Árpád

Cintányéros, de nem cudar

2009.10.21. 19:39

Programkereső

Szép, hagyományos operett-előadás a győri Csárdáskirálynő. Megvan benne majdnem minden, amitől korunkat, bajunkat feledjük: tapecírozott kulisszák, gazdag jelmezek, angyali módra éneklő-játszó jányok. A férfiak viszont csak komédiáznak.
8D15CFF1-05B6-4F25-96AA-9711EEDACCB1

A rizikómentesség, a megírás korába való kitekintés - ahogyan Mohácsi János vagy Keresztes Attila tették - teljes elkerülése már az előadás plakátjából is kiderül, az ugyanis Muskovszky László tervezése még 1934-ből, a berlini Ufa műtermeiben készült, Georg Jacoby rendezte zenés filmhez. Rajta a búzakalászos pártás, aranysujtásos pruszlikos, "magyarruhás" Eggerth Márta réved romantikusan széles mosollyal valahová el, messzire, a rózsaszínű álmok világába, az Óperencián túlra. Hogy hamis-e a fenti máz, vagy ez az iróniától és reflexiótól mentes, kizárólag a szerelmi szálra fokuszáló értelmezés az operettjátszás ma releváns útja, döntse el ki-ki maga. Nyilván kevesebb nézői koncentrációt igényel az utóbbi, de azt gondolom, ha a választott formán belül következetesek a megoldások, ha az énekesi és/vagy táncosi etalontól való elmaradást a színészi játék pótolja, akkor mindkét út járható.

Az első felvonás gyászfeketébe öltöztetett Szilviája és Cecíliája - utóbbinak a toalettje alól kivillanó kárminpiros alsószoknya ide vagy oda - tökéletesen megtévesztően hat, mivel Győrben a színház igazgatóját, az inkább musicalrendezőként, mint operettdirektorként ismert Nagy Viktort nem érdekelte, hogy itt a lét csak látszat, célja a Csárdáskirálynővel a tiszta szórakoztatás volt. És a célt az előadás be is teljesíti, erre a legjobb bizonyíték a délutáni, középiskolás- és nyugdíjasbérlet-tulajdonos közönség együttesen visongó, füttyöngő, bravózó álló ovációja, közös Hajmási Péter, Hajmási Pál-éneklése. A visítás, füttyögés, bravózás megérdemelten szólt Pápai Erikának, aki hibátlan stílusérzékkel, gráciával és fanyar humorral alakítja Cecíliát, Füredi-Nagy Nikolettnek, aki Szilvia szerepében páratlanul elegáns, valamint Stáziként a nem túl előnyös rendezői koncepció ellenére - ami teljesen idétlenné, ugyanakkor szexuálisan túlfűtötté tette a bárónőt - nagy játékkedvű, csupa vitalitás Mózes Anitának, mert általuk a színészi játék és az énekesi kvalitás egyszerre van jelen a színpadon.

Az orfeumi urakkal viszont már közel sem állunk ilyen jól. Nagy Balázs számára talán megerőltető volt a Spamalot-menet, azért küzdött magasságokkal és mélységekkel, emellett azonban adós maradt Edvin figurájának kibontásával is. Kiss Zoltánnak nem találtam olyan egyéb, komoly kihívást jelentő kötelezettségét, ami felmentést adhatna a meglehetősen gyenge kivitelezésű Bóniért, ezért az ő esetében valószínűsíthetően a napi indiszpozícióra foghatjuk a kevés eltalált hangot, és az egyébként nem bonyolult koreográfia tökéletlen megvalósítását. (Nagy Viktor állandó alkotótársa, a musicalek esetében a látványos, leegyszerűsítést messzemenőkig elkerülő, "melós" táncokat tervező Gyenes Ildikó ezúttal meglepő módon a kettőt jobbra, kettőt balrá-ra redukálta a mozgást.) Legrosszabbul a Kerekes Ferkót játszó Maszlay Istvánnal jártunk - neki váltótársa sincs -, aki láthatóan elhiszi magáról, hogy remekül tud énekelni és táncolni, sőt otthonos az operetteleganciában. A látvány és a hallvány azonban korántsem győz meg erről. Már abban sincs tartás, ahogyan belép, jár, italt tölt, ha meg leül, s keresztbe teszi a lábát, richtig féllábszárig kivillan az, aminek nem kéne kivillannia. Miska főpincérként Szerednyey Béla hozza a Veuve Cliqot-t a Giesshüblivel. Leopold Mária Lippert-Weilersheim hosszú nevű szerepében Kautzky Armand rövid eszű, tulajdonképpen teljesen hülye herceget ad.

Megvannak az obligát lépcsők, a belépők, a tapsos ráadások és a finálék. Kaposi Gergely vezényletével meglepően jól muzsikál a zenekar. Szépszámú kar közreműködik a produkcióban - de miért kell a decens dámának öltöztetett hölgyeket az orfeumi jelenetben a székre állítani, miközben az orfi tánckara a széken ül, rejtély -, mindenki megkapja a maga pazar, szín- és anyaggazdag ruhacsodáit, továbbá a kitárt szárnyú sirálytól a fehérvirágos pázsiton keresztül az aranyszín líráig mindenféléket mintázó kalapkölteményeit - a Rátkai Erzsébet tervezte kosztümök szépek, ám sajnos táncra oly kevéssé alkalmasak a hosszú slakfrokok, hogy félve néztem időnként Pápai Erikát, nehogy rálépjen és balesetet szenvedjen -, szóval nem fukarkodnak a nézővel a látványt illetően. Horesnyi Balázs díszlete betölti padlótól a zsinórpadlásig, jobbtól balig a teljes színpadot, ami a győri méreteket figyelembe véve nem kis teljesítmény. Kérdés, hol kell majd elvágni, ha tavasszal a békebeli erényeket felmutató produkció átköltözik a jóval kisebb veszprémi teátrumba.

Galéria az előadáshoz a Győri Nemzeti Színház oldalán

2009. október 6. 17:00 - Győri Nemzeti Színház

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Ferdinánd főherceg: Bede Fazekas Csaba

Leopold Mária Lippert-Weilersheim: Kautzky Armand

Cecília, a felesége: Pápai Erika

Edvin, a fia: Nagy Balázs

Szilvia, sanzonett: Füredi-Nagy Nikolett

Kaucsiánó Bóni gróf: Kiss Zoltán

Stázi bárónő: Mózes Anita

Kerekes Ferkó: Maszlay István

Miska, főpincér: Szerednyey Béla

Tábornok: Szikra József

Tonelli, vívómester: Vincze Gábor Péter

Mérő, ügyvéd: Venczel Kovács Zoltán

Endrei, huszár főhadnagy: Nagy Lóránt

Közjegyző: Jáger András

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jelmez: Rátkai Erzsébet

Koreográfia: Gyenes Ildikó

Vezényel: Kaposi Gergely

Rendező: Nagy Viktor