Pandora, Gabriella

Gulyás Dénes: "Az országra jellemző helyzet ellen küzdök"

2012.06.19. 07:47

Programkereső

Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője az MTI-Pressnek összegezte első pécsi évadát: elindított alapítványáról, növendékei segítségével hamar népszerűvé vált sorozatokról, iskolai nyílt napokról, zenei szalonról és a Falstaff bemutatójáról beszélt.

- Hogyhogy énekel? (Gulyás Dénes a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitóján a Traviata Pezsgő-áriájával vezette fel a műsort.) Korábban azt mondta, nem ezért jött Pécsre, tagozatvezetőként nem szeretné elvenni a szereplés lehetőségeit a színház művészeitől.

- A POSZT nem színházi produkció. Ötvennyolc éve élek ebben az országban és tudom, hogy sok emberben felmerülne, ha bármilyen szerepet énekelnék itt, hogy elveszem a fiataloktól a lehetőséget. Meg persze az, hogy "na, ez a Gulyás jó sok pénzt emel le". Ezért a saját színházamban nem énekelek, hacsak össze nem dől a világ. Azért tanultam meg Caius doktor szerepét a Falstaffból, mert az csak egy szereposztásban ment, és ha megbetegszik Csajághy Szabolcs, akkor nincs előadás. De mindig állítottam, ha valamilyen cég, színház felkér éneklésre, szívesen eleget teszek ennek a kérésnek. A POSZT felkért, és egy pezsgőduett csak egy kedves hangulat.

- Mai napjába még egy többórás tanítás is belefért. Hol és mit tanít Pécsett?

- Amióta Pécsett vagyok - nem sokkal több, mint egy éve - a budapesti Zeneakadémia mellett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerepjátékot tanítok az opera tanszakon.

Gulyás Dénes
Gulyás Dénes

- Van ennek az operatagozatnak a budapesti mellett létjogosultsága, miután senki sem gondolja végig, mit is tegyünk a végzősökkel?

- Halálosan őszintén válaszolok. Nem egy helyen elmondtam már, legutóbb a Parlamentben egy konferencián fél órát beszéltem arról, hogy össze kell fésülni a magyarországi művészképzést, nemcsak a zenészeket, hanem az összest a felvevő piaccal. Teljesen elfogadhatatlan helyzet, hogy túltermelünk művészekből, nem tudunk munkát adni nekik, ugyanakkor költ rájuk az állam, egy növendék sok millió forintba kerül egy évben. Végzés után vagy elmegy egy másik munkakörbe dolgozni vagy külföldre, és egy német negyedrangú színházban pontosan hússzor annyi lesz a fizetése, mint itt lenne. Melyik fiataltól várhatom el, hogy itt maradjon? Próbálom őket itt tartani, műhelymunkákat kapnak, de az élet perspektívájához ez kevés. Budapesten sincs társulat, vendégművészek jönnek. A magyar művészek otthon ülnek és várnak, reszketnek, lógnak, mint kabát a ruhafogason, nem tudják, hogy mikor hívják őket. És ha valaki fél évig nem énekel, kiesik a gyakorlatból. Mint a sportoló, ha nem jár edzésre, nem tudja felemelni a súlyt vagy lassabban fut. Az énekes, ha nincs állandó munkája, nem gyakorolja a "szakmáját". Hosszú kihagyás után komoly szerepet csak elrontani lehet. Egy ilyen előadás után pedig megkapja, hogy "nem vagy formában", legközelebb nem kellesz. Nem olyanok vezetik a színházakat, akik nemzetközi évtizedes kitekintéssel otthon lennének az opera műfajában. Így van ez Budapesten is.

- Most zárul az első saját pécsi évadja. Sok új kezdeményezéssel indult, például meghallgatásokkal, amelyekre 101 fiatal nevezett be az egész országból. Milyen céllal és eredménnyel zárult mindez?

- Arra szerződtem, hogy bővíteni kell a társulatot. Ennek körülményeiről és feltételrendszeréről könyvet lehetne írni. A 101 fiatalból sokat ismertem, de szerettem volna hallani, hogy mit fejlődtek, hol tartanak éppen. Találtam közöttük olyanokat, akikre azonnal számíthatok, közülük került ki az a fiatalember, aki a Falstaff-bemutatón az egyik főszerepet énekelte. Innen Pécsről viszik hátukon az opera tanszakosok a Mesés opera sorozatot, velük énekeltetem a szerepeket, a színház produkciójaként felkészültek egy darabból, eljátszották. Fizetést adni nem tudok nekik, de létrehoztunk egy alapítványt a pécsi operáért.

- Az érdekes összetételű alapítvány megszületésekor egy cél vezérelte, fejleszteni a tagozatot, amely 4 állandó tagból és egy 16 fős kórusból, illetve egy korrepetitorból állt, amikor ideérkezett. Nem volt és azóta sincs társulat.

- Ahhoz kellene évi 600 millió forint. Ha kapnék ennyi pénzt ettől a várostól vagy bárkitől, akivel tudnék egy tízéves szerződést kötni, akkor fél éven belül felállna a saját zenekar, 25 szólista, 2 korrepetitor, főzeneigazgató és egy titkárnő. Ez sajnos a mesék birodalma. Így elhatároztam, fejleszteni fogok, ehhez pedig létre kellett hoznom egy alapítványt. Nem volt a munkaköri leírásomban, hogy ezt tennem kell. Ülhetnék itt, vakarózhatnék, mondván, ennyi a pénz, ebből ezt lehet tenni. Összeállítottam a névsort: Rost Andrea, mert operáról van szó, Marton László a Vígszínházból, mert színházról van szó. Az élet többi területéről is meghatározó társadalmi szereplőket hívtam még be: Rátgéber Lászlót nem kell bemutatni, Komlósi László professzor pedig a PTE nemzetközi rektorhelyettese.

- Milyen eredményt értek el ilyen rövid idő alatt?

- Szerveztünk egy jótékonysági koncertet október 8-án, mindenki ingyen lépett fel, beleértve a Pannon Filharmonikusokat is. Olyan teltházas koncert volt, hogy leszakadt a mennyezet. Erre durván egymillió forint jött össze, és ez már a Falstaff-produkciót segítette. Szerencsénkre az MFB támogatott bennünket hatmillió forinttal, ami kifejezetten a Mesés opera ifjúsági programokra szánt összeg volt. Az egyéni befizetésekkel együtt most kilencmillió forintnál tartunk. Persze a mögöttünk lévő évad apasztotta a számlát, de ősszel tudjuk még folytatni.

- Ezt a korosztályt érintve még egy kezdeményezése indul a jövő évadban.

- Igaz, ezt már idén elindítottam egy iskolai látogatás alkalmával, meséltem a gyerekeknek a zenéről, ők pedig festettek, rajzoltak zenehallgatás közben. Bizony csodák születtek! Ezt folytatjuk jövőre is, elvisszük a Rómeó és Júliát, más darabokat is, értelmezzük az operát zenetörténeti háttérrel, és megcsináljuk a növendékeimmel. Nekik ez kis pénzecske, a színháznak plusz produkció, ezzel létrejött egy ifjúsági sorozat. Emellett elindítunk egy szalonkoncert sorozatot a színház nézőtéri büféjében. Kéthavonta jelentkezik, a budapesti és itteni egyetemistáimat hozom ide, dalest, irodalom, képzőművészet együtt lesz élvezhető. Váradi Mariannával közösen szerkesztjük a programot.

- Az első évad sikerei között az alapítvány mindenképpen szerepel.

- Most írtam egy pályázathoz 350 milliós költségvetést a következő négy évre. Évente két operaházi bemutató, két nagyopera, a Mesés opera sorozat folytatása, iskolai előadások, a következő szezon főszerepeire kiírt nemzetközi énekverseny szerepel benne. Ha lennének cégek, amelyek összeadnák ezt a költséget, akkor óriási terhet vennének le a város és a színház nyakáról, mert a Pécsi Operáért Alapítvány behozná a produkcióit a színházba, emelnénk a nézőszámot. Már holnaptól lenne 25 fiatal, akit ide tudnék hozni, vannak zenekarok, amelyek küzdenek a fennmaradásukért. Magyarországon kialakult egy olyan helyzet, hogy több zenekar van, mint az európai átlag. Nem hiszem el, hogy ebben az országban nincs olyan intézmény, amely százmilliárdos haszna mellett ne látna fantáziát ebben.

Verdi: Falstaff - Pécsi Nemzeti Színház
Verdi: Falstaff - Pécsi Nemzeti Színház

- A nagy pénztelenségben egy nehéz, fajsúlyos Falstaff-fal nyitott Pécsett, ami egy bátor kezdés volt. Igényes, messze több és minőségibb élményt nyújtó előadás, mint sok más korábbi operabemutató Pécsett.

- A díszleteken, jelmezeken túl maga a darab igen magas zenei igénnyel lép fel, sokat követel az előadóktól. Ez a társulatfejlesztés része, erre szeretném nevelni őket, mint ahogy az egyetemistákat behozom. Kos természetű vagyok, nagyon szeretek és tudok dolgozni. De ha elveszik a lapátot a kezemből, ha a város kénytelen elvonni, ha a kultúra ennyire alulfinanszírozott marad országosan is, akkor előbb-utóbb komoly károkat szenved az értékrend. A város adósságai miatt kénytelen volt elvenni a színháztól rengeteg pénzt, pont annyit, amennyibe a produkciók kerültek volna. Itt áll a baj, kft. leszünk mi is, a Pannon Filharmonikusok is. Esetleg nem jönnek be játszani, azt mondják, ennyit kérünk érte, és mi nem tudjuk kifizetni őket. Mindkét intézmény a város tulajdona, összhangot kéne teremteni közöttük a város vezetésének, így elkerülhetők lennének a napi viták. Ez a színház 56.000-ről 100.200-ra emelte a nézőszámot 90 milliós elvonással. Nem vagyunk zsenik, de próbálunk nyitott színházat teremteni. Itt van a POSZT, imádom. Tavaly is két ingyen koncertet énekeltem a Csontváry-kiállításon, két dalestet adtunk egy növendékemmel. Ha a színház mint kft. ilyen helyzetben van, miért nem mondhatja a POSZT-nak, hogy mi helyet adunk és kérünk érte 20 millió forintot? Ettől lehet, hogy kitör a botrány, de tiszta vizet kéne önteni a pohárba. Nagy szó, hogy itt van a POSZT, de az nem működhet, hogy a színház ne tudja kifizetni azokat a számlákat, amelyekbe a működése kerül. A POSZT kap minisztériumi támogatást is.

- Ha máshonnan hoz a társulatba, zenekarba embereket, nem probléma, hogy Pécsett kéne élniük? Ön hogy van ezzel?

- Vonatozom. Szívesen le is költöznék, de - miközben nem akarok bántani senkit - elmondom, hogy egy olyan lakásban lakom, amely a városé, de a színház kapta kezelésbe. Az ablakot nem lehet kinyitni, a mosogatót nem tudom használni, a hálószoba üvegablakain télen behúz a hideg, mert nem zárhatók. Ehhez én már öreg vagyok, szamárfüles linóleummal és kilazult vécékagylóval a fürdőszobában. Nem kérek vadászkastélyt, csak egy kis garzont, amely nem fényűzően, de az európai szinthez közelítően van berendezve, ahol tudok élni. Az is elfogadhatatlan, hogy a színház olyan anyagi helyzetben van, hogy pályázom egy állásra, de nem tudom, hogy mennyiért. Mindezt negyvenegy évnyi éneklés után - ebből harmincat külföldön is dolgoztam -, elismeréseim, kitüntetéseim felsorolását soha nem kértem. Megnyerem a pályázatot és aztán azt látom, hogy bajban van a színház. Egy éve márciusban jelentették be, hogy elvesznek pénzt a kulturális intézményektől. Tudom, hogy a kialakult helyzetért nem ez a városvezetés a felelős, és a hiteleket vissza kell fizetni. Az útiköltségem, itteni életem több mint 120 ezer forint, marad a fizetésemből 70 ezer. A munkám mellett végzett alapítványi tevékenységem csak terhelést, felelősséget ad. Én megszállott marha vagyok és csinálom egyedül. Az alapítók a nevüket adták, de ténylegesen egyedül maradtam, a pénzutalásokat is én végzem internetes bankon keresztül, amihez egyáltalán nem értek. Nekem nem ez a dolgom, kellene egy ember, aki a kezem alá dolgozna, például egy titkárnő. Az országra jellemző helyzet ellen küzdök itt Pécsett is és mindenütt, ahol tehetem. A tétel egyszerűen megfogalmazható: a kultúra nem annyira fontos, attól mindig el lehet venni. Minden közösségnek van egy kohéziós összetartó kulturális ereje. Ha mi ezt nem ápoljuk, akkor végünk van. Én is hibás vagyok abban, amilyen helyzetbe kerültem. Megtehetném, hogy nem foglalkozom az alapítvánnyal, és nagy ritkán még énekelhetnék is emellett. Vannak még szerepálmaim, amelyek az idősödő Gulyás Dénesnek megfelelnek, de ma nincs színházi koncepció. A művészek lógnak otthon, várnak és lesik, vajon mibe illenek bele. Nagy hiba, hogy a művésztársadalom hozzászoktatta a pénzt adókat ahhoz, hogy ezt lehet ingyen vagy nagyon kevés pénzért is csinálni. Én már a '80-as években is sokat háborúztam az Operaházban. Akkor az élő közvetítésért akartak adni 2000 forintot, ehhez nem járultam hozzá, nem vállaltam a szereplést. Eredmény: kicsit felemelték az összeget. De legalább tettünk valamit. A művészek önmagukért soha nem voltak képesek egységesen kiállni, valaki mindig végrehajtotta a feléért. Soha nem volt annyi gerinc a művészekben, hogy azt mondják: megalázó feltételekkel nem dolgozunk. Mindig volt valaki, aki megcsinálta.

- Sok minden elindult tehát ebben az évadban Pécsett, az operatagozaton, miközben itt ül egyedül egy szobában, sokrétű munkájában magára maradva, segítséget nem kap a belső és külső munkájához. Mi az, amiért mégis teszi a dolgát? Miben reménykedik?

- Ehhez értek. Rengeteg pozitív jelzést kaptam az elmúlt évben. Szeretem Pécset, a színházat, a művészeket, reggelenként kávét inni, újságot olvasni a kávéház teraszán, majd bemenni a próbára vagy tanítani. De egyedül nem lehet vinni ezeket a terheket. Itt leszek 5 évig, amíg a szerződésem szól, és nem tudom, mit hoz a jövő. Zárszónak hadd mondjak még valamit. Minden szó a színház, az opera, a műfaj, általában a művészet, a művészek érdekében, az ő jövőjükért, így tehát az értékek megőrzéséért hagyta el a számat és fogja elhagyni. Soha nem vezetett olyan szándék, amellyel embereket, intézményeket sérthetnék.