Auguszta

Török Géza: "Most nem vagyok reflektorfényben"

2010.12.14. 09:01

Programkereső

A karmester 1985 óta tagja a Magyar Állami Operaháznak. A debreceni Csokonai Színháznál kezdte pályafutását, majd a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál dolgozott, s csak mestere, Kóródi András második hívására szerződött Budapestre. A dirigens, fura mód, épp jubileumi évében kapta a legkevesebb feladatot. Ennek okáról, illetve a maga mögött hagyott két és fél évtizedről beszélgettünk az Ybl-palota egyik próbaszobájában.

Török Géza
Török Géza

- Amikor telefonon felkértem az interjúra, meglepődött. Azt kérdezte: "Miért pont most, amikor csend van körülöttem?" Pedig egyszerű a válasz: pályája jelentős jubileumához érkezett.

- Való igaz, huszonöt éve vagyok tagja a Magyar Állami Operaháznak, és úgy tűnik, számomra "visszafogott" lesz a jubileum. Nem panaszként, pusztán rideg tényként említem csak meg, negyedszázados tagságom során nagyságrendileg még soha nem vezényeltem ilyen keveset, mint ebben az évadban.

- Mi ennek az oka?

- Ez nem rajtam múlott, önhibámon kívül alakultak így a dolgok. Most az Operaházban kevesebb a dolgom, de remélem, már nem sokáig, ám a sors úgy hozza, mindig jön helyette valami más. Az interjú előtt éppen egy új társulással próbáltam, ez okozza most nekem a legnagyobb szakmai örömöt. Budaörsön szerveződött az elmúlt években egy együttes, VIVART Budaörsi Sinfonietta néven. A Budaörsön és környékén élő muzsikusokban, akik a különböző, fővárosi profi zenekarokban játszanak főállásban, illetve az ottani zeneiskolában tanítókban felvetődött az a gondolat, alakítsanak egy zenekart, egy közösséget, amelyben együtt muzsikálhatnak. Nem taposómalomban dolgozunk, a Budaörsi Önkormányzat támogatásával öt-hat koncertet tartunk egy évben. A közös zenélés öröme tartja össze őket, családias légkörben, oldott hangulatban próbálunk és koncertezünk. Kiváló a közösségi szellem. Ez számomra is nagy öröm.

- Az operaházi csönd mellett ez bizonyára sokat jelent.

- Ez nyilvánvaló, mert még jobban tudok rájuk is koncentrálni most, hogy a Házban kevesebb munkám van. De tényleg nem szeretnék panaszkodni. Ez egy pillanatnyi helyzet, senki nem örülne ennek, mint ahogy természetesen én sem örülök, hogy pont a jubileumi évadomban dirigálok a legkevesebbet. Volt már jobb is, és remélem, lesz még jobb is...

- Eredetileg ön vezényelte volna november végén A rosszul őrzött lány balettelőadás premierjét. Szinte az utolsó pillanatig szerepelt a honlapon is a neve. Végül Szennai Kálmán vette át a darabot. Mi történt?

- Igen, ez lett volna az egyetlen premierem a szezonban. A felkéréseim szerint a táncjátékkal egy időben a repertoárba néhány év után visszakerülő Normát is dirigálnom kellett. A színpadi próbák is egyidőben zajlottak a két darabból, és kényszerhelyzetbe kerültem. Döntenem kellett, hol legyek, s akkor csak azt az egyetlen produkciót csinálom, mert tisztességtelen lett volna a másikkal szemben, ha az első zenekari próbán jelenek meg, és akkor kezdek dolgozni velük. Annak idején még a régi vezetésnek jeleztem az időpontok ütközését, ígéretet kaptam, hogy a problémát orvosolják. Az utolsó pillanatig vártam, és mivel minden maradt a régiben, átadtam a darabot Szennai Kálmán kollegámnak, aki tehetséges, jó szakember, és emberileg is kedvelem. Eredetileg ő volt a második szereposztás dirigense, így nyugodt szívvel adtam át neki a premiert, és természetesen drukkolok is neki. Egyébként ritkán dirigálok balettet, ami egy külön műfaj a karmester számára. A rosszul őrzött lány ráadásul egy olyan produkció, ahol a zene is abszolút mértékben kiszolgálja a színpadot. Rengeteg poén van a darabban. A karmesternek lépésről lépésre ismernie kell a koreográfiát, hogy a poénokat zeneileg megerősítse. Természetesen részt vettem a próbatermi próbákon, de az nem azonos a színpadi összpróbákkal, amikor a szereplők mind jelen vannak. Ez utóbbiak azonban ütköztek a Norma-próbákkal, ezért döntöttem úgy, hogy a darabot nem vállalhatom tisztességgel.

- Ritka korrekt hozzáállás.

- Valószínűleg sok tekintetben egy "korszerűtlen" embertípus vagyok, de ezt vállalom.

- Az eltelt negyed század, gondolom, sok kiemelkedő élménnyel is gazdagította a pályán.

- Valóban, így van. Számomra talán a legemlékezetesebb Vajda János Mario és a varázsló című operájának ősbemutatója, és megtisztelő, hogy a zeneszerző másik két operájának, a Leonce és Lénának, valamint Az özvegy Karnyónénak karmestere lehettem. Jóleső érzéssel tölt el, hogy a zeneszerző mindhárom operájának bemutatásakor ragaszkodott hozzám.

- És külföldön?

- Külföldi fellépéseim közül kiemelném, amit idehaza egyébként kevesen tudnak, hogy 1996-ban Philadephiában a Pavarotti nevével fémjelzett utolsó nagy énekverseny gálaestjén dirigálhattam. Életem egyik legnagyszerűbb élményének tartom ezt az eseményt. Természetesen volt bennem drukk, hiszen a Mesterrel még sosem találkoztam, és azért is, mert a Philadelphiai Szimfonikusok tagjaiból állt össze a zenekar, melyet dirigálnom kellett. Ők a világ legjobb karmestereivel dolgoznak folyamatosan, és nem véletlenül tartoznak a világ élvonalába. Hála Istennek, hamar összehangolódtunk. Nagy koncentrációval figyeltek, és ez olyan felszabadító energiát adott nekem, hogy talán ott vezényeltem életemben a legjobban. Pavarotti rendkívüli közvetlenséggel, kedvesen fogadott, részt vett a próbafolyamatban. Tanácsokat adott és törődött velem mindvégig. Az első zenekaros színpadi próbára érkeztem meg, amelyen a Maestro egy Met-beli fellépése miatt még nem volt jelen. A próba közben érkezett meg a repülőtérről. A zenei asszisztens figyelmeztetett, ha Pavarotti hangját meghallom, ne ijedjek meg. Ha elkezd kiáltozni, nem azért van, mert haragszik, ő szangvinikus alkat, igazi olasz temperamentummal. Mondanom sem kell, gyomoridegesség lett úrrá rajtam. Így dirigáltam a Falstaff első felvonását, és amikor befejeztük, a nézőtéren megszólalt a jól ismert hang: Bravó, Maestro. No, akkor megnyugodtam.

- Hogyan esett a választás önre?

- Eredetileg egy fiatal olasz karmester dirigálta volna az egész estét. Zárójelben hadd jegyezzem meg, Pavarotti mindig felkarolt egy pályája elején járó, ifjú itáliai dirigenst, és aztán vitte magával néhány évig a szerepléseire.

- Miként egykor Rico Saccanit is.

- Pontosan. És aztán, egy idő után elengedte pártfogoltja kezét. Igazi, kollegiális, emberi gesztus volt ez a részéről, kevesen teszik meg ezt a világban. Philadelphiában is volt egy hasonló jelölt, aki valamilyen oknál fogva a próbafolyamat közepén az est felének dirigálását visszamondta. Az esemény producere, a magyar származású Rudas Tibor, aki amúgy a Három tenor gála szervezője is volt, Magyarországon keresett megoldást. Itthon valószínűleg én voltam a kollegák között az egyetlen "őrült", aki vállalta, hogy azonnal repülőre ül és beáll a Pavarottival már elkezdett munkába, Az eredeti kérés szerint a Tosca és a Bohémélet egy-egy felvonását kellett volna dirigálnom, s miután mindkét dalmű a repertoáromon volt, örömmel mondtam igent a felkérésre. Azonban közvetlenül az indulás előtt derült ki, mégsem ezt a két művet kell vezényelnem. Pedig Pavarotti, legnagyobb sajnálatomra, a Toscában lépett fel...

- Ha már szóba került a három tenor gálája, idehaza az új század első évében kilenc tenor gálájának örülhetett a közönség.

- Fantasztikus volt, hogy a magyar nép nagy tehetségű tenorjainak színe java részt vett ezeken a koncerteken a fiataloktól kezdve egészen a pályájuk vége felé közeledőkig, gondolok itt Bándi Jánosra, Ilosfalvy Róbertre és B. Nagy Jánosra. Utóbbi kettő sajnos már nincs közöttünk. B. Nagy Jánossal nagyon sok Toscát csináltunk. Sokszor mondtam neki, ha az ő torka az én testemben lenne, én lennék a világ legboldogabb embere. Csodálatos hangszínnel rendelkező énekművész és jó kolléga volt, akivel öröm volt együtt dolgozni.

- Kár, hogy ez a remek kezdeményezés abbamaradt.

- Ennek bizonyára financiális okai voltak. Ez a koncertsorozat is kedves emlékeim közé tartozik. A közönség nagyon szerette, és különleges zenei eseménynek számított.

- Negyedszázada tagja a dalszínháznak. Mit dirigált először?

- Rossini Sevillai borbélyát. Kovács János kollégám vezényelte az első szereposztást, ő kért maga mellé. Opera-karmesteri pályafutásom azonban már korábban, Debrecenben kezdődött, majd Miskolcon dolgoztam egy évadot.

- Mely zenei stílusban érzi igazán otthon magát?

- Főleg Verdi és Puccini az én világom, de koncertező karmesterként szívesen vezénylek kortárs zenei műveket is.

- Sokáig volt repertoárján Verdi Lombardok című operája.

- Igen, és nagyon sajnálom, hogy évek óta nem játsszuk a művet. Csodálatos zenéje van. Annak idején nagyszerű szereposztásunk volt például Csavlek Etelkával és Kelen Péterrel. Meggyőződésem, hogy ma is rendelkezik az Operaház olyan kiváló énekesekkel, akikkel a darabot folyamatosan repertoáron lehetne tartani.

- Az új vezetés szervezett évad-előkészítést ígér, pontosan meghatározott próbaidőpontokkal és előadásokkal. Mik a kilátásai az elkövetkezendő időszakra.

- Az új szakmai vezető tudja, hogy most nem vagyok reflektorfényben, de bízom abban, hogy ez a helyzet változni fog.