Árpád

Ismét bikinibe bújik Cupido és a Halál

2009.06.04. 14:04

Programkereső

Ha szerdánként Budapesten egy éneklő kórusba botlanak a járókelők, ne lepődjenek meg: a Halastó viszi hírét ily módon júniusi előadásaiknak.

A Cupido és a Halál című 17. századi barokk kisopera, szerzői Matthew Locke és Christopher Gibbons. Vannak benne beszélt és énekelt dialógusok, áriák és táncjelenetek. A darabra, amelyet a feljegyzések szerint eddig Magyarországon még nem mutattak be, a Halastó kórus karnagyai, Halas Dóra és Tóth Árpád a Zeneakadémia archívumában találtak rá még évekkel ezelőtt.

A munkabemutatót tavaly tartotta a Halastó. A 2004-ben alakult kórus tavaly tartott egy baráti munkabemutatót a darabból, ami magyarországi premiernek számított. Ez a vártnál nagyobb sikert hozott (az öt előadásból öt teltházas lett úgy, hogy semmiféle hírverést nem szerveztek köré), ezért az alkotók idén is színpadra állítják a művet, ezúttal hat alkalommal.

„Hamar rájöttünk, hogy nem célunk a darab autentikus előadása, mivel erre kevés megfelelően képzett ember van ma Magyarországon. A Halastó szemléletéhez közelebb áll az a cél, hogy a mű mondanivalója hasonló élményt nyújtson, mint keletkezésének korában"- fogalmaznak a Halastó vezetői, ami annyit jelent, hogy egy igazi szórakoztató darabot állítanak színpadra. Ebbe beleférnek a műanyag vízipisztolyok, a fürdőruha és fürdőköpeny, mint jelmez és az egész opera (pontosabban masque) vígjátéki hangulata.

Az idén már közel nyolcvan főt számláló kórus tagjai mindannyian munka mellett, mind szabadidejükben készülnek az előadásra. A Cupido és a Halál minden egyes munkatársa egyben a kórus tagja is, akik hangszeren játszanak, helyszínt szerveznek, kellékeket szereznek, jelmezt terveznek, darabot fordítanak, honlapot terveznek, vagy amire épp szükség van. Van közöttük végzett és még nem végzett zeneszerző hallgató, a karnagyokkal versenybe szálló karvezető hallgató, más kórusokban aktívan tevékenykedő lelkes amatőr zenész, építész, orvos, művészettörténész, mérnök, védőnő, informatikus, botanikus, játszótértervező, tanár, óvónő, gimnazista, egyetemi hallgató... és még sokan mások.

A darab rendezője, Göttinger Pál 2008-ban csatlakozott a Halastóhoz, amikor a karnagyok felkérték, hogy segítsen színpadra vinni a kisoperát. A szintén zenész és a kórus elképzeléseire nyitott rendező profi szakemberként, ugyanakkor a kórusra jellemző amatőrök lelkesedésével vezette (és vezeti még mindig) a próbákat.

Az előadás időpontjai: június 19., 20., 21., 26., 27., 28.; a jegyvásárlás június 4-én indul a Halastó kórus honlapján.