Géza

Miskolci operettgála Regensburgban

2011.05.01. 09:39

Programkereső

A Regensburgi Színházzal évek óta sokszínű kapcsolatot ápol a Miskolci Nemzeti Színház: nem csak alkotóművészek és előadások cseréje valósult meg több alkalommal a két színház között, de néhány évvel ezelőtt közös produkció is készült.

2011 februárjában a Regensburgi Színház Balett Együttese volt a Tánchétvége Miskolcon rendezvény vendége, és ők nyitották meg az ÚjraTáncEgyütt 24 órás nonstop tánc eseményét is a Kamaraszínházban.

Operettgála - Miskolci Nemzeti Színház
Operettgála - Miskolci Nemzeti Színház

Májusban a miskolci színház operettgálája mutatkozik be a Regensburgi Színházban. Sokfelé népszerűsítette már a teátrum a műfajt, legutóbb 2010 novemberében, Izraelben, majd a következő hónapban Miskolcon is látható volt a gála. Ezúttal a németországi nézők tekinthetik meg a Halasi Imre által rendezett Operett csillagai című gálaműsort, melyben közreműködik Bakai László, Bozsó József, Miksch Adrienn, Teremi Trixi, Vadász Zsolt és Csere László, valamint a színház tánckara. A regensburgi színház zenekarát Váradi Katalin vezényli. A németországi gálaesteken Johann Strauss, Lehár Ferenc és Kálmán Imre olyan műveiből, mint A cigánybáró, A mosoly országa vagy a Csárdáskirálynő hangzanak el részletek. A regensburgi előadásokra május 1-jén, 2-án, 4-én és 8-án kerül sor.