Valér

Puccini feltámasztva és eltemetve

2008.03.20. 00:00

Programkereső

Váratlanul jól sikerült a Hollerung Gábor vezényelte Messa di Gloria a Zeneakadémián, ékesen bizonyítva, hogy a zseni a zsengéiben is zseni (zseni alatt természetesen Puccinit értve, és nem Hollerungot), így aztán jeges zuhany lett a másnapi Edgarból az Operában, amely azt bizonyította, hogy a halott operákat nem érdemes bottal sem piszkálni.
0fe61f1b-7637-47b3-a051-3d9671f0b64d

Pedig sokat megtett a színház a darabért. Kovács János vezényelt, és igen tisztességes hangok jöttek a zenekari árokból, annál már csak a két énekesnő volt tisztességesebb. Fideliát Herczenik Anna énekelte, tisztán, és kiegyenlített, szép hangon, a harmadik felvonás áriájában egy kicsit a személyes varázsból is megcsillantva valamit, Tigrana pedig Mester Viktória volt, akinek a hangja annál érdekesebbé válik, minél tovább hallgatja az ember. A mély orgánumú férfiak Kálmándi Mihály és Szvétek László voltak, mindketten különösebb fantázia nélkül, de korrekt módon teljesítettek, a címszereplő Fekete Attila viszont olyan nagy erőfeszítéssel próbált életet lehelni az élettelenbe, hogy az első felvonás vége felé az egyik magassága megkukorékolódott. Sokatmondóan néztek össze a közönség értő tagjai, és elgondolkodhattunk az opera igazságtalanságán: valaki sokszáz hangjegyet elénekel, és mégis az a legemlékezetesebb, amelyiket elrontja.

Nemes-Takách Kata tervezte a jelmezeket, alávetve magát a rendezői elképzelésnek, hosszú kabátok, pulóverek, rózsaszín kosztümök, többnyire igen csinos kivitelben. Arról nem az ifjú jelmeztervező tehet, hogy az énekes urak testalkata és a hosszú ujjú póló együtt nem feltétlenül szerencsés párosítás. De semmiképp sem ezen múlott az élményszerűség.

A rendező Éry-Kovács András volt, kiről csak annyi derült ki egyértelműen, hogy gúzsba kötve nem tud táncolni, a megkötések a fantáziájára nem hatottak nagyon ösztönzően. A munka java inkább képalkotás volt, nem rendezés, egy nyitott tetejű autó, székek, két gengszter árnyéka, vagy napozószéken üldögélő tengerparti hölgyek: éppenséggel itt is elő lehet adni az Edgart, de hogy ettől érzékenyebben bontakoznának ki a figurák, azt nem vettem észre. Ahogyan mondjuk a párbajjelenet ötös székreülős játékká fogalmazása is inkább azt a benyomást keltette, hogy a rendező fejében az ötlet darabtól függetlenül már régen megvolt, és most végre kapott egy lehetőséget, hogy meg is valósíthassa azt.

A halacska azonban a fejétől bűzlik, az Edgarral egyetlen igazi baj van, hogy nem jó opera. A történet logikátlan, a szereplők tökéletesen értelmetlen cselekedetekben nyilvánulnak meg, a falu népe kigúnyolja Tigranát, ezért Edgar ötletesen felgyújtja az apja házát, majd minden különösebb indok nélkül Edgar megrendezi önmaga temetését, ahol leleplezi azt a nőt, akin semmi lelepleznivaló nem volt, hiszen már eleve mindenki nagyon rossz véleménnyel volt róla – leszámítva magát Edgart.

Nagyobb baj, hogy a zene sem első osztályú, vannak szép pillanatai, a zenekari bevezető, Fidelia áriái, talán az egyik kórus, de az egész mintha folyton egy helyben ugrálna, nekirugaszkodik, de ugyanott ér földet, elakad, túl hirtelen lesz vége a számoknak, a harmadik felvonás hosszadalmas, a váltások előkészítetlenek. Nyilvánvaló, hogy nem sok zeneszerző élt Olaszországban, aki ilyen színvonalon végigkomponált volna egy operát, de hogy ebből a tehetséges emberből hogyan lett Puccini, az teljesen érthetetlen. Az Edgarban benne van mindaz, ami Puccinit naggyá tette, csak a lényeg hiányzik, a lendület, ahogy a következő opera, a Manon Lescaut első felvonása megállíthatatlanul indul, és lép előre, fölfelé, logikusan és természetesen. Csak a nagy dallam nincs sehol, amely olyan, hogy első pillanattól ismerős, és mégis újra előszörre halljuk. Hogy az Edgar és a Manon Lescaut között Puccini mit csinált és kinek adta el a lelkét, az legyen az ő titka, de hogy a kettő között a különbség nem fejlődés, hanem ugrás, az egyértelmű. Hogy ezért a tapasztalatért érdemes volt-e ennyit dolgozni, az meg legyen az előadók titka.

(2008. március 18. Magyar Állami Operaház, 19:00 - Puccini: Edgar - magyarországi bemutató, szcenírozott koncert; km.: Fekete Attila, Herczenik Anna, Mester Viktória, Kálmándi Mihály, Szvétek László, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Magyar Állami Operaház Énekkara (karig.: Szabó Sipos Máté), a Magyar Állami Operház Gyermekkara (karig.: Gupcsó Gyöngyvér); vez.: Kovács János; rend.: Éry-Kovács András)