Gerzson

Nincs győztes a kecskeméti operettpályázaton

2011.05.05. 10:16

Programkereső

Az indoklás szerint nem volt egyetlen mű sem, amelyik dramaturgiailag és zeneileg egységes lett volna.

Az operettpályázatot 2010 januárjában írta ki a Kecskeméti Katona József Színház azzal a céllal, hogy felélénkítse a hungarikumnak számító magyar műfajt, és a kortárs zeneszerzőket újabb művek írására ösztönözze. A felhívásra 21 pályamű érkezett, ezek közül tíz jutott a második fordulóba. Első díjat nem osztottak ki, mivel "úgy éreztük, senki nem mert elég következetes lenni ahhoz, amit saját maga számára megfogalmazott a 21. századi operettel kapcsolatban" - fogalmazott Károlyi Kati, a színház zenei vezetője. A zenei vezető azt reméli, a díjazott szerzőknek lesz annyi muníciójuk, hogy tovább finomítsák műveiket. Hozzátette: az a cél, hogy olyan új magyar operettek szülessenek, amelyek "lázba hozzák a közönséget".

Kecskeméti Katona József Színház
Kecskeméti Katona József Színház

A pályázat második díját megosztva Szente Béla és Gulyás Levente Ne bomolj!, valamint Moravetz Levente és Horváth Krisztián Attila kincsei című pályaműve kapta. Mindkét mű alkotóinak jutalma száz-százezer forint. A harmadik helyezett Meskó Zsolt és Czomba Imre Tőzsdekirály című munkája lett, a pályamű alkotóinak díja ötvenezer forint. Kecskeméten idén második alkalommal rendeznek országos zenés színházi találkozót, ahol az intézmény igazgatója, Cseke Péter szerint a "hogyan tovább" minden bizonnyal kiemelt téma lesz.