Valér

Zürichből Salzburgba

2009.05.21. 12:01

Programkereső

Alexander Pereira, a Zürichi Operaház direktora veszi át a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti igazgatását.

A 62 éves, osztrák származású Pereira 1991 óta áll a svájci operaház élén, és 2011-től irányítja majd a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválját. A felügyelő bizottság indoklása szerint „abszolút profi, akinek sokéves színházi és operai múltja van, tudja, hogyan kell dolgozni az osztrákokkal, és tapasztalattal bír a nehéz pénzügyi helyzetek kezelésében". A kinevezés öt évre szól, a szerződés részleteit a következő két hónapban pontosítják.

Jürgen Flimm, aki 2006 októbere óta irányítja a Salzburgi Ünnepi Játékokat, egy kilátástalan vita után dobta be a törölközőt, amit Thomas Oberenderrel, a Festspiele prózai színházi vezetőjével folytatott a prózai színházi előadások fokozódó térnyeréséről. A pozícióra jelöltek között ott volt Pierre Audi, az amszterdami De Nederlandse Opera igazgatója, illetve Stephane Lissner, a Scala jelenlegi vezetője.

A Salzburgi Ünnepi Játékokon tavaly 253 850 jegyet adtak el (93%-os látogatottság), jegybevételből 25,2 millió eurót értek el. Az idei, július 25. és augusztus 30. között megrendezendő fesztivál mottója A hatalmasok játéka. Új operabemutatóként Händel Theodorája, Luigi Nono Al gran sole carico d'amore című műve, Rossini darabja, a Mózes Egyiptomban, valamint a Così fan tutte szerepel az idei repertoáron.