, és kellően meg kell indokolni. De azt gondoltam, hogy egy elemelt rendezés megoldást jelenthet. Elmentem egyébként Londonba megnézni az előadást, mert kíváncsi voltam, hogyan hat a közönségre. És érdekes módon ugyanazzal szembesültem, amivel a Helló! Igen?! esetében is. Mindkét előadást teljesen realistán, szinte naturalista módon állították színpadra, ami ha nem is kivitelezhetetlen, de úgy gondolom, elég szájbarágós. Mondok néhány szerzői instrukciót. Cathy a mólón üldögél egy ohiói folyóparton. Jamie a Central Parkban álldogálva felmutat az Upper West Side házaira. Cathy az apjával vacsorázik – közben pedig kétszereplős a darab. Cathy arca megnyúlik, mert megtudta, hogy Jamie-nek másnap el kell mennie. Mi ahelyett, hogy mindent megmutatnánk, a néző fantáziáját mozgósítjuk. Stilizált lesz a díszlet, amely Túri Erzsébet munkája. Egy hatméteres asztal az esküvői parti romjaival, és egy hatalmas esküvői kép uralja a látványt. Az Erzsi által kitalált többszintű térben játszódik a történet, amelynek a közönség közvetlen részese, mert a színpadon is ülnek nézők. Így nagyon izgalmas helyzeteket tudunk létrehozni.


Böhm György

- De még mindig csak két ember játszik a színpadon. Nem lesz túl nagy ehhez a nagyon intim történethez a Művészetek Palotájának Fesztivál Színháza? Be tudja tölteni két színész, Malek Andrea és Kamarás Iván ezt a nagy teret? Egyáltalán: miért pont rájuk gondoltál?

- Andreával a Rock Színház óta ismerjük egymást, és azóta többször dolgoztunk együtt fellépéseken, rendezvényeken, koncerteken. Bár nem tűnt el a magyar színpadokról, de mindenképp szerettem volna, hogy színésznőként ismét reflektorfénybe kerüljön. Amikor előálltam az ötlettel, megörült, ugyanis ismerte a darabot. Közösen kezdtünk gondolkodni, ki lehetne a partnere. Sorra jöttek a nevek, de valahogy mindenki úgy tűnt, túl egyértelmű, magától értetődő választás. Szerencsére sok jól éneklő, remek színészünk van, de mindenkinél azt éreztük, hogy nem lenne meglepő, nem tartogatna különös izgalmat, ha az ő neve kerülne a plakátra. Egy műsort rendeztem, ahol mindketten felléptek. Iván egyetlen gitárral énekelte Cseh Tamás dalát, a Song of Wily William-et. Andrea meghallotta őt hátul a színfalak mögött, és azonnal odajött hozzám, hogy vele kellene megcsinálni az előadást. Iván először tiltakozott, hogy hiába a lemez és néhány zenés előadás tapasztalata, nem érzi magát elég felkészültnek egy ilyen feladatra. Mivel Andrea tanít is, a legegyszerűbbnek az tűnt, hogy meghallgassa Ivánt. Ekkor kiderült, hogy nincs semmiféle tehetségbeli vagy hangi akadály. Azt gondolom, ők olyan színészek, akik nem csupán eléneklik a dalokat, hanem hitelesen játsszák el a drámát. Ez egy nagyon nagy találkozás, úgy érzem. Jó velük dolgozni, mert inspirálják egymást. Van egy dal, amelyben Jamie arról énekel, meg fogja csalni Cathyt. Ivánt ebben a jelenetben Andrea fogja kísérni zongorán. A férfi egy másik idősíkban van, de a belső vallomásnak, a titoknak így részese a nő is. A két karakter közötti feszültség vibrálni fog a színpadon.

- Mennyire volt evidens választás a Művészetek Palotája, ahol te művészeti tanácsadó is vagy?

- Azért volt egyértelmű, mert Kiss Imre elnök-vezérigazgató arra törekszik, hogy olyan kezdeményezések jelenjenek meg a Palota műsorkínálatában, amelyek progresszívek, a városban máshol nem láthatók. Ez nem egy McDonalds-musical, amikor replikaként, de hangsúlyozom: csak a replikaként játszott A Nyomorultak, a Mamma Mia vagy a többi Broadway-termék. Amikor Tokiótól Madridig tudod, hogy nincs rizikó, ugyanazt kapod. Mi viszont olyat keresünk, ami érdekes, izgalmas drámai alapanyag, magas zenei minőség, ugyanakkor viszont mégis a könnyebb műfajhoz tartozik.

- Most december eleje van. Hol tart a munka? Tudtok a Fesztiválszínházban próbálni?

- A Művészetek Palotája befogadó intézmény. Nincs arra lehetőség, hogy a valódi díszletben próbáljunk heteket vagy akár csak napokat. Tulajdonképpen most kicsiben modellezzük azt, ahogyan a Broadway- és West End-produkciók készülnek. Asztal mellett, próbateremben dolgozunk egészen a bemutató előtti napig. 2007. január 4-én felmegyünk a színpadra, az oda beépített díszletbe, és az lesz a rendelkező próba, emlékpróba és összpróba is egyben. Addigra tökéletesen elő kell készítenünk, pontosan be kell gyakorolnunk mindent. Akkor és ott már csak a fény beállításával foglalkozhatunk.

- Nem gondolod, hogy Malek Andrea és Kamarás Iván elég jó nevek ahhoz, hogy ne csak januárban teljen meg a nézőtér? Nincs benne ebben a szereplőválasztásban az a fajta tudatosság, hogy a nézők ismert nevekre váltanak jegyet?

- Tudomásul kell venni, és talán ezért senki nem sértődik meg, hogy a kultúra áru. Nem lehet az én nevemmel, egyáltalán: általában a rendező nevével becsalogatni a nézőt. Számomra a színházban a színész a legfontosabb, ő megy ki este, ő viszi vásárra a bőrét, az ő arcukhoz kapcsolódik egy produkció. És őket lehet igazán szeretni, értük lehet rajongani. A produkció januárban öt alkalommal látható. Bízom benne, hogy lesz közönségigény erre a zenére.

- Ebben az évadban a Pesti Színházban egy, a családon belüli erőszak problémáját feldolgozó, Dogma-film alapján készült darab dramaturgja voltál, rendeztél egy klasszikus operettet, most készül egy kortárs musical. Mi várható még?

- Ami biztos, az a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Marica grófnő Eszenyi Enikő rendezésében. Nemrég került a kezembe egy, az Off-Broadwayn alig fél éve bemutatott musical, amelyet a Helló! Igen?! zeneszerzője, Michael John LaChiusa írt Lorca drámája, a Bernarda Alba háza alapján. Igazi jó kis Raktárszínházba való darab…

Névjegy
Böhm György az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 1979-ben. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapító tagja, a Nyílt Fórum egyik létrehozója. Dolgozott a Vígszínházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Rock Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban. 1992 óta a Győri Nemzeti Színház vezető dramaturgja, 2001 óta a Budapesti Operettszínház irodalmi vezetője és rendezője, 2005 óta a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója. 1992-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1997-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. 2000-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál legjobb rendezőjének választották, és több alkalommal lett az év dramaturgja. Hat évig volt a Szerzői Jogvédő Hivatal tanácsadója. Neve jelenleg számos színlapon olvasható. Az ünnep, a Négy lába van a lónak, mégis megbotlik, a Sok hűhó semmiért, a Tévedések vígjátéka és A vágy villamosa című prózai előadások, valamint a Bonnie & Clyde balett librettistája, a Valahol Európában és a Menyasszonytánc musicalek szerzője, a Rongyláb, a Hello! Igen?!, A Szépség és a Szörnyeteg, a Csókos asszony előadások rendezője.

Hobbi: Alma Mahler, a 14 éves bearded collie kutya
Kedvenc zeneszerző: Bartók Béla és Zerkovitz Béla
Kedvenc drámaíró: Euripidész
Kedvenc könyv: Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány
Kedvenc ország/város: az egész Világ és benne minden Ember