Pandora, Gabriella

Mindenkinek így kellene csinálni

2007.07.23. 00:00

Programkereső

Az Ön véleménye szerint is gyengélkedik az opera és mielőbbi hatásos kúrára lenne szüksége? Hívja bizalommal kezelőorvosát – akarom mondani, Jonathan Millert, aki eredeti foglakozására nézve orvos, de közel félévszázados tevékenysége alatt már sokak hitét erősítette meg abban, hogy az operának a ma embere számára is van mondanivalója.

A Cosi fan tutte-val zárja kapuit a Királyi Operaház, ez az idei évad utolsó opera-felújítása. Kiváló nyáresti szórakozás, s a népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1995-ös színrevitele óta már ötödszörre mutatják be ugyanazt a rendezést. Mondanom sem kell, hogy teltházzal mennek az előadások, s bár Londonban számos fesztivál kínál jobbnál-jobb programokat a komolyzenét kedvelőknek (például a Barbican Centre-ben futó Mostly Mozart vagy a Royal Albert Hall Promenád-koncertjei), jegyet kapni szinte lehetetlenség az előadásokra.

Jonathan Miller – aki nemcsak rendezője a produkciónak, hanem aktívan részt vett a díszletek és a világítás megtervezésében is – a mai korba helyezte a történetet, mai ruhákkal, modern korunkat jellemző, áldásos-átkos technikai eszközét felvonultatva. Fiordiligi és Dorabella a mobiltelefonjuk memóriájában őrzött fényképeket nézegetve zengnek dicsőítő himnuszt kedveseikről (Ah guarda sorella), Don Alfonso is mobilját tárcsázva énekli el egyik recitativójával a közte és a két ifjú közötti "meccs" állását. Despina, a szobalány sem a régi már: nem bajlódik úrnői számára a kakaófőzéssel, a Starbucks Coffe-ból hozza műanyagpohárban a vigasztalásul szánt frissítőket, és a tintának sem kell megszáradnia az álházasság-szerződésen, mivel laptopon írta azt az áljegyző-Despina.

A három és félórás opera minden perce gondosan megtervezett, nincs üres járat, tele van szellemes ötletekkel, gag-ekkel. Elég Don Alfonso egy szemhunyorítása, a két szerelmespár egy-egy mozdulata vagy komikusnak ható sóhaja, netán Ferrando és Guglielmo szándékosan komikus jelmezei, és a közönség gurul a kacagástól. Az első felvonás elején még kifogástalan öltönyben megjelenő elegáns urak az ENSZ békefenntartóinak kék sapkájában és kommandós ruhában vesznek búcsút menyasszonyaiktól, amit a CNN természetesen egyenesben közvetít, sőt, még interjút is ad a két hadba vonuló. A két álkatona gyors ruhaváltás után – ismét a közönség hangos tetszésnyilvánításától kísérve – a ’60-as évek hippijeit megszégyenítő öltözékben, a karibi kalózt játszó Johnny Depp karikatúrájaként (napszemüvegben, kendővel a fejükön, strasszos farmerben, ill. fekete bőrszerelésben és halálfejes pólóban) próbálják meghódítani egymás menyasszonyait, mint tudjuk – legnagyobb bánatukra –, sikerrel.

5a12ad05-06ee-445a-87e1-5b0c017723ba

Millernek szerencséje van a szereplőgárdával, akik nemcsak nagyszerű énekesek, hanem kitűnő színészek is. A minden hájjal megkent Don Alfonsót alakító Thomas Allen és a cselszövésben társ Rebecca Evans (Despina) kitűnő párost alakítanak, hangjuk tökéletesen illik az általuk életre keltett karakterekhez, sok derűs percet szerezve a nagyérdeműnek.

Dorothea Röschmann Fiordiligi-je gondosan felépített szerepmegformálás. Az énekesnő érzékenyen és meggyőzően mutatta meg Fiordiligi ellentétes érzelmeit, a szeretett férfi iránti hűséget, de a fiatalság könnyelműségét és szertelenségét is. Mozart kegyetlenül mély és még kegyetlenebb magas hangokat írt e szoprán szólamba, melyeket Röschmann tisztán, virtuózan szólaltatott meg. Dorabella szerepében egy fiatal litván énekesnő, Elina Garanca debütált. Alakításában hősnője felületes, könnyen befolyásolható jellemét domborította ki. Míg első felvonásbeli áriájában (Smanie implacabili) vigasztalhatatlanul szomorú kedvese háborúba vonulása miatt, addig a következő felvonás közepén már (È amore un ladroncello) nagy hévvel próbálja rábeszélni nővérét, hogy kövesse példáját, azaz lépjen frigyre az egyik "albánnal".

Lorenzo Regazzo (Guglielmo) és Matthew Polenzani (Ferrando) valósággal lubickolnak szerepükben. Egyetlen poént sem hagytak ki, játékuk könnyed és természetes volt. Bolondozásaik kiváló énekesi szerepmegformálással társult. Különösen az amerikai – a Coven Gardenben szintén először fellépő – Polenzani hagyott mély benyomásokat, aki hangszínpalettájával a harsány ordítástól a leghalkabb pianissimóig sok-sok színárnyalatot tudott kikeverni.

A produkció dirigense, Sir Colin Davis egyenrangú társa volt a rendezői koncepciónak. Davis nagyszerűen mutatta meg Mozart zenéjében a bájt, a jó értelemben vett finomságot és a bensőségességet. A zenekar elsőrangú volt, a kürtöst pedig külön ki kell emelni a második felvonás nyaktörő szólamainak hibátlan, tiszta intonációjáért. Miller vitaminos csodakúrája hatott, a "páciens" jobban néz ki, mint valaha, tele energiával és megfiatalodva újabb híveket szerzett magának.

(2007. július 14. Royal Opera House, London 19:00 - Mozart: Cosi fan tutte; km.: Matthew Polenzani (Ferrando), Lorenzo Regazzo (Guglielmo), Thomas Allen (Don Alfonso), Dorothea Röschmann (Fiordiligi), Elina Garanča (Dorabella), Rebecca Evans (Despina), Jonathan Miller, Tim Blazdell, Andrew Jameson, Colin Maxwell, Catherine Smith; libretto: Lorenzo da Ponte; díszlet: Anthony Watermann; világítás: Jonathan Miller, John Charlton; rend.: Jonathan Miller; vez.: Colin Davis)