Valér

Gallusz Nikolett: "Én nem elsősorban művészként élem az életem"

2010.11.04. 12:08

Programkereső

Mintha csak ráöntötték volna, olyan jól érzi magát Mária Magdolna szerepében Gallusz Nikolett. A színésznővel a Madách Színházban szeptember óta látható Jézus Krisztus Szupersztárról és a hármas szereposztás izgalmairól beszélgettünk.

Gallusz Nikolett
Gallusz Nikolett

- Most először találkoztál Mária Magdolna szerepével. Mennyire áll közel hozzád ez a karakter?

- Ha nem kaptam volna meg ezt a szerepet, bevallom, szomorú lettem volna, nem értettem volna, mert úgy gondolom, hogy ez a Mária-karakter passzol hozzám lelkileg, illetve a hangtípusom, hangszínem és a megjelenésem szempontjából is. Én nem úgy állok hozzá egyébként, hogy ez magától értetődően az enyém, hanem hálás vagyok és nagyon boldog, hogy azok az emberek, akik döntenek erről - jelen esetben Szirtes Tamás rendező és Kocsák Tibor zenei vezető - is így érzik. Azt gondoltam, hogy ez a szerep vár rám, de nagy szerepálmokat nem kreálok, és tapasztalataim szerint a legtöbb színésznő is így van ezzel. Az ember nem akarja nyomasztani a saját kis lelkét azzal, hogy vágyakozik valami után, görcsösen, őrjöngve, hogy aztán elszalassza a szép pillanatokat. Nemrég Gubás Gabival olvastam egy riportot, amiben kifejtette, hogy a legkisebb szerepet is úgy fogadja, hogy az azért találta őt meg, mert valamit abból meg kell értenie. Ezt én is száz százalékosan így gondolom. Én nem elsősorban művészként élem az életem, hanem szeretnék emberként, nőként tapasztalatokat szerezni és nem megalomán módon halmozni.

- A Jézus Krisztus Szupersztár egyik leglényegesebb mozzanata Jézus és Mária Magdolna viszonya, az előadás is nagyban épít erre a nem mindennapi szerelemre.

 - Arra jutottunk, hogy az az érdekes, ha ez egy valós szerelem, és ebben a lelki, szellemi és testi találkozás is kimondva-kimondatlanul ott van. A szenvedély is. Szerintem ez akkor érdekes, ha nagyon finoman érződik, ott van a levegőben. Nincs túl sok jelenete Máriának, amikor viszont jelen van, akkor ő a klasszikus nő: nem egy svéd, visszafogott és nem is egy ledér nő, hanem az, akiben ott van az anya, a szerető, a gondolati társ és partner, amit Jézus benne talál meg. Már a barlangjelenetben is az hangzik el, hogy Mária az egyetlen, aki megérti őt. Mindenki piszkálja, kérdezgeti, feszültséget kelt: Simon agresszív, Júdás be van rezelve. Mária az egyetlen ember, aki csak elfogadja és teljes tudatában van annak, hogy az első dolog, amitől az életben valahogy mentesülni kell, az a szorongás. Mindig a kételkedés, a félelem, a komplexus az, ami sátáni, démoni, ami mindent megront. Először mindig ettől kell megszabadulni, csak azután tud az ember tiszta fejjel és lélekkel dönteni, hogy merre, hogyan tovább - és ezt Mária tudja.

- Az előadásban Jézust alakító Feke Pál korábban azt mondta, hogy Szirtes Tamás egy nagyon határozott rendezői koncepcióval nyúlt a darabhoz, ami neki kifejezetten jót tett, mert szereti, ha irányítják. Te is így vagy ezzel?

- Van, amikor az ember egyetért azzal, amit látni akarnak tőle, valamikor nem. Én most ebben a szerepben úgy éreztem, hogy olyan harmónia van Szirtes Tamás és köztem, amilyen egy énekes színésznek az álmaiban jelenhet csak meg. Hogy mondok valamit vagy teszek egy mozdulatot és látom, hogy a tanár úr elégedett, én pedig el sem hiszem: ez egy szerencsés találkozás volt. Persze ez nem volt mindig így.

- A Jézus Krisztus Szupersztárt hármas szereposztásban játsszátok. A te színpadi jelenléted szempontjából számít, hogy éppen ki játssza Jézust?

- A hármas szereposztás is mindig formálja az embert. Csengeri Attila például, amikor hosszú idő után együtt játszottunk egy nyilvános főpróbán, a szívinfarktust hozta rám. A nagy Mária-dal előtt van egy kis etap, amikor Jézus felriad az álmából, és ő olyan energikusan pattant föl, hogy kiverte a kezemből a rongyot, ami a lába közé került. Ezt a nézők ugyan nem látták, de én alig tudtam visszatartani a nevetést. Ráadásul ezzel a mozdulattal félre is lökött úgy, hogy iszonyúan elkezdett dobogni a szívem, szóval megijesztett. Utána persze már tudtam, hogy ő ezt így éli meg. Tóth Attilánál pedig a sarulevételnél akadtak gondok: hosszú idő van arra, hogy levegyem, hogy törölgessem, a lábát mossam, viszont amikor bejön Júdás, nagyon gyorsan kell visszahúzni a lábára a sarut, amin neki egy gumipánt is van. Borzasztóan egyszerű mozdulatokba bele lehet halni a színpadon: azonnal egy paródia vagy egy melodráma kerekedhet a dologból. Feke Pál pedig nem egy lágy, lírai Jézus, nála arra kell figyelni, hogy egy-egy érzéki pillanat ne menjen át valami túl szenvedélyesbe. Ő hajlamos Máriához úgy hozzáérni, hogy néha soknak tűnhet, ott nekem kell finomabbnak lenni. Érdekes, hogy ez nem alkat kérdése, mert Tóth Attila például egy hihetetlenül izmos, nagyon kimunkált testű fiú, mégis finomabban ér hozzám.

- Jelenleg öt musicalben vagy látható a Madáchban, amiből három Webber-darab. Szereted a rá jellemző zenei világot?

- Amikor Webber itt a Madáchban felújította a Volt egyszer egy csapat című darabját, hozzáírt a Más lesz a holnap című dalhoz egy sanzonos bevezetőrészt. Ez úgy történt, hogy énekeltem a színpadon egy szál zongorával, és ő feljött, elkezdett improvizálni, ekkor született meg a dal színpadi felvezetője. Én ennek nagyon örültem, mert ez egy jobb színpadi helyzetet alakított ki. A dallam alakítgatása közben Webber nevetgélt magában és mondta, hogy "money note", "pénzes dallam". Ezt igazából azok tudják, akik ismerik a sláger- és musicalgyártás rejtelmeit: hogy mik azok a dallamok, amik mindenkinek a fülében ott lapulnak, mégis olyanok, mintha soha nem hallottad volna őket - a lelkedben mégis ott élnek. Ennek a nagy mestere Webber. Én hihetetlenül elismerem, az ő musicaljeit nem lehet überelni. Webber musicaljei a csecsemőktől a nyolcvanéves nyugdíjasokig mindenkinek szólnak: ha jól meg van csinálva egy Webber-musical, azt mindenki élvezi.