Etelka, Aletta

A show-val is sótlan

2009.10.05. 13:09

Programkereső

A Spamalot Madách színházi előadása vicces musicalnek telitalálat. A humor, a műfajparódia meg az abszurditás azonban hiányzik belőle. Igaz, azt már a Gyalog galoppból musicalt gyártók is kilúgozták az eredeti alapanyagból.

Az 1975-ös Monty Python-film legendájának farvizén eveztek az alkotók - már ha szabad ezzel a közepesen remekbe szabott képzavarral élnünk - be a Broadwayre és a West Endre. Eric Idle és John Du Prez és Neil Innes nem ment messzire az alapanyagért, hisz' mindannyian tevékeny szereplői voltak a Monty Python-alkotásoknak. 2004-ben aztán gondoltak egyet, elővették a forgatókönyvet, egy ceruzát, amivel néhány jelenetet kihúztak. Az ötlet bár nem volt igazán nagy és rizikós, a végeredmény Gyalog galopp light, mint hardcore, némi merészségre azért mégis vallott az, hogy a film stílusának megfelelően a musical dramaturgiája és helyenként zenéje kikacsint a műfaj előírta korlátok mögül.

A Madách előadásával viszont az a baj, hogy a korlátokon belül marad. Abszurditást nem ismer a mesedíszlet - ebben egyébként követik az eddigi Spamalot-bemutatókat -, de ami megbocsáthatatlan: a Szeszélyes évszakok és a Gálvölgyi-show szintjén mozognak a Joshi Bharatot, Korda Györgyöt, Fekete Pákót, a Margit híd felújítását kipécéző poénok. (A Grál World Tour 'I láb you!' és 'Csúcs vagy, Lanci!' transzparenseiért, továbbá a 'Hív a nagy út, vár a Grál!' felkiáltást követő MÁV-szignálért súlyos büntetéseket lehetne kiosztani.) Bár az alkotók gondoltak arra, hogy a történetindító England-Finland poénra helyi megfelelőt találjanak, így hát mongolok csapkodják magukat Jurta Gersumban hallal és járják a tatárjárást, Don Quijote helyett a Fantom ugrik be egy pillanatra a név nélküli lovag szerepére, a Ni-lovagok azt ajánlják, jobb híján macskákból készíttessenek hőseink rekettyést - emiatt megjelenik a Macska-banda egy tagja -, s hogy még több Madách-referenciánk legyen, azt a feladatot adják Arthurnak és csapatának, hogy a Broadway/West End helyett az Erzsébet körút felé vegyék az útirányt, s ott vigyenek színre egy musicalt. (Végül is ha már musicalről van szó, Budapesten valóban nincs más útjuk. Már ha csak nem tesznek kerülőt a Nagymező utca felé.) Így aztán még inkább ülnek a Spamalot Webber-fricskái, a Hegedűs a háztetőn emlegetésének is van jogalapja, de az már valóban lógna a levegőben, ha a Broadway-/West End-sikereket garantáló zsidókat keresnék, mint az eredetiben, és róluk szólna a dal. Ezért mindenképpen frappáns megoldásnak tetszik a magyarok bejövetele, a félig román, félig székely magyaroké, akik között ott van Tevje és a sleppje, cigány meg szittya - utóbbi az, aki a hangulatot szítja -, s akik nélkül a Madáchban semmire se lehet menni. Szóval jó ez az adaptáció, a kékfestő 'red carpet' is telitalálat, csak pátosszal ne lenne az egész nyakon öntve, és több lehetne a fanyar, sor végén döccenő 'Egyszál magam-/ban állok itt' típusú szövegbeli megoldásból, a felső tagozatos kötelező versekből vett kétsoros idézeteket pedig nyugodtan elhagyhatták volna.

Pontosan kivitelezett Tihanyi Ákos remek koreográfiája, kedvvel és bájjal ripacskodik Szente Vajk (Robin), Herbert-Alizként cuki Serbán Attila - aki viszont épp ugyanilyen cuki és túlmozgásos okoskodó tudósként is, a két karakter nem válik el -, Ömböli Pál (Patsy, a ló) és Posta Victor (Galahad) hozzáteszi a maga részét a zajos sikerhez. Ám egy, csak egy leány van talpon a vidéken, aki érzi, mit kíván a Spamalot. A Tó úrnője szerepében Balogh Anna pazar és káprázatos és elragadó. Fantasztikusan énekel, kikacsint, ismeri a műfaj és a műfajparódia kívánalmait, egyszerre adja a dívát és a díva karikatúráját. Egyszóval: van humora.

Mert tudjuk: a humor világnézet, egyfajta filozófia. Itt pedig csupán vicc van meg bumfordian bájos karakterek. Az önirónia hiányzik nagyon, következménye pedig az, hogy a 'magyar az egy fikció' megjegyzés az imént említett dalban gyakorlatilag elszáll a semmibe. Az angolok szarkazmusából, a Monty Python-stílusból nem maradt semmi. Mintha a kedélyes, kellemes, könnyed szórakoztatáson túl más igénnyel nem léptek volna fel az alkotók. Tulajdonképpen nem lenne semmi meglepő egy Magyar vándor után, de ha felidézzük a Spamaloténál feltehetően jóval alacsonyabb költségvetéssel, és/ám jóval több invencióval készült prózai Gyalog galoppot a Pesti Színházból, akkor bizony szomorúbbak lehetünk.

Spamalot - 2009. szeptember 27. 19:00 - Madách Színház

 

Zene: John Du Prez, Eric Idle

Szöveg, dalszöveg: Eric Idle

Fordító: Bárány Ferenc

Vezényel: Silló István

Díszlet: Rózsa István

Jelmez: Rományi Nóra

Koreográfia: Tihanyi Ákos

Zenei vezető: Kocsák Tibor

Rendező: Szirtes Tamás

 

Arthur király: Barát Attila

A Tó úrnője: Balogh Anna

Sir Galahad, Fekete lovag, Concorde: Posta Victor

Sir Lancelot, Francia gúnyolódó, Fő-NI lovag, Tim, a varázsló: Hajdu István

Sir Robin, I. Őr, Maynard testvér: Szente Vajk

Patsy, II. Őr: Ömböli Pál

Herbert herceg, Történész, Élek még Fred, Dalnok:Serbán Attila

Sir Bedevere, Galahad anyja, Herbert herceg apja, Szerzetes: Barabás Kiss Zoltán

Mongol elöljáró I., Kevin, Béka I., NI lovag, Dalnok II., Sir Gawain: Németh Gábor

Mongol elöljáró II, Béka II., NI lovag, Dalnok III. : Ress Hajnalka