Árpád

"Örülök, hogy operaénekes lettem!"

2009.06.18. 00:34

Programkereső

Rácz Rita, az Operaház fiatal szopránja a nyár folyamán a Cigányszerelem Zórikáját alakítja a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ráadásképp a Mezzo operaversenyén bekerült a legjobb 15 közé.

Rácz Rita
Rácz Rita

- Túlzás azt állítani, hogy ha az aktuális feladatod éppen Szegedre szólít, az általában kedvező fordulatot hoz az életedben?

- Nem tudom. Az biztos, hogy annak idején, 18 évesen Szegeden kezdtem énekelni musicalekben, gyerekdarabokban, operettekben. Itt ismertem meg Marton Évát, akinek a tanácsára felvételiztem a Zeneakadémiára, s szintén itt szereztem második helyezést a Simándy József-énekversenyen. Szeged mindig is fontos volt és lesz is számomra.

- S ne felejtsük el, hogy nemrég Szegeden nyertél el egy szerepet az Armel Produkció és a MezzoTelevízió közös szervezésű operaversenyén!

- Igen, idén jelentkeztem első ízben a versenyre, mert tavaly nem volt a versenykiírásban a hangfajomnak megfelelő szerep. Most viszont nagy örömmel láttam, hogy Zerbinetta megtalálható a versenyprogramban, hisz az ő karakterét is minden szempontból a magaménak érzem! Így kifejezetten erre a szerepre jelentkeztem, s hála Istennek megkaptam a szerepet! Szeptemberben kezdődik Lengyelországban, Gdanskban a felkészülés, amit már nagy izgalommal várok!

- Mivel készültél a meghallgatásokra?

- Az első fordulóban Bernstein Candide című operájából Kunigunda áriáját adtam elő. A második forduló bemutatkozásán Donizetti Lammermoori Lucia című operájából a címszereplő első áriáját énekeltem. A workshopon már Zerbinetta szerepe volt a versenyanyag.

- Átnéztem eddigi szerepeidet, Mozarttól Leháron keresztül Wagnerig, a színdarabtól az operetten át az operáig, szinte mindegyik korszak és műfaj képviselteti magát. Te minek tartod magad - színésznek, szubrettnek, operaénekesnek?

- Színésznőnek készültem - két ízben felvételiztem a főiskolára, s rendre az utolsó rostán estem ki -, de mindig bennem volt a vágy, hogy megtanuljak énekelni is. Akár mondhatnám fordítva is, mert amennyire szerettem volna énekelni, ugyanannyira akartam elsajátítani a színészmesterséget is. Emiatt aztán prózai darabokban is rendre énekesként foglalkoztattak; majd a zenés színház, az operett következett, ahol sorra kaptam a szubrettszerepeket. Öt-hat éve azonban teljesen szakítottam ezzel a műfajjal is, s ma azt mondom: örülök, hogy megtanultam énekelni és operaénekes lettem.

- A számos szerep közül ki tudsz emelni egyet, amelyik a legközelebb áll hozzád?

- Szinte lehetetlen, mert mindegyiket nagyon szeretem. A legnagyobb kihívást Haydn Orfeusz és Euridiké, avagy a filozófus lelke című operájának Géniusza jelentette. Ez egy nagyon nehéz szerep, sok recitativóval, ezen túl, írtak nekem egy kadenciát is, ami feldobta és emlékezetesebbé tette a szereplésemet. Talán az is hozzájárul a karakterhez való kötődésemhez, hogy gyakran úgy érzem, a kisebb szerepekbe sokkal többet kell beleadni, sokkal jobban ki kell dolgozni a figurát, hogy az embert észrevegyék.

- Ezt a befektetett plusz energiát a szerepek kívánják meg vagy az ambícióid?

- Az hiszem, inkább az utóbbi!

- A korszakváltásokat is az ambíciók diktálták? Maguktól értetődően jöttek vagy küzdelmek árán?

- Az opera irányába belső késztetésből és Marton Éva bíztatására fordultam. Bár a jövőm meglehetősen homályosnak és kiforratlannak tűnt, ennek ellenére nem volt bennem kétely, s tudtam, hogy váltanom kell. Az operettel a hangom épségének megőrzése érdekében kellett felhagynom, mert a szubrettszerepek - az állandó sikítozás, a táncolva éneklés, a partnerek miatt letranszponált hangnemű dalok előadása, s a prózai beszéd megkövetelte intenzív beszédmód -, megtoldva a párhuzamosan folytatott főiskolai tanulmányokkal, annyira igénybe vették a hangomat, hogy lebetegedtem, s egy hónap szilenciumra ítélt az orvos. Azt kell mondanom, minden elhivatottságom ellenére Szegedet nehéz volt elhagyni, hiszen szerettek, gondolkodtak bennem, s elláttak szerepekkel is. Akkor is mellettem álltak, amikor a kezdetleges operaénekesi álmokat dédelgettem, s ők bíztattak, hogy vágjak bele. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy törvényszerű a távozásom, hiszen Budapesten akartam megméretni magam, hogy tudjam, mire elég az akkori tudásom.

- S nem bántad meg a távozást?

- Nem, egy percre sem! Operaénekesnővé akartam válni, ehhez pedig új tanárokra volt szükségem, s a színészmesterség terén meglévő hiányosságaimat is pótolnom kellett. Kovalik Balázst a munkái révén régóta ismertem, és nagy álmom volt, hogy szert tegyek mindarra a tudásra, ami az ő fejében van. A másik meghatározó ember, mondhatni példakép az életemben, Marton Éva. Ő látott bennem fantáziát, s végül is elindított ezen az úton. Ha velük akartam dolgozni, akkor a fővárosba kellett költöznöm.

- Kovalik Balázs kifejezetten kedveli a szellemi kihívásokra éhes tanítványokat, Marton Éva pedig karakán asszony hírében áll. Hogyan működött a közös munka?

- Én bármiben benne voltam, amit Balázs kért, hiszen éppen erre vágytam, ezért jöttem hozzá tanulni. Marton Éva pedig valóban kemény asszony, de én pont ezt szeretem benne. Soha nem köntörfalaz, ha valamit megdicsér, biztos lehetek benne, hogy az megállja a helyét, s mivel nemzetközi szemmel vizsgálja az énekeseket, a meglátásai kellően megbízhatóak. Néha talán keménynek tűnik, de rájöttem, hogy nekem pont erre van szükségem, hogy tudjam, hányadán állok. Nagyon tisztelem és becsülöm benne, hogy mindenkit tiszta helyzet elé állít! Sokan nem vállalják fel a döntés felelősségét, holott ez borzasztóan fontos ezen a pályán. Ezzel szemben, ha hozzá valaki elmegy, kertelés nélkül megmondja a véleményét, s az ember ennek ismeretében dönthet a sorsáról. Ezért aztán nagyon örültem, hogy egy év után át tudott venni a Zeneakadémián, mert bár addigi tanáromtól, Halmai Katalintól is sokat tanultam, mégis rengeteget jelentett nekem, hogy megosztja velem a pályáról, az operairodalomról, s az egész életről meglévő tudását.

- Operaénekesnővé váltál, s az operettel szakítottál - mondod. Most mégis Zórika szerepét tanulva készülsz a Szegedi Szabadtéri Játékok Cigányszerelem premierjére.

- Így van - nevezzük ezt kirándulásnak vagy szakmai kíváncsiságnak. Ez a karakter igazi naiva primadonna szerep, s mivel eddig én csak szubrett szerepkörben tettem próbára a képességeimet, izgatott a feladat. Ez nagyon komoly megmérettetés, amely tele van rengeteg, operai nehézségű énekelnivalóval, s számos, komoly zenei felkészültséget igénylő feladvánnyal. Ráadásul a darab maga is roppant izgalmas, tele konfliktussal és prózával, ami a színészi készségeimet állítja kihívások elé. Egy ilyen próbatételre nem mondhattam nemet!

- A műfaj, a város vagy Zórika karaktere vonzott inkább? A bevett értelmezés szerint benne testesül meg az örök női probléma: a szenvedélyt vagy a biztonságot kell-e választani?

- Zórika karaktere nagyon vérbő, s teljesen egyértelmű, hogy a szíve a szenvedély felé csábítja, hiszen ő maga is vad és tüzesvérű. Maga a történet is csodálatos, az elmesélt életek, történetek szinte maiak, s mindenki magára ismerhet a figurákban, amelyek a zenével, s az operett kötelező kellékeivel ­- a hatalmas tánckarral, a komoly zenekarral, a koreográfiával, a cigánykerekezéssel - kiegészülve annyi energiát adnak, olyan felszabadító érzéssel hatnak rám, hogy az elmondhatatlan!

- Sokak szerint a darab a szegedi operettjátszás mérföldköve, forradalmi alkotás lehet. Te is így látod?

- Valóban, hiszen az operettjátszás rég hagyománnyal bír a szabadtéri játékokon, s a közönségi is ki van éhezve az új bemutatóra. Mindennek tetejébe a Cigányszerelem nem is tipikus operett: hiányoznak belőle az egyébként meglévő, sablonos operettfigurák és a történet is inkább aktuális, semmint poros. A zene is operai igényességgel megírt produkció, Lehár muzsikája gyakran Puccinit idézi. Ehhez társul a kreatív rendezői, látványtervezői koncepció, a tehetséges szereplőgárda, a rengeteg statiszta, s a gyönyörű színpadkép. Mindez szerintem joggal ad okot a bizakodásra, s nagy izgalommal várom a premiert!