Pandora, Gabriella

Forradalom, magány, tanácstalanság

2007.09.08. 00:00

Programkereső

Időutazás a jelenbe – operával: rendhagyó est szeptember 21-én a Fesztivál Színházban. A Kolozsvárott élő Demény Attila három kamaraoperája (az 1992-es Parafarm, a 2001-es Bevégezetlen ragozás - haláltáncjáték, és a 2007-es Az utolsó meggymag) a Budapesti Kamaraopera és a Kolozsvári Magyar Opera Stúdiójának előadásában.
0a091bc9-596d-4367-b73c-71ffe6ca021f

"A három mű más-más zenei nyelven szólal meg, valamiképpen mégis együvé tartozik. A Parafarm az örökké ellopott forradalom, a Bevégezetlen ragozás a magány, a reménytelenség, a rögeszmecserék. Az utolsó meggymag pedig az utolsó négy magyar végső tanácstalanságának története. Mindhárom történet tehát olyan személyes, illetve közösségi egzisztenciális helyzetekről szól, amelyekben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd, helyette emlékek, indulatok hangulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké, vagy inkább egy nagy utazás a megint szertefoszlott illúziók nyomában." – nyilatkozta a szerző.

A komponista a műfaj több évszázados hagyományaira építve alkotott nem egyszerűen új, de napjaink közönségének szóló, igazi kortárs muzsikát. Olyat, aminek a témája nem nyúlik vissza a múltba, hanem a 20. századból merít tartalmat magának.

(2007. szeptember 21. 19:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Demény Attila kamaraoperái - a Budapesti Kamaraopera és a Kolozsvári Magyar Opera Stúdiójának előadása; Demény Attila: Parafarm (librettó: Visky András - George Orwell Állatfarm című regénye nyomán, Christian Morgenstern és Petri György szövegeinek felhasználásával); Bevégezetlen ragozás - haláltáncjáték (librettó: Visky András - Örkény István egyperces novellája nyomán); Az utolsó meggymag (librettó: Lászlóffy Aladár - Örkény István egyperces novellája nyomán, más szövegekkel kiegészítve)