Luca, Ottilia

Élő közvetítések Salzburgból

2012.06.07. 15:30

Programkereső

Három operát és a Bécsi Filharmonikusok koncertjét is élőben sugározza a nyári Salzburgi Ünnepi Játékokról az osztrák közszolgálati rádió és televízió.
Valerij Gergiev
Valerij Gergiev

Az ORF második és a rádió harmadik csatornája, valamint a 3sat összesen több mint 100 órányi közvetítést ad az eseményekről. Alexander Wrabetz vezérigazgató szerint az ORF "flottaparádéja" a magaskultúra igaz remekit kínálja a nézőknek és hallgatóknak a július 20. és szeptember 2. között zajló salzburgi fesztiválról. Közvetítik Puccini Bohéméletét és természetesen sugároznak Mozart-előadást is, A varázsfuvolát, Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című művét pedig az egyre híresebb Emily Magee közreműködésével tekinthetik majd meg a tévénézők. A Bécsi Filharmonikusok és Valerij Gergiev koncertjét is élőben sugározzák, ugyanakkor színházi előadás közvetítését az idén nem tervezik. A Bohémélet és a Varázsfuvola előadását idén először Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Skandináviában, Olaszországban és Hongkongban több moziban is közvetítik, a jövőben pedig tematikus salzburgi csomagot ajánlanak a filmszínházaknak. Az ORF2 és a 3sat több magyar kábelszolgáltatónál is elérhető.