Alfréd

Felnőtten is gyermeklélekkel

2009.12.21. 00:08

Programkereső

Siménfalvy Ágota A muzsika hangja nevelőnőjének, Mariának a szerepében debütált frissdiplomás színésznőként a Budapesti Operettszínházban, évek óta játszik a Szépség és a Szörnyeteg előadásban, alakította A Pál utcai fiúk áruló, majd megjavuló Gerébjét, az Abigélben Horn Miciként látható. Nemrégiben pedig Örökre szépek címmel jelent meg lemeze, amelyen rajzfilmslágereket énekel.
Siménfalvy Ágota
Siménfalvy Ágota

- A gyerekek fontos szerepet játszanak az életemben. A muzsika hangjával kezdődött, ami azért volt érdekes, mert nem csak nekik, hanem velük egy színpadon játszottam, hét gyerek nevelőnőjeként. A legkisebb közülük ötéves volt, amikor elkezdtünk próbálni. Évekig játszottuk bent és szabadtéren, a gyerekek pedig ahogy idősebbek lettek, úgy játszották az egyre idősebb testvért. Aztán jött A Pál utcai fiúk, amit csak lányok játszottunk, és inkább ifjúsági előadásnak mondanám. Geréb voltam, az áruló, aki aztán megjavul, és ő is ott küzd hősiesen a Grundon. Kaptam hideget-meleget a nézőtérről, történt olyan is, hogy kifütyültek az árulásomért... Ezen magában nevethet az ember, én viszont abban a pillanatban értettem meg, mekkora súlyú Geréb döntése, és ezt hogyan élik és ítélik meg a gyerekek a nézőtéren, mert színészként csak úgy játszhatom a szerepet, ha hiszek az igazságában, még akkor is, ha negatív a karakter. És sok, kifejezetten „kis barátnőm" van, akik tíz-tizenkét évesek, és már ránézésre nehéz őket gyerekként kezelni: felnőttesen öltöznek, bátrak, fesztelenül csacsognak, barátkoznak, miközben aláírást kérnek. Nagyon hűségesek, rendszeresen járnak az előadásokra, a koncertekre, ahogy az ő kívánságuk alapján is szoktunk énekelni - és például a lemezen szereplő dalokat, bizony, gyakran kérik.

- Te milyen rajzfilmeken nőttél fel?

- Kockás fülű nyúl, Atlantisz-elsüllyedt világok, Pityke őrmester, Barba papa, Mézga család... Nagy Walt Disney-rajongó is voltam, a Csipkerózsikát, a Hófehérkét ezerszer láttam. És persze a Macskafogó!

- De honnan az ötlet, hogy rajzfilmslágerek legyenek a lemezen? Miért nem musicalalbumot készít Siménfalvy Ágota?

- Amikor felmerült bennem a lemez kérdése, elkezdtem témákat keresni, ami köré dalokat lehet csoportosítani, de valami mindig hiányzott. A lemez producere, Perjés János rukkolt elő a rajzfilmslágerek ötletével. Ezeket a dalokat régóta énekeljük Farkas Gábor Gábriellel, akivel már többször dolgoztunk együtt, a fellépéseken mindig kéri is a közönség, de mindezen túl zeneileg is nagyon színvonalas anyagot jelentenek mind a magyar rajzfilmekben felcsendülő számok, mind a Disney-rajzfilmek dalai, amiket világsztárok tettek ismertté. Bontovics Kati, Postássy Juli, Vanessa Williams vagy Celine Dion után énekelni ezeket a dalokat hatalmas megtiszteltetés és kihívás, a gyerekekhez szólni pedig boldog és örömteli feladat.

- Van különbség a magyar és a hollywoodi rajzfilmslágerek között?

- A magyar dalok túlmutatnak azon, hogy egy-egy karakterről szóljanak, azonnal a mesére asszociálunk. Én vagyok a jó királyfi - kezdődik a dal, mi pedig nem a királyfira, hanem a Süsü, a sárkány című mesefilmre gondolunk. A Disney-rajzfilmek betétdalai viszont nagyon precízen megfogalmazott karaktereket állítanak elénk. Szerettem volna, hogy a daloknak ne csak pusztán zenei, hanem színházi dramaturgiája is legyen, ezért amikor válogattunk, arra is ügyeltünk, hogy komplett kis monológok vagy kétszereplős jelenetek hangozzanak el. Ennyi év színházi tapasztalat után is minden erőnket igénybe vette, hogy egyszerre hívjuk elő magunkból a gyermeki és a felnőtt énünket is. Igyekeztünk maibbá tenni a dalokat, mert például az eredeti Csipkerózsika már-már szinte operett melódia, azt egy picit poposítottuk. A dallamvilághoz nem nyúltunk természetesen, csak a hangszerelésen módosítottunk. És ekkor jöttünk rá, hogy ezek annyira jól megírt, örök érvényű dallamok, hogy szinte bármit elbírnak, még akár egy heavy metal zenekar is feldolgozhatná a maga stílusában, ugyanúgy sláger maradna. A Rózsaszín párduc melódiájának hányan elkészítették már a maguk verzióját!

- Hogyan válogattátok ki ezeket a dalokat?

- Legalább két-háromszor ennyi cím szerepelt az első listánkon. Aztán elkezdtük rendszerezni, csoportosítani, és folyamatosan, szinte magától rövidült a lista, amin főként Disney-slágerek maradtak. Ezek után kerültek A kis hableány vagy a Pocahontas mellé a „szívünk csücske" magyar mesék a Dr.Bubótól a Macskafogóig. Egyetlen dolog vezérelt a válogatásban: a zene és a textus igényessége. És amikor végignéztük, mi maradt, akkor jöttünk rá, hogy ez bizony egy családi lemez anyaga, hiszen a felszíni réteg szórakoztató, inkább a gyermekeknek szóló, mélyebben azonban komoly, a szülőket is érintő kérdésekre keresi a szövegek a választ. Nagy tanulság volt, hogy a gyermekkor elmúltával a mesék jelentése nem szűnik meg, hanem a hangsúlyok áttolódásával átalakul. A Csipkerózsika-dal hősnője a párját keresi. Biztos benne, hogy létezik, mert felé hajtja a sorsa, de hogy ki ő, mikor és hol talál rá, nem tudja. Gyerekfejjel ez egészen mást jelent, mint felnőttként viszontagságos párkapcsolatok után. Az, hogy a női karakterek vagy királylányok, vagy csúf, gonosz boszorkák, eldöntötte, hogy enyémek a királylányos-romantikus, Gáboré pedig a humoros karakterdalok. A mese a személyiségfejlődésben is fontos szerepet játszik azzal, hogy helyes és helytelen utakat mutat, a mindenkori döntéseink következményét. Sokat gondolkodtunk, hogy a pozitív karakterek mellé odakerülhet-e a 101 kiskutyából a félelmetes Szörnyella De Frász dal. Aztán úgy döntöttünk, hogy mivel nem ő énekli, hanem róla szól, bónuszként rátesszük. És vannak persze személyes kötődések is: én nagy macskatartó vagyok, Gábor pedig kutyás, így enyém lett a Miu-miújság?, Gábor pedig Bozzi úrként énekel.

- Ha már Gábort említed - miért duettlemez? Egyedül nem mertél volna nekiállni?

- Több kollégám lemezén is közreműködtem vendégként egy-egy dalban, felénekeltem olyan darabok zenei anyagát, amit játszom a Budapesti Operettszínházban. Egy lemez elkészítése azonban csapatmunka, amibe a hangszereléstől a marketingig rengeteg dolog beletartozik, és nem könnyű megtalálni hozzá a megfelelő embereket. Azokat, akik a maguk egyéniségével állnak melléd, de mégis segítik, hogy a végeredmény rólad szóljon. Gáborral nagyon nagy szerencsém volt, hiszen egyrészt régen ismerjük egymást, másrészt neki nem ez az első lemeze, amit létrehoz, így nyugodtan hagyatkozhattam rá akár tolmácsként is. Többször előfordult ugyanis, hogy felénekeltem egy-egy dalt, de nem voltam elégedett. Nem tudtam megmagyarázni, zeneileg megfogalmazni, csak érzésekkel, ugyanakkor Gábor a közös múltunk miatt értette, mire gondolok. A többiekkel viszont ez volt az első találkozásom. Én az a típusú ember vagyok, aki nagyon pontosan tudja, mit szeretne, de bevallom, tartottam attól, hogy vajon egy ismeretlen csapat tagjait mennyire tudom magam mellé állítani, mennyire találjuk meg a közös hangot, és mint elsőlemezes előadó én meg tudom-e állni a helyem. A lemezkészítést színházi hasonlattal úgy tudnám megfogalmazni, mintha egy előadásban én lennék az író, a rendező, az előadó, a díszlet- és jelmeztervező, a technikus meg a jegypénztáros, ami így együtt hatalmas felelősség. Eddig csak az előadói munkát ismertem, most beleláthattam a többibe is, ami igen tanulságos volt.

- Nem jött meg a kedved ahhoz, hogy mindezeket egy "felnőttalbumnál" hasznosítsd?

- Tervezzük a következő lemezt, ami rólam szól, arról, hogy én, Ágota, hogyan látom a világot. A témát már elkezdtük megfogalmazni, de még minden alakul. Annyi biztos, hogy musicalrészletek, kedvenc magyar dalaim feldolgozása, amiket más előadóktól ismerhet a közönség, és új dalok egyaránt lesznek rajta.

- Ezzel a lemezzel úgy tűnik számomra, mintha 2009 a gyermeki éned éve lett volna. Mi lesz 2010-ben?

- Legutóbbi nagy bemutatóm az Operettben az Ibusár volt, ami egészen különleges darab és kihívás, fontos előadása a pályámnak. Megy tovább az Abigél, a Menyasszonytánc, a Mozart!, a Szépség és a Szörnyeteg. Járom tovább az országot a Cserháti Zsuzsa- és a Piaf-estemmel, illetve Janza Katával az ABBA-feldolgozásokból készített műsorral. Ha minden jól megy, alternatív produkciókban is fogok dolgozni, és elkezdődik a szólóalbum megfogalmazása. A magánéletemben nagyon is felnőtt és prózai feladat vár, költözködés előtt állok: új helyet keresni, kicsit rendet tenni. Minden év hoz valami újat, hogy kipróbáljam magam: volt a sorozat, a műsorvezetés... Hiszem, hogy az ember magához vonzza a szerepeket: Sárbogárdi Jolán komoly tragikomédiája, Rózsi drámája, ami mégis megmosolyogtató, Horn Mici nemes érzelmei, a Szépség... mesevilága, a párkapcsolat nehézsége egy zseni mellett a Mozart!-ban, tulajdonképpen a női lét, vagy ha úgy tetszik: Siménfalvy Ágota lelkének különböző aspektusait mutatja. A sors szerencsére egy percig nem hagyja, hogy kitaposott utakon menjek, és belefásuljak a jelenbe.