Mátyás

Egy szoprán, egy bariton

2010.01.18. 17:39

Programkereső

Anita Watson és Kap Sung Ahn kapták az idei Emmerich Smola-díjat. A kitüntetés a dicsőség mellett húszezer euróval és a Német Rádió Zenekarával adandó hangversennyel jár.

Az idén hatodik alkalommal átadott, tehetséges fiatal operaénekeseknek szánt, a Kaiserslauterni Rádiózenekar egykori vezetőjéről elnevezett díjra hatan aspiráltak, közülük a közönség szavazatainak alapján az ausztrál szoprán és a dél-koreai tenor kapta az elismerést.

Anita Watson 1980-ban született Sydney-ben, ahol a konzervatórium és az Ausztrál Opera stúdiójnak növendéke volt. 2005-ben megnyerte az Ausztrál Énekversenyen a Marianne Mathy-ösztöndjat, majd a Kölni Operában is debütált. 2009-ben az ARD Nemzetköi Zenei Versenyének győztese volt.

Kap Sung Ahn 1981-ben született. 2002 és 2006 között a szöuli Koreai Nemzeti Művészeti Egyetem növendéke volt, majd a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán tanult.