Árpád

Időkapszulát avatott a friss Superbrands-díjas Szegedi Szabadtéri

2011.07.15. 16:39

Programkereső

A jövő nézői és alkotói számára helyezett el "időkapszulát" a Dóm téren a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége. A fesztivál – melynek idei második bemutatójára, A víg özvegyre július 15-én kerül sor – idén elnyerte a Superbrands díjat.

"Kívánok ennek a hazának sok olyan gondolatot, ami 80 évig megállja a helyét. Irigylem az utánam következőket." "Jó lenne még nyolcvan év múlva is itt játszani." "Van még charterjárat Budapest és New York között?" Többek közt ilyen üzeneteket hagytak a nyolcvanéves Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásainak, Az ember tragédiájának és A víg özvegynek az alkotói és szereplői a következő évtizedek számára. Az üzeneteket egy "időkapszulába", Székó Gábor szobrászművész alkotásába rejtették, majd Bátyai Edina igazgató és Kesselyák Gergely művészeti vezető ünnepélyes keretek között helyezte azt el a fesztivál helyszínén, a Dóm téren, méghozzá kitüntetett helyen: Tari János, egykori Szabadtéri-igazgató és Hont Ferenc, a fesztivál szellemi atyjának emléktáblája mellett. 

Kesselyák Gergely művészeti vezető és Bátyai Edina igazgató az időkapszula előtt
Kesselyák Gergely művészeti vezető és Bátyai Edina igazgató az időkapszula előtt

"Olyan ünnepélyes, szimbolikus tettel is szerettük volna növelni a Játékok nyolcvanadik évadának jelentőségét, mely kiterjed akár további nyolcvan év távlatára is - hangsúlyozta Bátyai Edina. - Az itt elhelyezett DVD - amellett, hogy tartalma kikerül a szabadtéri honlapjára - egy évadonként megújítható, kiegészíthető, formálható 'időkapszula', mely nyaranta a legfontosabb, legszemélyesebb, legszebb gondolatokat raktározza el, és így válik korszakok lenyomatává."  

A Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége az időkapszula avatásán jelentette be a büszkeségre okot adó hírt: a Superbrands szakértői bizottságának döntése alapján idén a fesztivál elnyerte a Superbrands címet. Idén hetedik alkalommal ült össze a 17 tagú, független szakemberekből álló zsűri, mely azon márkák előtt tiszteleg, melyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve e kivételes eredmények fenntartásáért dolgoznak. A díjat odaítélő zsűri az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják az eddigi sikerességet. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, hiszen sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre.

Az időkapszula avatásán részt vettek a készülő, július 15-én bemutatandó A víg özvegy operettprodukció jeles művészei, Bajor Imre, Hernádi Judit, Szacsvay László, Kálmán Péter és Vida Péter. A Nyegust játszó Bajor Imre úgy fogalmazott: "Nem halhat meg úgy egy színész, hogy ne játsszon a Dóm téren", ezért nagyon örül a felkérésnek. Hernádi visszaemlékezett pár évvel ezelőtti szabadtéris élményeire, a csodálatos próbaidőszakra, amit akkor itt töltött, és biztosította a jelenlévőket arról, hogy most is ugyanilyen jól érzi magát a produkció próbái alatt. Szacsvay László éppen negyven évvel ezelőtt lépett fel a Dóm téren először: "Szemtelenül fiatal voltam és kezem-lábam remegett a hatalmas tértől valamint azoktól a színészóriásoktól, akikkel játszhattam.".

Bátyai Edina a Superbrands-oklevéllel és Bajor Imre
Bátyai Edina a Superbrands-oklevéllel és Bajor Imre

A monumentális, eldöntött és több jelenetben szétszabdalt Eiffel-torony tövében, sztárszereposztásban - a fentieken kívül Molnár Piroska, Haumann Péter, Herczenik Anna, Keszei Bori, Boncsér Gergely lenyűgöző alakításával - színre vitt Lehár-operett négy alkalommal, július 15-én, 16-án, 22-én és 23-án látható a Dóm téren.