Árpád

A Pellerke

2008.03.02. 00:00

Programkereső

A Rákóczi úti koratavaszt behozza a kávézóba, ragyog, vibrál körülötte a levegő. Felfokozott őszinteséggel és nyíltsággal csapong a témák közt. A történetekkel változik a szeme színe: néha nyugodt vízkék, máskor skarlátzöld. De annyira boldog munkától és magánélettől, hogy képes rózsának nézni az asztalon álló pohárba tett tulipánt.

Peller Anna

Peller Anna titokzatos kevercse a nőnek: vamp, díva, egzaltált nő, nyugodt, méltóságteli uralkodó, hétköznapi lökött csaj, önironikus komika. Bár kétszer próbált bejutni a Színművészeti a prózai osztályába, mindig musical szakra készült. A sikeres felvételiig tartó éveket a Gór Nagy Mária Színitanodában töltötte. Majd jött az egyetem, ahol Kerényi Imre zenés osztályába kerülve mindent játszottak Tasnádi István darabjától, a Kokainfutártól kezdve Csehov egyfelvonásosain keresztül a saját szerzemény Démonológiáig, még aluljáróba transzponált János vitézt is. A burokról, ami ott körülvette őket, az osztálytársairól, akiktől talán a legtöbbet tanulta szinte már nosztalgiával beszél, pedig alig három éve végzett.

Vendégeskedett Békéscsabán, egy évadot Szolnokon töltött. A „vidéket” egyáltalán nem kompromisszumnak tekintette, hanem örült a kiválasztottságnak, annak, hogy Szikora János őt akarta a Képzelt riport…Beverley-jére. A szerepek mellett az ott megismert kollégákért is áldja a sorsot. Második éve a Budapesti Operettszínház tagja. Kerényi Miklós Gábor hívása is „csak” megtörtént vele. Alkatilag képtelen a kemény önérvényesítésre, mert hisz abban, hogy aminek jönnie kell, az rátalál. Ahol bizalmat kap, ott jól érzi magát. Van, aki korbácsra működik, őt azonban a próbákon szeretgetni kell, türelmesen hagyni, hogy keresgéljen, és megszülje a karaktert.

A Békéscsabán játszott musicalben, a Nine-ban sokat sejtetően vetkőztették, a szolnoki Chicagóban meg ő volt Roxie Hart. A nézőtéren viszont – és ezt bizton állíthatom – senki nem azt figyelte, hány pluszkiló van rajta. Persze, ő maga tisztában van azzal, hogy habitusa és alkata alapvetően komikaszerepekre predesztinálja. (Vagy legalábbis ez jut róla eszébe a többségnek.) Talán ha lefogynék, nem kategorizálnának ennyire – latolgatja hangosan. Nem lusta, csak épp így érzi jól magát. Igaz, soha nem kapott külsejéért kritikát, és a munka közben a koreográfusok is elfeledkeznek arról, hogy nem balerinaalkat. Ám abban a pillanatban, amikor elkezdi énekelni a Padam, padam-ot, a nézőnek már nem érdekes, hány centi, hány kiló ez a lány, mert törékeny Piaffá lényegül át.

De a „vicces husi” azt sem bánja, ha gonoszt játszik vagy „le kell menni a sárba”. Azok közé tartozik, aki bevallja: vannak szerepálmai. Például a Hitchcock-film, a Manderley-ház asszonya alapján készült Kunze-Lévay-musical, a Rebecca házvezetőnője, aki egy pillanatra sem mosolyodik el. Olyan karakterek bőrébe akar belebújni, akiket nem biztos, hogy első látásra ráosztanának. Próbálgatni akarja magát, határait, színészi eszközeit. Ezért örült a raktárszínházi beugrásoknak, a Jövőre, veled, itt-nek, ahol nem a showra volt szükség, hanem a finom színházi mozdulatokra. Ezért izgatja az Abigél című új magyar musical naiv, kicsit belassult Torma Piroskája. És ezért szereti a szinkronizálás változatosságát. Egyébként ez az egyetlen olyan dolog, amit kijárt magának. Igaz, alig 16 évesen kopogtatott be a Pannónia Filmstúdióba, és azt se bánta, hogy tömegjelenetekbe rakták. Hiszen ami másoknak favágás, az neki kikapcsolódás és egyben a gyerekkori vágy beteljesedése: végre nem a lenémított tévé műsoraira beszéltek rá húgával.

Megőrül, ha nem történik vele semmi. Amikor éppen nem a Nagymező utcában játszik, musicalesteken lép fel. Van, aki ezt jó adag lenézéssel hakninak nevezi, de neki meggyőződése, hogy nem lehet levinni a nézői igényszintet.

Szinte mindenki pellerkézi. A társaság középpontja, aki napközben árasztja magából az energiát, és imád emberek közt lenni. Ha komolyan ül, odamennek hozzá, hogy mi van vele, mert furcsállják, hogy éppen nem zsezseg. Pedig csak figyel. Befelé és kifelé, és szüksége van időnként a csöndre, az egyedüllétre, hogy feltöltődjön.