Szilárda

Budai Lívia: „A gyökereim Magyarországhoz kötnek”

2011.09.12. 12:45

Programkereső

A Kanadában élő világhírű magyar mezzoszoprán idestova harmincnyolc éves pályafutása során először énekli a Bánk bán Gertrúdját. Budai Lívia a világ valamennyi rangos operaházában fellépett az operairodalom híres dráma mezzoszoprán szerepeiben. Idehaza - a gálaesteket leszámítva - utoljára a Pikk dámával és az André Chénier Madelonjával vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban.

Budai Lívia
Budai Lívia

- Milyen kihívást, illetve elégtételt jelent önnek Erkel zenéje, a Bánk bán ősváltozata?

- 1976-ban megnyertem az Erkel-versenyt, ami nagy fordulatot jelentett a pályámon. A későbbiekben sokszor láttam a Bánk bán Nádasdy-féle verzióját Komlóssyval, Simándyval, Melissel. Amikor az Operaházhoz kerültem, vidéki fellépések során egyszer-kétszer énekeltem Gertrúdot koncertszerűen. Már akkor éreztem, hogy rettentően jól fekszik a hangomnak a szerep. Mellesleg téves dolognak tartom, hogy szopránok éneklik, hiszen nem a magas c-n múlik Getrúd szerepe, én is megéneklem a magas c-t. Igazán a hangszín és a karakter a fontos. Mindig élt bennem a vágy, hogy egyszer, még mielőtt befejezem az énekesi pályámat, elénekeljem Gertrúd szerepét. Nagyon örültem, amikor Győriványi Ráth György az Operaház megbízott fő-zeneigazgatójaként felkért rá. Tavaly novemberben megnéztem mindkét koncertszerű előadást. Jelenleg annak az ősváltozatnak egy húzott változatát játsszuk. Élmény számomra együtt dolgozni a címszereplő Kiss B. Atillával és Héja Domonkos karmesterrel. Külön öröm, hogy Héja mint megbízott fő-zeneigazgató dirigálja az előadást. 

- Mi a véleménye Erkel csodálatos zeneművének aktualitásáról?

- A szöveget hallgatva valóban mindenki magába szállhat. "Magyar hazámnak berkeit bejártam, mindenütt elmúlást találtam"- énekli Bánk bán. Szomorú látni, hogy az egyszerű magyar ember manapság ugyanúgy húzza az igát és szenved. Azok pedig, akik tele vannak pénzzel és lehetőségük lenne segíteni, még jobban tömik a zsebüket. Vidéken járva magam is tapasztaltam, milyen nehéz körülmények között élnek egyesek, gyakran lopásra kényszerülnek. Én csak hálás lehetek a sorsnak. Esztergomban születtem, Nyíregyházán nőttem fel értelmiségi családban. Mindent a saját erőmből értem el, a karrierem egy bizonyos anyagi hátteret biztosított. Közben mindig próbáltam segíteni a rászorulókon.

- Tavaly megkapta a Pro Cultura Hungarica díjat. A világ jeles operaszínpadain jegyzik a nevét, a hazai közönség azonban kevéssé ismeri. Fájlalja?

- Inkább némi szomorúság van bennem. Mint ahogy ma sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak érvényesülni, nekem is el kellett mennem ahhoz, hogy bizonyítani tudjak. Itthon nem kaptam sok lehetőséget, nem értékeltek. 1977-ben hagytam el Magyarországot. 1986-ban tértem vissza a Don Carlosszal, ami egy csodálatos gála előadást volt Tokody Ilonával, Ilosfalvy Róberttel, Polgár Lászlóval, Lukács Ervin vezényletével. "Hogy lehet szél ellen is karriert csinálni?" címmel terveztem egy könyvet, lehet, hogy egyszer még megírom. Idehaza mindig azt éreztem, hogy valakinek az útjában állok, mindig mások voltak a kedvencek, holott soha senkitől nem akartam elvenni a lehetőséget. Bizonyára sokat jelentett volna a karrierem szempontjából, ha lett volna egy rámenős menedzser férjem.

- Londontól San Franciscón át New Yorkig a legnagyobbakkal dolgozott. Külföldön nem találkozott hasonló rivalizálással?

- Szinte minden nagy énekessel és karmesterrel felléptem Gyaurovtól Cappucciliig, Brusontól Domingóig, Carrérastól Pavarottiig, Dimitrovától Sutherlandig. Azt tapasztaltam, hogy ha mondjuk két német énekes fellép ugyanabban a produkcióban, örülnek egymásnak és segítik egymást. Ezzel szemben ha két magyar össszekerül külföldön, irigykednek és betartanak egymásnak. Nem értem mi az oka ennek a rettentő irigységnek, ahelyett, hogy örülnénk annak, hogy ennyi tehetséget adott ez a nemzet a világnak. 

- Kik azok a partnerei, akikre szívesen emlékszik vissza?

- Háromévi operaházi tagság után egy kis színházhoz szerződtem Németországban, ahová a világ minden részéről  érkeztek énekesek. Igazi nemzetközi társulat jött össze. A Don Carlosszal kerültem úgymond a mélyvízbe, majd azt követően számos érdekes szerepet énekeltem, többek között Azucenát. Másfél év után a Covent Gardenben nagy sztárok oldalán debütáltam, mint Carlo Bergonzi, aki már akkor világhírű tenorista volt. Érdekes volt látni, hogy mindenki a saját nagyságát fényezi az együttes munka helyett. Bergonzival például nem alakult ki az a kapcsolat, ami később Carrerasszal vagy Domingóval. Annak ellenére, hogy nagy sztárok, a lelkükben emberek maradtak. Amennyire Pavarotti nem maradt az, mindenkit pusztított maga körül, igazi divo volt, akit kizárólag a saját karrierje érdekelt. Összmunka és kollegialitás szempontjából emlékezetes élmény Wagner Ringje Brüsszelben, amit öt hónapig próbáltunk. A Trisztán és Izoldában Gwyneth Jones volt a partnerem. Éppen akkor halt meg az édesapám, és le akartam mondani a produkciót. Amikor Jones értesült apám haláláról, felajánlotta, ha nem tudok énekelni, ő énekel helyettem.

- Sokáig Brüsszel és Montreal között osztotta meg az életét. Jelenleg hol él?

- Montreal a főhadiszállásom. Egy gyönyörű tó partján lakom száz kilométerre a várostól. A brüsszeli lakásomat felmondtam. Most már duplán budai vagyok, hiszen nemrég vettem egy lakást Budán. A gyökereim Magyarországhoz kötnek. Itt él az édesanyám, a nővérem, az unokatestvéreim. Imádok itthon lenni, direkt aszerint választottam lakást, hogy könnyen elérjem tömegközlekedéssel a kedvenc színházaimat, az Operaházat, az Operettet, a Vígszínházat, a Tháliát és a Művészetek Palotáját.

- A férje révén került Kanadába?

- Egyszer valaki azt jósolta nekem, hogy a tengerentúlon fogok élni. Akkor kinevettem őt. Ám a sors úgy hozta, hogy 1985-ben nem engedtek haza apukám temetésére. Akkor megfogadtam, hogy ott fogok élni, ahol apám tiszteletére Verdi Requiemjét énekelhetem. Montrealban ismerkedtem meg a férjemmel. Idén decemberben leszünk huszonöt éves házasok. Igazi társra leltem benne. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok mellette.

- Min múlott, hogy "töretlenül" sikerült megőriznie a hangját?

- Idestova harmincnyolcadik éve vagyok a pályán. Szerencsére nem kényszerültem arra, hogy egyik szerepből a másikba ugorjak. Beénekeltem egy szerepet, és utána hat, nyolc, tíz előadásom volt belőle. Mintegy kétszázszor énekeltem Ebolit, százötvenszer Amnerist, százon felül Azucenát. A sok éneklés ellenére Istennek hála intakt maradt a hangom. Előfordult már, hogy hónapokig nem énekeltem, csak háziasszony voltam. Gertrúd szerepére viszont több, mint három hónapig gyakoroltam.