Eleonóra

Ő a csókkirály

2010.02.15. 10:42

Programkereső

Az új fiú 1787-ben költözött a telepre, de híre messze megelőzte őt. Több mint száz éve róla beszélt már a fél világ, és még ma sem nyugszunk, személye mindenkiben érzelmeket kavar. A férfiakban irigységet és haragot kelt gátlástalan szabadsága és feltétlen sikere, a nők, áldozataivá válva végletesen, véglegesen elomlanak, háborognak, vágyakoznak, észt vesztenek, vagy észhez térnek. Don Giovanni ma is hódít, bár kétségtelen: örökérvényű operaszínpadi sikereit Wolfgang Amadeus Mozart zenei és „hóhányói” szaktudása alapozta meg.
Juliane Banse
Juliane Banse

Magam szintén áldozatként kezdtem. Tizenhat évesen úgy kellett kiengesztelnem szerelmemet, hogy még csak nem is ismertem azt, aki ideig-óráig elcsavarta a fejemet: az oktatási rendbe nem fért bele a széleskörű ismeretátadás, kiadták a feladatot, én meg minden háttértudás nélkül bebifláztam Zerlina áriáját. Mit mondjak: az embernek nem esik nehezére édes dallamokat memorizálni, és nem okoz maradandó értelmi sérülést, ha cafatokban ismerünk meg egy zeneművet. Mégis jobb egyben. A mai tinédzser lányoknak itt az alkalom, hogy a teljes operát meghallgassák: hamarosan újra hazánkba látogat Tassis Christoyannis, a görög bariton, aki februárban a Müpa színpadán kelti életre a hírhedt nőcsábászt.

Rég elmúltam tizenhat, és ha Don Giovannira gondolok, nekem most már mindig csak egy férfi fog eszembe jutni. Lukács Ervin, hazánk dirigenseinek doyenje, az Operaház karmestere, aki évtizedeken keresztül szoros kapcsolatot ápolt hősünkkel. Úgy hiszem, érdemes felidéznem és Önökkel is megosztanom az idős mestertől kapott fellelkesült műelemzést, amelyben immár megkövült alapigazságokként mondta el a százszor is elvezényelt Da Ponte-i történet konklúzióit. Bár kiemelte: nem ez Mozart egyedüli remeke, a darab a vígjáték és a tragédia tökéletes ötvözete. A történet pusztán egy ember számára tragikus, a világ számára tiszta haszon, mint mondta. A főhős nem az eszmények és a hűség példaképe, inkább egy eszelős szoknyapecér, aki minden úgynevezett kispolgári erkölcsiséget kigúnyol és kinevet. Ezért nem győzhetett, hiszen az emberiség azt értékeli, ha a jólneveltség és az erkölcs győzedelmeskedik mindenekfelett, a gonosz pedig elnyeri méltó jutalmát. Mindezt nem lehetett felborítani egy 18. századi előadásban. A zene és a dramaturgia azonban elárulja Mozart igazi álláspontját, amit kimondani nem szabad, érezni viszont igen. Don Giovanni központi figura, a többiek pedig mind az ő játékszerei, akik azonban mind véresen komolyan veszik a történéseket. Egyesek azért, mert menthetetlenül beleszerettek, mások pedig azért, mert akaratuk ellenére szédítette meg őket. Don Giovanni uralja a világukat. Halála után bágyadt fényben tűnik fel az élet. Nélküle, aki ragyogott, aki ugyan gonosz is volt, mégis mindenkit megérintett, már nem ér semmit. Mindenki visszatér a párjához, és a kis vacak emberek közönséges, unalmas életét élik tovább. Hogy boldogan-e vagy sem? Hát, inkább nem.

Így láttatta velem e történetet a dirigens, aki Don Giovannik egész sorának diktálta a tempót. Lehet-e szebb ajánlót írni? Nem hiszem.

2010. február 24., 26., 28. 19:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Mozart: Don Giovanni - két felvonásos opera, K. 527

Km.: Juliane Banse (Donna Elvira), Laura Aikin (Donna Anna), Tassis Christoyannis (Don Giovanni), José Fardilha (Leporello), Sunhae Im (Zerlina), Budapesti Stúdió Kórus (karig.: Strausz Kálmán), Budapesti Fesztiválzenekar
Vez.: Fischer Iván