Júlia, Rita

Wallenbergről szimbolikusan

2008.07.14. 00:00

Programkereső

Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval első bemutatóját Brémában tartották, ahol Julia Haebler állította színpadra Gershon Kingsley és Michael Kunze Raoul című operáját. A svéd diplomata, Raoul Wallenberg életét feldolgozó előadásban Serge szerepét Beöthy-Kiss László énekelte. INTERJÚ

- Milyen volt a brémai próbaidőszak?

- A rendezővel, a szerepnyertes kollégákkal, illetve a kórus tagjaival, mert nekik is komoly szerepük van az előadásban, nagyon jól tudtunk együttműködni, a próbák kellemes légkörben zajlottak. Ami probléma adódott, az nem művészi, hanem adminisztratív vagy szervezési jellegű volt: az eredetileg kiírtnál kevesebb idő állt rendelkezésünkre, a bemutató időpontja ugyanis a kiírtnál korábbra került. Mindenki szereptudással érkezett. Nekem megfelelő próbamennyiség jutott, de nem mindenki tudott a saját színházával egyeztetni, a főszerepet játszó Marcin Habelának ezért kevesebb próbája maradt. Az összpróbáknál lehetett ezt érezni, és az is nagy nehézséget okozott, hogy a zenekarral csak a főpróbán találkoztunk.

Amikor a legutóbb beszélgettünk, említetted, hogy ezt az operát nem lehet reálszituációkkal előadni.

- A második világháború idején játszódó drámai történet a szövegkönyv alapján meglehetősen véres. A darabot azonban nem akciófilmszerűen, naturalisztikusan, hanem szimbolikus megoldásokkal állította színpadra Julia Haebler, aki ezt a hatást leginkább a kórus mozgatása által érte el. Ez viszont a versenyszereplők számára kissé statikussá tette az előadásmódot, és azt hiszem, hogy ez nem túl szerencsés egy ilyen versenyen, ahol nemcsak az énekhang, hanem a színészi játék is számít. Ebből a szempontból maga az opera talán nem a legideálisabb az énekesek részére, mert kevés színészi megnyilvánulási lehetőségünk van. Én például a párommal, Rachellel az előadás alatt szinte végig elkülönítve az eseményektől, körülbelül nyolc méterrel a színpad síkja fölött vagyok egy ketrecszerű, három-négy négyzetméteres területen. Csak a darab végén megyek le a többiek közé, abban a jelenetben, amikor a zsidókat a Dunába lövik.


Beöthy-Kiss László (Serge) és Violaine Kiefer  (Rachel)

- Ezt hogyan oldotta meg a rendező?

- Amikor észreveszem, mi történik, a páromat, Rachelt elküldöm Wallenbergért, hátha ő még tud segíteni, én pedig ott maradok tanúnak. De mire Raoul és a párom visszaérnek, már elfogtak a nyilasok és végül engem is a Dunába lőnek. Ám ahelyett, hogy fejbe lőnének vagy fizikai erőszakot mutatna a rendező, ezt szép szimbolikus gesztussal oldotta meg. Míg a többiek énekelnek, én lemegyek a színpadra, ahol gyerekek bújócskáznak, és én is beállok közéjük játszani. Ők lassan eltűnnek a színpadról, és aki elmegy, leveszi a cipőjét. Ezen kicsit csodálkozom, de játszom tovább, és amikor már nincs gyerek körülöttem, akkor megérzem, hogy baj van. Elkezdek rettegni, majd én is leveszem a cipőmet, és odateszem a többi közé. Gondolom, hogy a Duna-parti szoborcsoport inspirálta Juliát.

- Brémában hogyan fogadták az előadást?

- Nagy kritikai és közönségsikerünk volt, de Németországban hozzá vannak szokva a nézők a modern rendezésekhez, a magyar közönség konzervatívabb, ezért nem tudom, itthon milyen lesz a fogadtatás.

- A szegedi döntőig találkozik még a társulat?

- Sajnos nem, és a brémai operaház jövő évi repertoárjára sem került fel a produkció. Szegeden két napot fogunk próbálni.

- A hangodban némi csalódást érzek.

- Őszinte leszek: számomra valóban egy kissé csalódás ez az előadás. Azt hiszem, más, dinamikusabb darabban többet tudnék mutatni színészileg, ami pedig ennek a versenynek az egyik kritériuma. Félreértés ne essék, Julia Haebler nagyon precíz munkát végzett. Nem a rendezést bírálom, azzal egyáltalán nem vagyok elégedetlen, sőt!