Eszter, Eliza

Magyar színházi sikerek Cseh- és Oroszországban

2008.04.17. 00:00

Programkereső

Egy hónap alatt két országban két díjat is átvehettek a Budapesti Operettszínház direktorának és főrendezőjének előadásaiban szereplő színésznők.

Kerényi Miklós Gábor

Kerényi Miklós Gábor 2007 őszén vitte színre Prágában, a Karlín Színházban Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét. Ebből a produkcióból most az Anhiltét alakító Pavla Břínková kapta meg a cseh kritikusok elismerését. Április 15-én este pedig a moszkvai Arany Maszk Fesztiválon díjazták a Béres Attila rendezte szentpétervári Lili bárónőből Valentyina Koszobutszkaját Illésházy Krisztina megformálásáért.

A Budapesti Operettszínház évek, évadok óta dolgozik együtt külföldi – salzburgi, bécsi, jekatyerinburgi, szentpétervári és prágai – testvérteátrumaival. Az ezekben a színházakban a Nagymező utcai kreatív stáb által színre vitt produkciókat a közönségen kívül a szakma is elismeri. A Golden Sofit elnevezésű legnagyobb szentpétervári színházi díjat például az előző évad legjobb zenés előadásai kategóriában már megkapta a Zenés Komédia Színházban a Szinetár Miklós által rendezett A víg özvegy (premier: 2006. november), a Kerényi által jegyzett A bajadér (premier: 2007. április), valamint a Béres Attila által színpadra állított Lili bárónő (premier: 2007. május). Az utóbbi, Huszka Jenő által komponált operettet most négy kategóriában is jelölték a legnagyobb orosz színházi fesztiválon. A kultúráért és filmművészetért felelős állami szervezet és a moszkvai kormány által alapított Arany Maszk elismerésre nominálták az előadást a legjobb operett/musical produkció kategóriában, valamint három főszereplőjét, Zoja Vinogradovát (Illésházy Agatha), Valentyina Koszobutszkaját (Illésházy Krisztina) és Ivan Koritovot (Frédi). Közülük Valentyina Koszobutszkaja vehette át április 15-én este a moszkvai K. Sz. Sztanyiszlavszkij és V. I. Nyemirovics-Dancsenko Zenés Színházban a legjobb operett-/musicalszínésznőnek járó Arany Maszk elismerést.


Béres Attila

Béres Attila rendezését, a Lili bárónőt a szentpétervári Zenés Komédia Színház kétszer is játszotta az orosz fővárosban, ahová mintegy ezer produkció közül választották ki a végül bemutatott 18 előadást. A Budapesti Operettszínház főrendezője volt az egyetlen külföldi alkotó, akinek munkáját elismerték.

A Lili bárónőt a magyar közönség is ismerheti, hiszen a produkció a mai napig sikerrel fut az Operett Súgó Raktárszínházában. Illésházy Krisztina szerepét itt Mednyánszky Ági játssza. Orosz kolléganője, Valentyina Koszobutszkaja egyébként az egyik legismertebb komika hazájában. A hetvenes évek óta tagja a szentpétervári Zenés Komédia Színháznak, de közben több filmben is láthatta a közönség.

Mindeközben Prágában, a Karlíni Színházban is látható egy "magyar produkció". Kerényi Miklós Gábor rendezésében 2007 őszén mutatták be itt Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét – hatalmas sikerrel. Ebből az előadásból most Pavla Břínková vehette át Prágai Nemzeti Színházban a cseh kritikusok által adományozott Thália-díjat az évad női alakításáért a musical/operett kategóriában. A művésznőt egyébként Anhilteként a magyar közönség is láthatta a tavaly októberi Kálmán 125 gálaesten. Csehül énekelte a Csárdáskirálynő legismertebb slágerét a Hajmási Pétert a Budapesti Operettszínház színpadán.


Pavla Břínková (Karlín Színház, Prága)

Pavla Břínková a Karlíni Zenés Színház sztárjai közé tartozik. Az operett- és musicalirodalom szinte összes fontos szerepét eljátszotta 21 éves pályafutása során. Látható volt a My Fair Ladyben, A víg özvegyben, a Bécsi vérben, s a Csárdáskirálynőben Sylviaként is. Eddig öt önálló CD-je jelent meg, melyek közül három aranylemez lett, tavaly pedig megírta Ilyen vagyok én című könyvét.

A két Kerényi-produkció a 2008/2009-es évadtól a Budapesti Operettszínházban is látható lesz, emellett természetesen folytatódnak a színházi együttműködések. Jövő májusban mutatják be Szentpétervárott Leo Fall Madame Pompadour című nagyoperettjét Lőcsei Jenő koreográfiájával, Rácz Márton karmester betanításában, Szinetár Miklós rendezésében.