Etelka, Aletta

Tatjána útjai

2008.06.03. 00:00

Programkereső

Frankó Tünde maga Tatjána. Bájos vonásai, őszinte, nyílt tekintete, finom gesztusai feljogosítják a "tatjánaságra". Persze, nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jut róla.

Frankó Tünde Tatjána szerepében (foto: Éder Vera)

- Nem először énekled Tatjánát...

- Ez a harmadik találkozásom a szereppel. Először Szegeden énekeltem, Angyal Mária rendezésében, aztán itt Budapesten, Békés András rendezésében, amelynek néhány utolsó előadásán volt szerencsém részt venni.

- Ennek ellenére hagyott nyomot?

- Minden szerep hagy nyomot. Nem az előadások mennyisége számít – persze, az sem elhanyagolható –, hanem a vele való foglalkozás.

- Változott az évek során a Tatjánához való viszonyod, a róla alkotott képed?

- Ahogy utunkon haladunk és változunk, a szerepek is jönnek velünk, formálódnak, és mi is formálódunk általuk. Első és második találkozásunkkor valószínűleg más volt a domináns a szerep megformálásában, de ezt már csak visszatekintve lehet megfogalmazni. Az ember örömeitől és fájdalmaitól egyre bölcsebb lesz, így a szerepek is gazdagodnak. Ez a mostani próbaidőszak annyira szép, és a mélységétől bensőséges volt, hogy emiatt sok mindent egy kicsit másképp látok a saját életemben is.

- Hasonlítotok egymásra Tatjánával?

- Mindenkiben van Tatjána, mindenki tele van vágyakkal, viharokkal, amelyek idővel persze változhatnak. De mindenki végigjárja ezt az utat, csak van, aki A-tól Z-ig, és van, aki csak A-tól B-ig. Olyan alapvető problémákkal nézünk szembe, amiknek egyáltalán nem volna szabad létrejönniük. Remélem, hogy ha valaki elmegy színházba, operába, megnéz egy kiállítást, az egyfajta szembesítéssel is találkozik. A művészet mindig valamiféle értékrendet ad és közvetít. Ebben a mi Anyeginünkben lehet hiányolni a klasszikus színpadképet, a kor miliőjét, de szerintem ebben nem ez a fontos. Minden pillanat, amely a színpadon történik, nagyító alá kerül ebben a színpadképben. Különleges élmény és feladat ilyen díszletben játszani.

- Nagyobb felelősségetek is, nem lehet megúszni semmit...

- Itt most mások az eszközök, amikhez nyúlhatok, vagy nem nyúlhatok, de úgy érzem, nem játszom máshogy, mint bármelyik előadásban.

- Kovalikkal milyen próbálni?

- Nagyon jó! Még sosem dolgoztam vele, de a közös munka meghatározó az életemben. Minden percét élvezem, szép emlék marad ez a próbaidőszak! Sajnálom, hogy vége van!

- Nyitott olyan csatornákat, amik mentén új irányból közelíthettél a szerep felé?

- Tulajdonképpen mindent ő fogalmaztatott meg velem. Úgy vezetett rá helyzetekre és pillanatokra, hogy saját személyiségemen keresztül szülessen meg a szerep. Élmény volt a próbák mélysége, és mégis derűs könnyedsége, mely a kollégákat is összecsiszolta.

- Akár mondhatnám terápiának ezt az elmúlt néhány hetet?

- Így van, teljesen így érzem. Nagy szerencse, hogy ezt csinálhatom. Számomra nem volna elég előadást nézni, nekem ezeket a sorsokat meg kell élnem a színpadon.