Pandora, Gabriella

A platánfa szerelmese

2009.04.20. 00:00

Programkereső

Míg Európában a reneszánszát éli a barokk, a budapesti közönség inkább Puccini- és Verdi-rajongó, a romantikus operák kedvelője, ezért ha anyagi problémák merülnek fel, a műsortervből legkönnyebben a barokk műveket húzzák le – mondja Kovalik Balázs, a Magyar Állami Operaház új bemutatójának rendezője. Barokk hagyományt teremteni a semmiből nehéz, a dalszínház mégis megpróbálja. A sok éve tervezett Xerxes-premierre április 30-án és május 15-én kerül sor.
75266c22-4aad-477b-b9a1-ff1e2302936a

Kovalik szerint a barokk nélkül nem érthetők a következő korszakok zenéi sem, ráadásul a mai nézőknek (különösen a fiataloknak) a barokk „összeszorítottabb”, visszafogottabb érzelmi állapota átélhetőbb, mint a romantika vagy épp a verismo operáinak áradó, pátoszig fokozott szenvedélyei. A korszakkal szembeni fenntartások szerinte tudatlanságból erednek, hiszen a barokkot még mindig hajlamosak sokan – megfogalmazása szerint – cini-cini-züm-züm zenének tekinteni; a magyar közönséghez nem talált még utat a 18. század első felének operairodalma. A rendező nem 180 fokos fordulatot vár, mivel előadónak, befogadónak egyaránt gyakorlatot kell szereznie. Ezért esett a választás a Xerxesre, Händel „szórakoztató, lendületes, tűzijátékszerű” művére, a vígoperára, amelyben sajátosan keverednek a seria és buffo elemek, és amely „rendkívül szórakoztató tételeinek variálása már-már a revüszínházak műsorszerkezetét idézi”. Kovalik ehhez a „barokk színjátszás action-tradícióit” ígéri természetesen mai formában, vagy ahogyan a címszerepet alakító Várhelyi Éva fogalmazott: „színpadi és színpadtechnikai trouvaille-okat és divatbemutatót”. Az előadás szereplői hangsúlyozták, hogy bár a produkció fizikai kihívásokat jelent – Kertesi Ingrid arról beszélt, hogy a próbák egyenesen arra, hogy elkezdjen mozogni –, énektechnikailag viszont „gyógyír a hangszalagokra”.

Az előadás karmestere, Oberfrank Péter a barokk partitúrákat olyan kifestendő képeskönyvhöz hasonlította, amiben minden látható, de befejezésre vár. Händel csak a legszükségesebbeket írta le, mivel legközelebbi munkatársait, a zenészeket, az énekeseket ismerte, hozzájuk hosszabb munkakapcsolat fűzte, ráadásul ő maga vezényelt, igazgatott és játszott a csembalón. Ez nagyobb szabadságot adott az előadóknak, és egyedi produkció létrehozását rejtette. A lehetőség, hogy közös munkával saját maguknak alakítsák ki, építsék fel az előadást hozatta meg Fischer Ádámmal azt az elhatározást, hogy megbetegedésekor lemondja a Xerxes vezénylését, és csak a recitativók csembalókíséretét vállalja.

Az opera recitativói magyarul, az áriák természetesen olaszul hangzanak el.

Az Operaház ifjúsági és oktatási programsorozatának keretében az április 23-i házi főpróbát 150 középiskolás és egyetemista nézheti meg, majd a próba után Kovalik Balázzsal beszélgethetnek Händelről, a barokk korszakról és a mű kapcsán felvetődő kérdésekről.

(2009. április 30., május 15. 19:00 – Magyar Állami Operaház
Xerxes
Zene: Georg Friedrich Händel; szöveg: Niccolo Minato nyomán Silvio Stampiglia; ford.: Csákovics Lajos Zsolt, Kovalik Balázs; díszlet: Horesnyi Balázs; jelmez: Benedek Mari; kor.: Venekei Marianna; rend.: Kovalik Balázs; karig.: Szabó Sipos Máté; vez.: Oberfrank Péter
Km.: Meláth Andrea, Várhelyi Éva – Xerxész, Bárány Péter – Arszamenész, Wiedemann Bernadett, Kovács Annamária – Amasztrisz, Fodor Gabriella, Kertesi Ingrid – Romilda, Fodor Beatrix, Bazsinka Zsuzsanna – Atalanta, Kálmán Péter, Hábetler András – Elviro, Fried Péter, Hámori Szabolcs – Ariodatész)