Emma

Varga Magda operaénekesnőt ünnepelték

2007.01.28. 00:00

Programkereső

A Csokonai Színház örökös tagját 85. születésnapján meleg hangulatú eseményen köszöntötték színházában. A január 22-ei ünnepség végén a színház operaénekeseivel és énekkari tagjaival a művésznő is együtt énekelte a Traviáta egyik dalát.

Varga Magda érdemes művészt, a teátrum operatagozatának egyik alapítóját a Bányai Júlia Általános Iskola gyerekkórusa fogadta, amikor megérkezett a Csokonai Színházba, a kedvéért rendezett fogadásra. Ezt követően Csányi János, az intézmény igazgatója köszöntötte kedves szavakkal. "A Csokonai Színháznak és Debrecennek fantasztikus kincsei vannak - mondta. - Olyan fénylő csillagok, amilyen Varga Magda is, akik útmutatást jelentenek nekünk." A direktor természetesen hatalmas virágcsokorral kívánt sok boldogságot a művésznőnek. Ezt követően Halász János alpolgármester arra az érdekességre emlékeztetett, hogy lám, épp a Magyar Kultúra Napján született az, aki az operakultúrának szentelte életét. A régi kollégák közül Tréfás György és Csikos Sándor, illetve az operatársulat nevében Wagner Lajos kívánt boldog születésnapot a művésznőnek.

Az Érdemes művészről a közönség fiatalabbik évjárata legfeljebb a színész Cserhalmi György édesanyjaként szokott hallani, hiszen a művésznő a nyilvános operai fellépésektől már jó ideje visszavonult. 1955-ben, az operai társulatrész alapító tagjaként szerződött a Csokonai Színházhoz. Tanúja azoknak az éveknek, amikor a debrecenieknek az opera hazájában, Itáliában is tekintélye volt.

"Mogyoródon jöttem a világra, falun - vall a kezdetekről Varga Magda abban az interjúban, amint Balogh Tibor készített vele két éve. - Ott volt lelkész az édesapám. A leggyakrabban tehát a templomban hallattam a hangom, meg az emberek között az ünnepi alkalmakon. Szépen zengett a népdal arrafelé, a hangommal tehát nem tudtam különösebben kitűnni. Tanítónő lettem, majd – elvégezve a főiskolát – magyar-történelem szakos tanár. Semmi jel nem utalt arra, hogy énekesi pályára készülnék. A fordulatot a háború dörömbölése hozta el. A Lánchíd szomszédságában húzódtunk meg egy óvóhelyen, amikor az oroszok már körbevették és lőtték Budapestet. Rettenetesen féltem, s az ijedségemben önkéntelen dúdolgatni kezdtem. A dúdolgatásból éneklés lett. Sokan voltak odalenn öregek-gyerekek. Valaki megkért egyszer, hogy énekelnék-e hangosabban. Attól kezdve minden este, amikor a bombázás elkezdődött – rázendítettem. Kinn arat a halál – benn énekszó vonja el a figyelmet arról, ami bármikor bekövetkezhet. Ekkor éreztem meg: a zene nagyhatalom, ha le tudja győzni a félelmet. Ha én győztem le a félelmünket, akkor: a torkomban kincs van!"

b66152ce-2312-462b-a611-53b3c3ec306d

A folytatás varázslatos volt. Az országban újraindult az élet, Varga Magda pedig eljutott az Operába a Carmenre. Azt mondja, számára ez maga volt a csoda, a felismerés, hogy ezt az utat kell követnie. Titokban jelentkezett egy tehetségkutató pályázatra, ahol annyi volt a jelentkező, hogy csak harmadnapra került a zsűri elé. A rostán négyen maradtak fenn. Hárman külföldre vették az irányt, őt pedig a Magyar Rádió taníttatta tovább. Ezt követően jelentkezett az Állami Népi Együttesbe. A népdalokon nevelkedő fiatala nőt rögtön fölvették szólamvezetőnek. Rábai Miklós vezetésével bejárta a teljes szocialista tábort. De amikor Japánba készülődött az együttes, a művésznő kiszállt: operát szeretett volna énekelni - s így is tett. Az akkor úgynevezett Gördülő Operával bejárta az egész országot. Megtanult minden hőmérsékleten és bármilyen páratartalom mellett énekelni. A bumlizásért, a vonatozásért, a szenvedésekért az nyújtott kárpótlást, hogy teltházak előtt játszottak.

A következő lépcsőfok a Zeneművészek Szövetsége meghallgatása volt, amelyre az Erkel Színházból, a Traviata közben szökött ki. Férje várta a kölcsönpénzen hívott taxival, s áthajtottak a Fészek Klubba, ahol a zsűri - Gyurkovics Mária, Svéd Sándor és a többiek - várakozott. "Jelmezben-diadémban járultam eléjük - emlékezett vissza az esetre Varga Magda. - Kértem az elnézésüket, amiért szökésben vagyok, de ez egy olyan pillanat a számomra, hogy még lámpalázas sem tudok lenni. Eléjük tettem a két kilogram kottát, ennyi volt a jelentkezési norma. Kiválasztottak egy népdalt, egy preklasszikust, egy klasszikust és egy romantikust. Utolsóként a Carment kérték. Vissza kellett térnem a színházba. Éjféltájt kaptam a telefont, az operakísérőm hívott, mondván: mi még mindig itt ülünk, Magda, de Te elindultál a szerencse útján."

Ezt követően az operaházi karmesterek, vezetők is meghallgatták. Akkoriban Tóth Aladár volt az igazgató, Ferencsik János a vezető karmester és Nádasdy Kálmán a rendező. S miközben tanakodtak, Blum Tamás, akit éppen a debreceni zeneigazgatónak hívtak, már el is csábította. A várható hosszabb statisztálás helyett a gyorsabb karriert választotta. Csakhogy eljött 1956... Eldördült az első sortűz – a színház közvetlen közelében is voltak halottak.

Egy távirat és egy hét felkészülési időszak hozta Budapestre a Bánk bán Gertrudiszának szerepébe. Vámos László rendező keze alá került. Az oroszok egy páholyban ültek – szemben Bánk bánnal. És a második felvonás végén felállva tapsoltak... Az évek során énekelhetett Olaszországban, hívták Frankfurtba, taníthatott a Zeneművészeti Főiskolán. És Debrecenben mindig szeretettel várták, fogadták. Mint most, ezen az ünnepen is. Szép, teljes karrier az övé mesés fordulatokkal. Isten éltesse Varga Magdát!