Fülöp, Evelin

All round Pálfi

2008.07.04. 00:00

Programkereső

A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán a Szomorú vasárnap bizonyult a legjobb zenés előadásnak. A Szabadkai Népszínház produkciójában Seress Rezső szerepét Pálfi Ervin játssza. INTERJÚ

Pálfi Ervin

- Amikor elkezdtetek próbálni, mit tudtál Seress Rezsőről?

- Nem túl sokat. Utánanéztem az interneten, elolvastam az életrajzát, és persze azt, amit a szóbeszéd tart róla. Nézegettem róla fotókat. Erősen lenyalt haj, ami szinte a fej vonalát követi, szívós tekintet. A képek alapján meg nem mondanád, hogy Seress kávéházi énekes volt, egy látszólag léha ember, mert inkább úgy néz ki, mint egy nyugalmazott katonatiszt, egy karakán, kemény pali. Az viszont, akit Müller Péter megírt, egy örök bohóc, akinek az rendeltetett, hogy szórakoztasson. Ezt a keresztet viszi magával, és ebbe is roppan bele.

- Nehéz volt rátalálni a figurára?

- Bizonyos pontokon nagyon sokat dolgoztunk a rendezővel, Kovács Frigyessel, de többnyire evidens volt, mit hogyan csináljunk, amit keresgéltünk, az a széles bájvigyorral megjelenő figura. Seresst játszom 28 évesen, azt a szerepet, amit az ősbemutatón Bodrogi Gyula alakított. Hiányoznak a ráncok, az élettapasztalat. Jogosan kérdezhetnék, lehet-e ezt. De nem görcsölök. Ha egy szöveg úgy van megírva, hogy arra rááll színész a szája, ha vannak színészi kapaszkodók, akkor szinte észrevétlenül odalopja magát a tartalom. Nagyon furcsa játék az első húsz perc, amikor egyedül vagyok a színpadon. Ha nem jön visszajelzés, akkor az igen kínos tud lenni, mert végigcsinálom én szinte mindig tökéletesen ugyanazt, de ha a közönség elkezd reagálni, az én szándékaim célirányossá és konkréttá válnak.

- Akkor az se baj, ha hangosan nevetnek?

- Nem, sőt, ez tud szárnyakat adni. Ennél az előadásnál kifejezetten szükség van arra, hogy lássam a tekintetekben az érdeklődést, hogy a nézők együtt lélegezzenek a darabbal.


A Szonorú vasárnap című előadásban

- Az előadásban egy bejászott eredeti hangfelvétel kivételével mindent élőben zongorázol és énekelsz. Nehéz ezeket a Seress-dalokat játszani?

- Nem könnyű. Azt állítja a legenda, hogy Seress nem tudott zongorázni, van, ami szerint két ujjal vagy egy kézzel játszott… De egyrészt ezek nem olyan harmóniák, amiket két ujjal el lehet játszani, másrészt pedig ez színház – és úgy döntöttünk, azzal állok elő, amennyit zongoratehetségem jelenlegi állomásán tudok. Mivel a színház zenei vezetője, ifj. Kucsera Géza a könnyebb műfajok és a jazz felől jön, így azonnal elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a c-moll ne szimpla c-moll legyen, hanem annál több: legyen telítettsége, vitalitása, íze.

- A Zárórában bőgőztél, itt zongorázol, Bakos Árpádékkal délszláv zenét játszol az Iskon együttessel. Egyáltalán: te hány hangszeren játszol?

- Elég sokon, bár zeneiskolába soha nem jártam. Gitárral kezdtem. Apám zenélgetett, volt egy Beatles tribute bandjük. A gitárja évekig ott állt a sarokban, de soha nem foglalkoztam vele. Gimnázium második évében volt egy padtársam, aki zongorázni tanult, és amikor meglátta a hangszert, felhangolta, eljátszott néhány akkordot, nekem pedig megtetszett. Miután főiskolára beiratkoztam, elkezdtem pötyögtetni a zongorán, először hármashangzatokat a gitár alapján. Hat éve, az Indul a bakterház kapcsán a rendezőnek, aki egyébkén osztályvezető tanárom volt, támadt egy merész gondolata, hogy a Pálfi majd bőgőzik. Nem is értettem, honnan jön Hernyák György ötlete. Valószínűleg látott bennem valami muzikalitást vagy zenélésre való hajlamot, mert ő nemcsak színházi, hanem zenész ember is. Akkor elkezdtem bőgőzni és nagyon ráharaptam. Egy-két évvel később, amikor elkezdett a Záróra gondolata csírázni bennünk, elkezdtünk intenzíven dolgozni ifj. Kucsera Gézával. Mellette kezdtem kikupálódgatni. Bakosékkal keleti meg fúvós hangszereken játszom, buzukin, tamburán, kavalon. Vannak korszakaim, amikor teljesen rácuppanok az etnóra, és semmi mást nem hallgatok és gyakorolok mondjuk két hétig, mint macedón és szerb népzenét. A kutyám ezt nem nagyon szereti. Volt idő, hogy szaxofonozni akartam… De a trombita, amit a Zárórában a végén Archie elővesz, az enyém. Megtetszett, hát megvettem 7500 forintért.

- Komolyan?

- Aha. Megtanultam rajta játszani a When the saints go marching in-t, de aztán rájöttem, hogy nem túl könnyű hangszer. Aztán bevittem a színházba és így lett belőle kellék.

- Amellett, hogy játszol, Újvidéken, a Művészeti Akadémián van egy színészosztályod. Hogyan lett belőled tanár?

- Negyedévesek voltunk, épp elkezdtük próbálni A toll című vizsgaelőadásunkat. Odajött hozzám Hernyák György, és megkérdezte, mit tervezek az elkövetkező évekre. Ilyen kérdést feltenni reggel 10 óra táján egy 23 éves embernek… Fogalmam nem volt, mit akar megtudni.

- És mit válaszoltál?

- Hogy sokat nem tervezek. Csinálom ezt a szakmát, maradok Szabadkán. És akkor előjött azzal, hogy mi lenne, ha a tanársegédje lennék. Még nem volt kezemben a diplomám, amikor ez történt. Akkora bizalmat éreztem, nem mondhattam nemet.


G. Erdélyi Herminával a Szomorú vasárnap című előadásban

- Mit tanítasz?

- Színészmesterséget, de inkább azt mondanám, hozzáállást. Utakat próbálunk mutatni, segíteni abban, ahogy keresik a kulcsot, mert a kulcsot nem tudjuk odaadni a kezükbe. Vannak persze sikerélmények, amikor mondasz, a gyerekek attól beindulnak, máskor meg semmi nem történik, és akkor jönnek a kételyek. Túl nagy felelősség, azt hiszem, és nem vagyok abban biztos, hogy ezt hosszú távon akarom csinálni. Hiszen színészként nekem is van még tanulnivalóm.

- Ha nem a tanítással, akkor mivel akarsz foglalkozni a jövőben?

- Játszani, zenélni, és nagyon érdekel az írás. Igazából harmadéves koromban jött ez, egy vizsga kapcsán. Kovács Kristóf dramaturggal foglalkoztunk egy rövidke Csehov-novellával. Panaszkönyv a címe, kurta kis mondatokból áll, amiket egy pályaudvari panaszkönyvbe beírtak. Az volt a feladat, hogy írjunk egy darabot csehovi stílusban. Mindenki húzta-halasztotta a teljesítést, én is az utolsó pillanatban ültem neki, és amikor befejeztem, legnagyobb meglepetésemre huszonvalahány oldal lett a szöveg, aminek háromnegyede meg is maradt. Nagyritkán írok verseket is.

- A Zárórából épp filmet forgattok. Szekeres Csaba forgatókönyvében mennyi marad meg a darabból, amit Brestyánszki Boros Rozival, Mezei Zoltánnal és Szőke Attilával közösen csináltatok?

- Az alapötlet kívül szinte semmi: a bezárt kocsma, a négy zenész, a mindenkinek a múltjában benne levő nő. Olyan ez, mintha egy zeneszerző meglátna egy festményt, és az inspirálná egy darabra. Egyiknek van köze a másikhoz, de mégsem azonosak. A film forgatókönyvében mi nem is közreműködtünk. De ez nem baj, örülök annak, hogy csináltunk valamit, más pedig megihletődött tőle. Jó érzés, ha más általad szárnyal.