Auguszta

Elhunyt Jerry Bock

2010.11.04. 16:33

Programkereső

A Hegedűs a háztetőn zeneszerzője 81 éves volt.
Jerry Bock
Jerry Bock

Jerrold Lewis Bock 1928. november 23-án született New Havenben. Gyerekkorától tanult zongorázni. A University of Wisconsin-Madison növendéke volt, itt írta a Big As Life című musicalt, amely egy chicagói színház repertoárjára került. Diploma után három nyáron a Tamiment Playhouse-ban dolgozott, és korai tévérevük számára írt zenéket. Bár komponistaként tartották számon, Bock a szövegírást is ambicionálta. 1955-ben debütált a Broadway-n a Catch a Star című produkcióval, amelyben Sammy Davis, Jr. is közreműködött.

Egy évvel később találkozott Sheldon Harnickkal, és 15 éves együttműködés vette kezdetét. Első sikerük a Fiorello La Guardia New York-i polgármesterről szóló Fiorello! volt - ezzel Tony- és Pulitzer-díjat nyertek -, a csúcsra a Hegedűs a háztetőn című darabbal értek, amely szintén Tony-díjakkal büszkélkedhet. Az Imperial Theatre-ben 1964. szeptember 22-én bemutatott musical azonnal elismerést aratott, és 3242 előadást ért meg a Broadway három színházában - ezzel a Broadway történetének 14. legtovább játszott musicalje.

Bock utolsó projektje a 1040 címet viselte, témája pedig az adótörvény volt. Író munkatársával azonban nem egyeztek elképzeléseik, így a művet 1998-ban prózai színpadon mutatták be. 2007-ben került közönség elé egy gyerekdarabja, a The Princess Who Could Not Be Heard, az utóbbi időszakban egy Counterpoint című darabon dolgozott, ebben munkatársai Evan Hunter és Stuart Osrow voltak. 1972-ben lett a Dalszerző Hírességek Csarnokának tagja, 1997-ben pedig létrehozta a Jerry Bock Award for Excellence in Musical Theatre nevű kitüntetést, amelyet komponisták vagy szövegírók kaphatnak. További musicalek, amelyek zenéjét ő írta: She Loves Me, The Rothschilds, The Apple Tree, Tenderloin.

Jerry Bock október 30-án kapott agyvérzést és november 3-án hunyt el szívelégtelenségben, néhány nappal Joseph Stein október 24-i halála után, akinek a temetésén Bock beszélt.