Pandora, Gabriella

A hivatástudat és a véletlenek

2009.03.09. 00:00

Programkereső

Cser Krisztián az idei évadban Ránki György Pomádé király új ruhája című operájában debütált, és nagy sikerrel szerepel a Fidelio Don Fernandójaként is. Következő premierje február második felében volt, Weill Mahagonny felemelkedése és bukása című művében Alaszkafarkas Joe-t alakítja. Az operák mellett rendszeresen hallhatjuk oratóriumok szólistájaként is. INTERJÚ

Cser Krisztián (fotó: Müpa)

Fidelio Est: Mit kell tudni Joe-ról, akit a Mahagonny…-ban alakítasz?

Cser Krisztián: Alaszkafarkas Joe az Alaszkából érkező négy favágó egyike, akik az Alaszkában gyűjtött pénzt Mahagonny városában szeretnék elkölteni. Évek óta együtt dolgoznak, kezdetben ők egy csapatot alkotnak, de széthúzás kezdődik közöttük, és felszínre törnek a köztük meglévő ellentétek. Joe filozofikus, merengő figura, legalábbis magamból kiindulva így próbálom megközelíteni. De egy alkalommal illuminált állapotban a hősködése, nagyszájúsága a halálához vezet, hiszen testi erejénél többre tartott eszét gondolja nyerőnek.

FE: A technikai felkészülést tekintve más-e Kurt Weill-dalokat énekelni, mint egyéb stílusú operát vagy oratóriumot?

CsK: Technikai szempontból nincs lényeges különbség a stílusok között, de tény, hogy a felfogásmódok különbözhetnek. Ebben a darabban például van olyan rész, ahol a rendező, Szikora János azt kéri, hogy musicalparódiát énekeljünk. Van sok ensemble-jelenet is, ami arra ösztönöz bennünket, hogy a hangzásban kamaramuzsikálásra törekedjünk. A próbák során akkordonként tisztítottuk ki az ilyen helyeket, próbáltuk minél jobban beállítani az arányokat. És vannak olyan részek is, ahol swingesen kell énekelni – de persze nem minden operában kell ennyiféle stílust elsajátítani.

FE: Az opera vagy az oratórium jelent számodra nagyobb kihívást?

CsK: Mindkettőt egyformán szeretem, de a két műfaj teljesen más. Természetesen mindkettőben alaposan fel kell készülni zeneileg, érteni kell, mit és miért énekelek, ki vagyok, hol vagyok. A különbség annyi, hogy az oratóriumban más az eszköztár, nem lehet mozgással, színészi játékkal, smink, jelmez mögé bújva előadni a szerepet, hanem mindent a hanggal kell megoldani. Ez az okosabb, tisztább és makulátlanabb hangképzés egyfajta fegyelmet tart, míg az operában időnként egy adott szerep kedvéért elmozdulhat az ember más, esetleg egy rosszabb hangadás irányába is. De nem szeretnék egyik vagy másik műfaj mellett sem elköteleződni. Ha egy próbaidőszak alatt, után azt érzem, hogy valami nem stimmel, és a hangom számomra rossznak tűnő irányba ment el, akkor Bachot veszek elő gyakorlat céljából. Azt gondolom, az ő művei nem viselik el a rossz éneklést.

FE: Mikor érzed, hogy megfelelsz magadnak?

CsK: Szinte soha. Szerintem jó, ha az ember egész életében csak tizenöt-húsz éneklésre tudja azt mondani, hogy ez száz százalék, igazán katartikus volt. Amikor lemegyek a színpadról, elemzem, hogy mit csináltam jól, mit nem, és adom magamnak a százalékokat. Ha valami nem sikerült kielégítően, akkor abból a következő fellépésre igyekszem tanulni. Folyamatos fejlődésre törekszem, és most azt szeretném, hogy minél biztosabb legyek a színpadon, minél komplexebb módon birtokoljam az operaénekléshez szükséges eszköztárat.

FE: Korosztályodból sokan rendszeresen részt vesznek nemzetközi versenyeken. Te gondolkodsz-e ebben, megfordult-e a fejedben, hogy külföldön folytasd a munkát?

CsK: Amíg korban beleférek, szeretnék versenyezni, sőt az előéneklés is egyfajta versenyhelyzet. Egy verseny nagy kihívás, bár számomra inkább szükséges rossz, mert kellemetlen szituációban való éneklést jelent, rengeteget lehet tanulni, rutint ad, és a jelentős külföldi operaházakba így lehet bejutni leginkább.

FE: Milyen szerepet szeretnél mindenképp elénekelni a pályádon?

CsK: A nagy szerepálmom Bartók Kékszakállúja, illetve majd később szeretném Verdi nagy szerepeit énekelni, például Fülöpöt, de Mozartnak és a bel cantónak is örülnék, és jöhetnek a barokk operák is.

FE: Akkor fizikus nem lesz már belőled?

CsK: Bár fizikával foglalkoztam, az éneklést is mindig komolyan vettem, hamar belém ivódott egyfajta hivatástudat. A többit a szerencsére, az életre bíztam. Nem akartam abbahagyni a fizikát, és próbáltam elodázni a döntést. Akkor történt az éles váltás, és billent el a mérleg az éneklés felé, amikor ösztöndíjas lettem az idei évadban az Operában, ám belül ez nagyon lassú folyamat volt. A kutatást már abbahagytam, de célom, hogy befejezzem a PhD-t fizikából.