Árpád

A bizalom szabadsága

2009.03.27. 00:00

Programkereső

Azt mondja, szerepeit igyekszik saját tapasztalataiból megformálni, vagy ha ilyen nincs, akkor megpróbál felidézni egy járókelőt vagy egy régen a héven megfigyelt utast, és kész a figura. Ő maga nem indiai, nem herceg. Nem is találkozott olyannal, aki az lenne. Dolhai Attila ennek ellenére talál kulcsot A Bajadér Radjamijához.

Dolhai Attila Radjami szerepében (fotó: Budapesti Operettszínház)

Fidelio Est: Mi volt az első operettélményed?

Dolhai Attila: Nem emlékszem… Valószínűleg azért, mert nincs olyan határozott élményem, hogy azért szeretnék operettet játszani, mert valaki nagy hatást tett rám. Néhány évvel ezelőtt azonban az Operettszínházzal részt vettünk egy grazi fesztiválon, és a színfalak mögött, Kalocsai Zsuzsát és Vadász Zsoltot hallgatva átfutott rajtam, milyen jó lenne ezeket a dalokat elénekelni egyszer.

FE: Mindez, gondolom, a Lili bárónő és a Csókos asszony előtt történt. Kívülről úgy tűnik, a színházban tudatosan készítették elő operettbonvivánná válásodat: fokozatosan nőtt a tér és az énekelni-játszanivaló nehézsége, komolysága.

DA: Van ebben némi tudatosság, mert a musical fiatalos műfaj, és amikor már kezdenék "kiöregedni" belőle, akkor egy másikban, az operettben épp elkezdődik az út. A Lili bárónőt lehetőségnek fogtam fel, hogy kipróbálhatom, meg tudom-e szeretni ezt a műfajt, hitelesen tudom-e képviselni, illetve hogy elfogad-e engem benne a közönség. A Csókos asszonnyal jött a nagyobb színpad, Zerkovitz dalai már bőven jelentenek énekelnivalót, és akkor jöttem rá, hogy az operett világa nagyon izgalmas, sokkal fiatalosabb, mint azt sokan gondolják. És szerencsére pozitívak a visszajelzések.

FE: A Bajadér talán legfontosabb áriáját közel egy éve énekled. Nyilván ez sem a véletlen műve.

DA: Kerényi Miklós Gábor ötlete volt. Hálás vagyok neki, mert úgy bízott rám egy szerepet, hogy talán ő sem volt abban biztos, meg tudom-e oldani például hangtechnikailag. Apró lépésenként közelítettünk a szerephez, és ez a fokozatosság jót tett különösen azért, mert mikroport nélkül kell áténekelnem a zenekart, de úgy, hogy érthető legyen a szöveg. És akkor a karakterformálás nehézségeiről még nem is beszéltünk.

FE: Komplexebb Radjami, mint az eddigi szerepeid?

DA: Sokkal. Egyrészt talán azért, nem ismerjük India világát. Láttam filmeket, olvastam könyveket az országról, a kultúráról, de Rómeó, Mozart, Rudolf valahogy bennünk van, hozzánk tartozik. Bár Rudolf is uralkodói családból származik, rá is vár egy trón, ami ellen lázad, Radjamiban azonban az elfogadás bölcsessége, a felelősségtudat nagyobb. Önismerete, a tudás hatalma és misztikuma teszi sokrétűbb figurává. Ez az ember keres valamit, sőt inkább valakit: a Gangesz partján megálmodott nőt. Amikor Odette-ben felismerni véli őt, nem hajlandó lemondani róla. Akaratának ereje és elhivatottsága nagyobb, mint az európai emberekben, viszont Európában tanult és él, ahol saját hagyományai mellett ennek a kontinensnek a szokásait is követi. Herceg, de álnéven dalszerző, ezért bizonyos szempontból a színigazgató alárendeltje. Hazájában a férfi-nő viszonya egész más, mint Párizsban. Azt hiszi, hazamehet, élheti tovább Indiában az európai életet és szerelmet. Szabad akar lenni, de folyamatosan saját maga kijelölte vagy családilag, kulturálisan létező korlátokba ütközik.

FE: Ezek a korlátok nemcsak A Bajadér megírása idején léteztek. Mennyire lesz tradicionális az előadás?

DA: A műfaj zenei és formai kötöttségekkel jár, ezeket természetesen megtartjuk. Megmarad a meseszerűség, a romantika, hiszen minden operett a szerelemről szól, ugyanakkor belevisszük a mai életérzést. Ehhez hozzájárul az új szöveg, ami segítség nekünk és a nézőnek is, hogy közvetlenebb kapcsolatot találjon a körülöttünk levő és a színpadi világ között. Számomra mindig nagy élmény, ha egy klasszikus megszólal, legyen az egy vers, egy dráma vagy egy zenemű. Ha bennem elindít valamit, ha a saját élményeimet viszem bele, ha nem kliséket, hanem hús-vér embereket játszunk, attól lesz igazán modern a felfogás, és ez érvényes az operettjátszásra is.

FE: A mi öt tenorunk esten az opera műfajába is belekóstoltál. Ez csak egy kirándulás volt, vagy lesz folytatás?

DA: Cavaradossi Képáriáját énekeltem már a Pesti Színházban a Mesterkurzus című darabban, tehát ez tulajdonképpen egy kész "műsorszám" volt. Az élet hozta így, de azt hiszem, ez is egy állomást jelentett a Radjamihoz vezető úton. Örülnék, ha ebből az derülne ki, hogy alkalmas vagyok operát énekelni, most azonban még nem ez a célom. Nem akarok kizárni semmit, ám annyi mindent kell még megcsinálnom. Az élet hozza úgyis a lehetőségeket.