Valér

Örömet adni, csak ennyi

2008.11.26. 00:00

Programkereső

Szembedicsérettel kezdem: a Malek Andrea Band új koncertlemeze remek, nem háttérmuzsika, hanem olyan, amire figyelni kell, mellé ülni. A hallottakra Malek Andrea egy másodpercen belül egyszerre meglepődik, meghatódik, örül, tesz egy tétova mozdulatot, hogy leplezze zavarát, ugyanakkor boldogságot és nyugalmat látok az arcán.

(fotó: Klinszky Gábor)

Malek Andrea: Jó, hogy olyan anyagot sikerült összerakni, amit már kipróbáltunk élőben, játszottunk több helyen is. A stúdiófelvételnek megvan az a veszélye, hogy utóbb kiderül, élőben nem lehet eljátszani, mert hiányzik valami, vagy mégsem úgy szól, ahogy szeretnénk.

Fidelio Súgó: Csak hallgatva úgy tűnik, ez valahol a koncert és az önálló est határán mozog. Van benne valami színházszerű.

MA: Igen, ezt én is érzem, bár még nem sikerült igazán jó nevet kitalálnom erre a műfajra. Szeretném minél pontosabban átadni, hogy milyen vagyok. Eddig többnyire musicalhősnőket játszottam, annak alapján ítélt és szeretett a közönség. Most már inkább arról beszélnék a színpadon, hogy Malek Andrea milyen ember. Idáig ez nem volt ilyen nagy téma nálam! Csak jó lenne, ha büszkék lennének rám a gyerekeim, és adhatnék a környezetemnek valamit cserébe azért a szeretetért, amit kapok. Borzasztó volt, amikor néhány éve elment a hangom! Nem nagyon akartam, de muszáj volt elgondolkodnom, hogy miért történt.

FS: Nyilván lelki eredetű oka volt, akkor szokott...

MA: De ezt ki szereti bevallani magának? Én általában addig futok, amíg el nem esek. Fekszem egy darabig, aztán futok tovább. Irányt kellett változtassak, hogy fölépíthessem az egészet újra, alfától... hát, omegánál még nem tartok!

FS: Úgy tíz évvel ezelőtt, miután kikerültél Bécsbe, sokszor jöttél haza fellépni. Azt éreztem, hogy kétségbeesetten kapkodsz, mert ott sem jó igazán, de itthon sem találod magadat. Mi történt akkor?

MA: Nem kétségbeesés volt! Inkább kerestem az utamat. Hat év kihagyás után kerestem a helyem. Azt gondoltam, nem engedhetek meg magamnak ballépéseket: mindig tutira kell mennem, gyönyörűnek és baromi jónak kell lennem, százon kell pörögnöm. Azóta persze rájöttem, hogy az utat csak úgy lehet megtalálni, ha elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Végül Ausztriában és Németországban is jöttek szép feladatok, ez új hitet adott nekem. Így tulajdonképpen német nyelven tört meg a jég bennem, és a kint tanultakat már gyerekjáték volt átültetni az anyanyelvemre.


A CD

FS: Ez a lemez olyan, amilyen te vagy?

MA: Azt hiszem, igen. Végre el mertem indulni a saját utamon.

FS: Eddig miért nem?

MA: Fogalmam sincs. Féltem, ha változtatok, majd nem fognak szeretni. Ezért valószínűleg nem voltam elég bátor. Sokat dicsértek olyan dolgokért, amiről nem tehetek. A hangom adottság, nem tettem érte semmit. Persze sokat dolgoztam rajta és tanultam, de a hozott anyag nem az én érdemem. Most a fiúkkal együtt végre létrehoztam valami őszinte dolgot, szeretném, ha örülne neki, aki hallgatja. Nincsenek is nagyobb vágyaim.

FS: Nekem máris nagy örömet szereztél azzal, hogy az első lemezeden hallott Sheldon Bloom rákerült erre is. Egészen másról szól, ahogy most énekled.

MA: Látod, neked is tetszik... Eredetileg a Song and Dance című Webber-musicalben egy kis halk szösszenet volt az egész. Amikor az első lemezemet készítettük, apukám azt mondta: "Kislányom, ezt a dalt a kutya sem ismeri!" Azzal érveltem, a többi ismert dal mellett jól elfér majd, erre a papám kötélnek állt, és kitalálta a máig is ismert formáját. A mai "újratöltött" formáját Dajka Krisztiánnal közösen találtuk ki egy zenekari próbán, végre színpadon is énekelhetem, tetszik a témája. Igenis el lehet mondani, hogy egy nő mikre képes a karrier vagy egy pasi miatt! Most már persze jobban is értem, hogy miről szól, mint tizenöt évvel ezelőtt.

FS: Miért került föl bonus trackként Kaszás Attila lemezéről az Elfelejtett bosszanova?

MA: Főiskolás koromban a Vígszínházban voltam gyakorlaton. Már akkor a szívembe zártam Attilát, szerettem a titokzatosságát. Többször játszottunk együtt, de az utóbbi nyolc-tíz évben nemigen találkoztunk, és nem is kerültünk egy színpadra. A lemezét csak a halála után találtam meg. Az autóban Bécs és Budapest között szinte végig csak az Elfelejtett bosszanovát fejtegettem. Amolyan "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" dal. Egyszerűen úgy éreztem, vissza kell énekeljem neki amit írt. Ez az utolsó dal a lemezen, kis ajándék mindenkinek, aki őt szerette és tisztelte.