Árpád

Tutti és gombóc

2011.07.10. 09:50

Programkereső

Délelőtt a színházban énekóra – ezt azért mégis könnyebb leírni, mint azt, hogy korrepetíció –, a főszereplőknek tánc is, délután az újszegedi sportcsarnokban koreográfiatanulás. Mert a gyerekszereplők élete nem csak játék és mese. Viszont óriási buli.

Egészen elképesztőek ezek a kölkök. Ahelyett, hogy a hűvös szobában olvasnának, tévéznének, vagy a lehető legadekvátabb módon - hisz' nyár van -, a strandon töltenék a napot, ők a két nyitott ablak és ajtó ellenére is kevéssé oxigéndús próbateremben dalolnak önként. Újra és újra elkezdik, újra és újra visszaugranak az ikszedik ütemhez - "A kályha a harminchetedik" -, mert tudják, hogy ez a feladat. Hatvanegynéhányan ülnek, figyelnek, koncentrálnak. A kicsik és a nagyok is. Nincs mocorgás, a szomszédot nem piszkálják, nem csacsognak, az unalom kakofóniáját nem hallani. Amikor épp egy másik szólammal foglalkoznak, persze, előkerülnek a mobilok, hogy játékkal vagy facebookolással töltsék az időt, de van, aki a Toldi/Toldi estéje bestsellerbe mélyül bele - az igen! -, mindenesetre többnyire csöndben, fegyelmezetten izegnek-mozognak. Lassan mindenki megtanulja, hat-, nyolc-, tízévesként is kell tudni komolynak lenni.

Az is iszonyú helyes, hogy képesek értékelni egymást. Képzeljék el, hogy a főszereplő kisfiú, Grünwald Dávid elénekli Kuksi dalát a próbát vezetőknek egyetlen zongora kíséretére, a teremben zsúfolódó gyerekek pedig spontán tapsban törnek ki a végén. Pedig akkor még nem is hallották a rendező kérését, hogy Kuksikát nagyon kell szeretni, mert tőle függ az előadás. (Mivel a bekezdést kizárólag érzelgősen tudnám folytatni, gyorsan ki is teszem a pontot.)

Valahol Európában - próba
Valahol Európában - próba

Egy-két óra körül vége a tízkor kezdődött délelőttnek, a kicsik a színház előtti padon üldögélnek vagy a biciklire támaszkodnak, mert őket még a szülők szedik össze, a nagyobbak már egyedül mennek. A még nagyobbak közül pedig van, aki edzésre indul, mert a magyar bajnokságot nem hagyhatja ki egy rendes kenus. Reggel edzés, délelőtt és délután-este próba, a kettő között újra tréning - Roland tényleg csak aludni jár haza. Valami ilyesmi - vagy ez - a céltudatosság. A profizmus. És azok sem amatőrök, akiknek idén még két Carmen is lesz a Dóm téren.

Nem tudom, az évközi hétköznapokon mennyire csöndes a Déryné utca, de feltételezem, ennyi autó, mint a Szabadtéri próbái idején nem jár arra. Ötre mindenkiről lekerül az utcai cipő, aláírják a jelenléti ívet, feltűzik a pólóra a számaikat - név nélkül gyorsabb a munka, könnyebben jegyzetelhetők a térformák -, én indul a tánc. A tér nagyobb, levegő is több, csábít a bordásfal, a kötél, persze, hogy sokakból kibújik a kisördög. Ahogyan telik a nap és lesznek egyre fáradtabbak, úgy gyöngül a koncentrációjuk. Mentségükre legyen: a magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi idő alatt rögzítsek egy mozdulatot, és aztán amit nagy nehezen megjegyeztem, gyorsan el is kell felejtsem, mert a koreográfus látja, van egy annál sokkal jobb, hatásosabb, működőbb. (Ez az A eset. A B lehetőség az, amikor megérkezik a rendező, és hirtelen elkezd koreografálni. Nem csupán szóban, de mutatja is. Arra a "komikus" csak enyhe eufemizmus.) Mindenesetre totális riszpekt.

Miközben a gyerekek lenn gyakorolnak, a tornatermi galérián szépen lassan gyülekeznek a munkaidő után a szülők, akik fegyelmezetlenségben messze a kicsik előtt járnak. A kis szappantartó fotómasinával egy - inkább sok - kép a családi mosolyalbumba, integetés, "ide nézz, nevess!", természetesen nem lenémított mobil, természetesen normál hangerővel kvaterkázás a másik anyukával, apukával... Tessék szíves lenni már viselkedni, na!

Valahol Európában - próba
Valahol Európában - próba

"Meg akarom lepni a felnőtt színészeket, hogy mennyire nem tudják a szerepüket, mondjuk Alföldi Robi bácsit, hogy azt érezze, neki haza kell menni" - ilyen egy jóindulatú rendező, ugye? (Szmájli.) A gyerekek persze spannolódnak, a felkészítőknek viszont mindössze egy hete van arra, hogy a betanítsák a dalokat, a csoportos koreográfiákat. Versenyt futnak az idővel, de ők állnak nyerésre.

Délelőtti etapban Kardos Gábor és Tóth Andrea, akik amellett, hogy keményen artikuláltatnak, beígérik a fagyit, ha Béres Attila később azt mondja, dramaturgiailag indokolt, hogy ne formálják annyira a hangokat. (A gombócmennyiségről egyelőre tárgyalások folynak.) Nem tesznek hátizsákot senkire: "A kétszólamú rész babapiskóta, a háromszólamú alig nyolc ütem, kirázzuk a kisujjunkból, kicsi türelem kell csak hozzá."

A délután és az este a Pócsik Heni, Tihanyi Ákos, Zsíros Gábor hármasé. Előttük aztán tényleg le a virtuális kalappal, pláne, hogy először dolgoznak ennyi kiskorúval, ami egészen új nyelv tanulását igényli. És ők keményen tanulnak: a dalok szövegét, a helyzetet egyszerűen, nagyon pontosan magyarázzák, ha a "cross" vagy a "pregnáns" értetlen tekinteteket produkál,azonnal fordítják gyereknyelvre, és valahol az is természetes, hogy itt a gombócból koreográfiai szakszó lesz. Az energiák egy része a fegyelmezésre megy el, de partnerként kezelik a gyerekeket. Megpróbálják beléjük nevelni a tudatosságot, megtanítani őket arra a rendkívül kemény életigazságra, hogy mindenki pótolható. Ha arra van szükség, bocsánatot kérnek, nem félnek kimutatni a bizonytalanságukat, azt, hogy az alkotás folyamatos újratervezéssel jár - nem számoltam, Gábor hányszor radírozta és írta-rajzolt át a szövegpéldányában az egyes alakzatokat, az viszont biztos, a papír nagyon jól bírja -, és az "ügyesek vagytok" sem marad el a nap végén. Ám hogy a pálya ne legyen könnyített, van nekik egy, a saját bevallása szerint mindent elrontó rendezőjük. "Ákos majd megjavítja" - és Ákos tényleg megjavítja.

Valahol Európában - próba
Valahol Európában - próba

Mondom, egészen elképesztőek ezek a kölkök. Az egyéniségük, a habitusuk. Ancsi döbbenetes történetei, Csenge figyelő tekintete. A születő barátságok. Az, amilyen féltékenységmentes türelemmel várja ki egy-egy jelenetben Anna Virágot és Virág Annát, Pötyit ugyanis váltva játsszák. Aztán van olyan kissrác, akire fogadást kötnek, hogy 12 év múlva a milánói Scalában fog énekelni. (A tét egy láda pezsgő. Veuve Clicquot, mert stílusosak.) Az egyik fogadó a Szeplőst alakító Ágoston Péter. Ha valaki 2002-ben Egerben arra tett, hogy a Valahol Európában egyik gyerekszereplője 2011-ben a Dóm téren ugyanannál a rendezőnél, ugyanabban a darabban - persze, jóval idősebb szerepben - mint zenés színész szakos színművészeti egyetemista lép fel, azonnal induljon a kasszához, mert Peti megnőtt.