Luca, Ottilia

Táncos lábú pultos

2010.11.09. 07:12

Programkereső

A mindig és mindenhol sikeres, örökkön hálás víg dalmű, Donizetti Szerelmi bájitala ezúttal sem okozott csalódást – sem az előadóknak, sem a közönségnek. A kis Nemorino egész ügyesen járja a moonwalkot.

A Müpa operaprodukcióinak régente bevett félszcenírozója, Káel Csaba ez alkalommal nem ment túlságosan messzire az előadás látványötletéért, hiszen a játékteret domináló formatervezett büfépult és az úrias lócák az előcsarnokból kerültek a pódiumra. A Szerelmi bájital cselekményének színterévé ilyesformán valamely többé-kevésbé elegáns, a látványos fogyasztásnak szentelt lokalitás lett, ami az első előadáson tapasztaltak szerint működőképes megoldásnak bizonyult. Igaz, Donizetti örökzöldjét már jószerint minden létező irányba elvitték az elmúlt 178 s pláne az utolsó harminc esztendő során, játszották automobillal és léggömbbel, televíziós showműsor stúdiójában, Elvis-imitátorral és múlt század eleji sültrealista porfészekben - mindazonáltal a Bájital működésében eleddig még egyetlen kreatív team sem tudott számottevő zavart okozni.

Így most a Káeltől megszokott festményvetítések váltak erősen másodlagossá, de úgyszintén csupán futólag észleltük a Dulcamara csodadoktor be- és kivonulását kísérő suta árnyjátékot vagy éppen a pultosként pozicionált Nemorino végtelenített pohártörölgetését. Annál nagyobb figyelmet követeltek maguknak a vígoperai színjátszás régi és új, autentikus és eltanult, tradicionális vagy épp az alkalomhoz igazított, ámde egyként hatásos manírjai és patronjai, amelyekből ezen az estén imponálóan gazdag szortimentet kínált a Káel által elszabadított szereplőgárda. Dulcamara "félig magyar", s bordói helyett unikumot itat a palira vett Nemorinóval, a szép Adina valamely női magazinból (tán az Elle-ből?) olvassa fel Trisztán és Izolda érzelmes történetét, Belcore pedig operett-tengerészként igazítja esernyős alakulatát. Elegyes nívójú ötletek, annyi szent, ám a legelső percektől minta- és élményszerű, derűsen kicsattanó lendület bizony még a sikerületlenebbjét is menthetőnek mutatta.

A délszaki komédiázás minden aggálytól ment' mestere, a veterán basszus, Enzo Capuano hangja ugyan már jócskán fakulásnak indult, azonban vérbő temperamentumért még bizonnyal nem kell a szomszédba átkopogtatnia. A hazájában olykor prózai komikusként, sőt kabaristaként is tevékenykedő énekes Dulcamarája ellenállhatatlan figura, igazi hétpróbás bohóc, a színpadi játék valóságos karmestere. Méltó társa volt a poéngyártásban és a vígoperai tempók kijátszásában a fiatal orosz, az Operalia tavalyi budapesti döntőjén diadalmaskodó Alekszej Kudrija, aki még alakulófélben lévő, ám máris formátumos lírai tenorjával, kiadós grimaszkészletével és meghökkentő mozgáskultúrájával gazdagította esténket. Az Adina és Nemorino első felvonásbeli kettősének kellős közepén kortárs diszkótáncra perdülő, mozgássorának végén Michael Jackson nevezetes moonwalkját korrekt módon elővezető, majd hozzá még a szólamát is pillanatnyi Jackson-idézetté alakító Kudrija mindőnket meglepett, sőt mi több, bűnös közbetapsolásra késztetett. S bár a második felvonás híres-híres románcára a jelek szerint már némiképp elfáradhatott a fiatal énekes, ám az Una furtiva lagrima azért még így is igen kulturált formában, stílusosan hangzott fel, kiérdemelve a slágerszámnak alkalmasint amúgy is kijáró ovációt. 

Nemorino imádottját az előadás sztárjául választott Miklósa Erika adta: teljes szépségében, dévaj arcjátékok kíséretében és főként megfelelő diszpozícióban, bár úgy lehet, a kelleténél kevesebb szívhanggal. Gianetta kurta szerepében Celeng Mária remek szubrettnek és egy vonzó orgánum tulajdonosának bizonyult, s a Belcorét éneklő ifjú cseh bariton, Filip Bandzak is kivívta, helyesebben kikellemkedte rokonszenvünket. A Marco Balderi által derekasan feltüzelt, majd mindvégig idiomatikusan muzsikáló kolozsvári zenekar jól szolgálta az előadás sikerét, míg a kórus az ilyesfajta produkciókban megszokottnál jóval nagyobb lelkesedéssel vette ki a részét a nyíltszíni mulattatásból.

2010. november 6. 19:00 - Művészetek Palotája, Bartók Bála Nemzeti Hangversenyterem

Donizetti: Szerelmi bájital

Adina: Miklósa Erika

Nemorino: Alekszej Kudrija

Dulcamara: Enzo Capuano

Belcore: Filip Bandzak

Gianetta: Celeng Mária

Km.: a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és kórusa (karig.: Kulcsár Szabolcs)

Vez.: Marco Balderi

Rend.: Káel Csaba