Pandora, Gabriella

Olaszok a skanzenben

2008.06.18. 00:00

Programkereső

1819-ben, Pesten, a Német Színházban – természetesen németül – játszották Magyarországon először Rossini L’italiana in Argeri (1813) című vígoperáját, majd "sokaknak kívánságára" "Szerdahellyi úr fordításában a Kassai Dall, és Színjátszó Társaság" Kolozsváron adta elő 1830-ban. A sokak kívánsága talán Rossininek, talán az opera Magyarhonban is terjedő sikerének szólt. 2008-ban, a Klebelsberg Kultúrkúriában Paróczay Balázs részben olasz, részben magyar nyelven vitte színre a darabot. Az eredetileg szabad térre tervezett előadást a színházteremben tartották.
6b52b139-feaa-4e4e-8263-09edb05e1ab9

A cím némileg eltér az eredetitől: Olasz nő Algyírban. Algyír egy képzeletbeli magyar falu. Hogy ki, mikor és hol képzeli el ilyennek, az most mellékes, lényeg, hogy érezzük a pusztaromantikát, szeressük a kedves zsírparasztokat, a köcsögfát, az utcai padot, a furkós botot, a subát, a köténykét és a gumicsizmát. Ez a falu egy tengerparton (!) – földrajzot Petőfitől tanultunk – fekszik, itt szenvednek hajótörést a legújabb divat szerint öltözködő olasz hőseink, Isabella és Taddeo. Ők csak olaszul beszélnek, ennek megfelelően csak olaszul énekelnek. Algyír lakosai, a kocsmárossá lett Musztafa bej, megunt felesége (Elvira), a Vilmára magyarosított Zulma, az egykor Ali, most Lali, valamint a falu jobbágyai (értsd: rabszolgák) viszont csak magyarul, és éppen ezért magyarul is énekelnek. (A magyar fordítás szerzőjéről nincsenek információim.) Lindoro, az olasz fiú, aki évek óta itt él a faluban akcentussal beszél és énekel Arany János nyelvén, sajnos olaszul – Rossini, Donizetti zenei nyelvén – is "akcentussal" énekel, de erről majd később. A rendezői keretek tehát az idegenség problematikája felé terelik az előadást, ám a keret messze nincs kitöltve sem humorral, sem bölcsességgel, sem provokatív állításokkal. De, szögezzük le, az elgondolás nem rossz.

Az előadást nézve nem tudunk nem a 19. századi vándortruppok "színházművészetére" gondolni. Esetlegesség, sanyarú körülmények, pénztelenség, színészi extravagancia, néha énekesi képzetlenség, takarékos zenekar, minimális díszlet, harsány mimika. És persze rokonszenves igyekezet, bájos bumfordiság, örömködés, az "operát játszunk a pajtában" felülmúlhatatlan csodája.

A Ventoscala Szimfonikus Zenekart Meskó Ilona vezette. (A szimfonikus jelző természetesen truppos túlzás.) A csapat mély hullámvölgyeket és tarajos csúcsokat járt be a két felvonás alatt, de maga a produkció nem jut az olaszok hajójának sorsára, nem fut zátonyra. Nem esik nehezünkre elképzelni, hogy három-négy előadás után a zenekari kíséret egyenletesebb színvonalon fog megszólalni. (Tegyük hozzá, hogy a hangversenytermi sláger-nyitány alatt még nem voltunk ennyire optimisták.)

Az énekesek közül Hercz Péter (Musztafa) nagyon nagy, Szerekován János (Lindoro) nagy csalódás. Előbbi csak súgóval tudta elmondani énekes szólamát, mostani produkciója alapján nehéz belegondolni az elmúlt két és fél évtizedben énekelt impozáns repertoárjába. Figurája már az első pillanattól súlytalan, a "pappataci" jelenet e súlytalansághoz már semmit sem tesz hozzá. Szerekován János ékítményes, lírai tenorszólamával nem vergődik zöld ágra, nem is érezzük azt, hogy ez sikerülhet neki. Ebben az operában Lindoro az a figura, aki elsősorban hangja alapján kap testet, karaktert. Ha a hang meggyőző, akkor bárki bújhat Lindoro jelmezébe, ő mindenképp egy vonzó olasz fiatalember lesz. Ez a jellegzetes olasz dallambeszéd Szerekován Jánostól idegen volt. Elsősorban nem a hamisságai miatt.

Egyenletesen jó színvonalon játszott és énekelt Dér Krisztina (Elvira) és Érsek Dóra (Vilma). Simon Krisztina (Isabella) játéka még nem nyílt fel (pedig láttuk őt már a Mozart-maratonban felszabadultnak), s ebből adódóan a hang sem. Hábetler András remekül komédiázott Taddeo szerepében, s játék közben nem sérült hangszépsége, hangtisztasága, pontossága sem. Lali (Rezsnyák Róbert) és a férfikórus meglehetős faragatlanságukkal voltak hitelesek.

Aránytévesztés lenne, ha a kritikus a részletek ócsárolásával rabolná olvasója idejét és minden egyes magas labdát kéjesen lecsapna, és tagadná azt, hogy az előadók lelkesültsége nem egyszer megérintette. S hogy bárkit lebeszéljen az olaszok algyíri kalandjairól: nos, arról szó sem lehet.

(2008. június 15. 20:00 - Klebelsberg Kultúrkúria - Rossini: Olasz nő Algyírban
Rossini: Olasz nő Algyírban
Km.: Simon Krisztina (Isabella), Hercz Péter (Mustafa), Hábetler András (Taddeo), Szerekován János (Lindoro), Dér Krisztina (Elvira), Érsek Dóra (Vilma), Rezsnyák Róbert (Lali), Ventoscala Szimfonikus Zenekar (karmester: Meskó Ilona), karig.: Cser Ádám; d.-j.: Sápi Hedvig; dramaturg: Miklós Melánia; szcenika: Kis Gábor Norbert; rend.: Paróczay Balázs; prod. vez.: Hedry Mária)