Luca, Ottilia

A Szezám utca a mi utcánk is

2009.03.09. 00:00

Programkereső

A Centrál Színház új előadása a Muppet Showból és a Szezám utcából ismert bábokkal boncolgatja a felnőttlét nagy kérdéseit: Breki és Miss Röfi leszármazottjai munkanélküliségről, rasszizmusról, homoszexualitásról és párkeresésről dalolnak. A Tony-díjas Broadway-musical, az Avenue Q könnyed, szellemes, de szókimondásában semmiképpen sem „totál brutál”.

Janicsek Péter, Andrási Zsanett, Vári Kovács Péter, Balogh Anna (fotó: Centrál Színház)

Az Avenue Q (magyar alcíme: A mi utcánk”) alapkoncepciója az, hogy a felnőttet, gyereket egyaránt szórakoztató amerikai sikersorozat, a Muppet Show bábjaival adnak elő egy elsősorban felnőtteknek szóló, lazán összefüggő történetet. De van egy alapvető különbség: a bábokat életre keltő színészek az előadás szereplőivé válnak. A ha nem is a világ végén levő, de a felkapott környékek utcáitól ábécérendben is távol eső Avenue Q lakói átlagosan defektes lények és emberek, akik a musicalek világától elütő, hétköznapi életüket, problémáikat, kérdéseiket tárják a nézők elé. Ebben az ütött-kopott, isten háta mögötti utcában él a munkanélküli bölcsész Princeton, Kate Mumus, az álmodozó tanárnő, Rod, aki titokban „homoakármi”, az internetpornó-függő Kuki Mumus és még sokan mások. Bár az előadás követni látszik egy pár egymásra találásának közhelyes történetét, mégis érezhető, hogy nem ez a darab szervező elve. Szerencsére.

Az előadásban elhangzó dalok többsége nem a szerelmi történet egyes fázisaiból bontakozik ki, inkább apropószerűen egyes társadalmi jellegű problémákat vesznek sorra finom iróniával és szabadszájúsággal anélkül, hogy az előadás moralizáló, didaktikus tanmesébe vagy tabudöntögető provokációba csapna át. Az életem szar című, a hangulat és a humor szempontjából kiváló felütésnek bizonyuló közös nyitódal általános képlete, a másság elfogadásával foglalkozó Mindenki egy picikét náci vagy az aktuális Az internet csupa pornó nem taglalja olyan részletességgel az adott problémát, hogy az zavaró vagy megosztó lenne. Éppen ezért ül le kissé az előadás sodró lendülete a második felvonásban, amikor a történet, a korábban lefektetett szabályoktól eltérően, elkezdi magát mesélhető, de az előzőeknél kicsit komorabb elbeszélésként értelmezni, és többször butácska, sablonos megoldásokkal és prózai párbeszédekkel összefésülni a szereplők sorsát.

A fülbemászó nóták és a könnyed, humoros dalszövegek mellett az Avenue Q másik, talán még fontosabb erénye a bábok és színészek összjátéka, vagyis az a különleges felállás, hogy a bábokat mozgató színészek látható jelenlétükkel tulajdonképpen megkettőzik a színészi játék lehetőségeit. A néző nemcsak a bábok mozgását – sőt sokszor egyáltalán nem azt – nézi, hanem a színészt, akinek a színészi maszkja mintegy a kezére csúszik át, és érdekessé válik, hogy a báboknak kölcsönzött hangnak milyen erősen része a mögötte álló színész mimikája vagy mozgásának intenzitása.

Gyakran kapom magam azon, hogy a bábok és színészek kapcsolatát, az összhang mechanikáját figyelem. Az elkalandozás azonban nem véletlen: a főszereplők kiválóan oldják meg a különböző bábok közti váltásokat. Balogh Anna gyakran egy jelenetben brillírozik a naiv Kate Mumus és a sokat megélt, búgó hangú vamp, Lucy szerepében. A másik főszerepet játszó Vári Kovács Péter magával ragadó energiával veti magát hol Princeton, az önmagát kereső, pénztelen új lakó, hol pedig a komikusan affektáló, melegségét a fináléig titkoló Rod alakjaiba. Janicsek Péter rekedtes hangú, szexmániás, folyton riposztoló Kuki Mumusa mellett szinte eltörpül másik figurája, Nicky, a hivatásos lejmoló. Andrádi Zsanett sokszor csendes alázattal segíti a bábok összjátékát, de még neki is sikerül megcsillantania magát Mrs B.-ként, a kioktató, idegesítő vénkisasszonyként, kinek hitvallása: Az elaggott fapinák társadalmunk utolsó támaszai. Ők négyen semleges, sötét ruhát viselnek (bár Balogh Anna a két játszott figura nőiségének kihangsúlyozása érdekében finoman dekoltált, rövid ruhát és magassarkút kap a tervezőtől), míg a nem bábokkal játszó színészek saját groteszk karakterük kihangsúlyozására élénk jelmezeket hordanak. Serbán Attila fehérre mázolt, kimerevített arca szinte összeolvad a magát Michel Jacksonként azonosító gondnok szerepével: minden attribútuma, gesztusa, pontosan megformált mozgása és tánca a híres-hírhedt énekest idézi. Simon Kornélnak Brian alakjában kevés mozgástérre van lehetősége, a munkanélküli papucsférj általában unalmas és gyenge one man show-ival fárasztja barátait. A párját alakító Radnay Csilla, aki bár a prózai részekben gyengébb, mégis összességében egyéni a japán származású (sárga nadrággal, piros-sárga kvázi-kimonóval hangsúlyozva), rikácsoló terapeuta szerepében.

Habár Harangi Mária rendezése nem lép túl az eredeti Broadway-musical határain, vagyis nem próbál helyi aktualitást vagy plusz poénokat erőltetni az előadásra, az Avenue Q mégsem hat idegenként a magyar színpadon: felszabadult, pontos, dinamikus, groteszks, életszerű játék. Horesnyi Balázs díszletei szintén hozzájárulnak az előadás dinamizmusához, a gyorsan és praktikusan mozgatható régi bérházakkal pillanatok alatt sikerülnek a színváltások. Ügyesen használják ki a bábokhoz tartozó kellékek lehetőségeit is (kiváló ötlet például a nézőtér felé függőlegesre állított ágy, amelyben a meleg Rod egy éjszaka megpróbálja megkörnyékezni lakótársát, az alvó Nickyt). A lelkes és összehangolt színészi játékok segítségével pedig sikerül életre kelteni, megszólaltatni az Avenue Q-n lakó Muppet-bábokat, amelyben a bábok éppoly szórakoztatóvá, humorossá válnak, mint a színészek velük és mellettük. Figyelünk, nevetünk, megszeretjük őket – színészt, mumust egyformán. Beköltöznénk mi is, ha ők volnának a szomszédaink.

(2009. február 28. 19:00 - Centrál Színház
Robert Lopez-Jeff Marx-Jeff Whitty: Avenue Q
Km.: Vári Kovács Péter - Princeton/Rod, Balogh Anna - Kate Mumus/Lucy, a Vamp, Janicsek Péter - Nicky/Kuki Mumus /Mackófiú, Serbán Attila - Michael Jackson, Radnay Csilla - Sente Ste, Simon Kornél - Brian, Andrádi Zsanett - Mrs. B./Mackólány
Ford.: Baráthy György; díszlet: Horesnyi Balázs; jelmez: Howard Lloyd; bábrend.: Kovács Géza; zenei vez.: Lázár Zsigmond; kor.: Cortéz Sebastian; rend.: Harangi Mária)