Pandora, Gabriella

Stohl András: "A munka mindig átjön"

2012.08.11. 07:42

Programkereső

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonját a Mágnás Miska zárja. Az előadás címszerepét Stohl András alakítja, aki a Csárdáskirálynő Bónija után ismét egy operettszerepben tér vissza a Dóm térre. A beszélgetést azonban messzebbről kezdjük, időben mindenképp.

- Prózai, pláne egy Székely-Zsámbéki-osztályban mennyit foglalkoztatok a zenés műfajjal?

- Egyáltalán nem, hiszen Zsámbéki és Székely is abszolút prózai rendező, így ilyen típusú oktatást végeztek. Zenés mesterség óránk persze nekünk is volt, Fodor tanár úrral, ez azonban épp a prózaiság miatt igazából háttérbe szorult, nem kapott hangsúlyt. Az kiderült, hogy tudok énekelni, de nem volt ennek ekkora "levegője".

- Hiányzott neked, hogy a Katona József Színházban eltöltött évek alatt ezt meg tudd mutatni?

- Nem, mert kitöltötte az életemet az, amit akkor csináltam, hogy az ország egyik legjobb színházában játszottam. Akkor annyira el voltunk foglalva a prózai színjátszással, a szakma tanulásával, és az épp elég feladatot jelentett, nemhogy azon gondolkozzunk, milyen jó is lenne megmutatni magunkat a zenés műfajban.

Stohl András, Radnay Csilla - A Mágnás Miska olvasópróbája
Stohl András, Radnay Csilla - A Mágnás Miska olvasópróbája

- Nézőként is kimaradtak az operettek vagy a musicalek?

- Ki, de ennek egyszerűen az az oka, hogy nem volt rá időm. A nagyon nagyokat persze látja az ember filmen, a West Side Storyt vagy a Jézus Krisztus Szupersztárt, és azokat üvöltve énekeltem magamnak, és ennyiben ki is merült. Meg valahogy nem is jutott eszembe, hogy én ezen a területen működhetnék, bár tudtam, hogy tudok énekelni, táncolni. Az operetteknél a számokat ismertem nagyjából, de nem azonosítottam őket a darabbal. A Csárdáskirálynőnél például annyit tudtam, hogy a Bóni benne a vicces figura, és az övé a Te rongyos élet.

- Az első igazi nagy zenés szerepnek, nevezzük áttörésnek, te mit tekintesz?

- Robi (Alföldi Róbert - a szerk.) rendezte Gyulán a Makrancos Katát, és abban Petruchiót játszottam. A bankett egy pontján felmentem a vár tetejére, és onnan Zámbó Jimmy-számokat kezdtem ordítva énekelni. Robi kérdezte, ki az, mondták, hogy én, ő viszont nem hitte el. Kiálltak, megnézték, látta, hogy tényleg én vagyok, és amikor megcsinálta az Operettszínházban a Sweet Charityt, elhívott Oscar szerepére. Az volt az első zenés előadásom. Ezt követte a Csárdáskirálynő Szegeden, majd a János vitéz itt a Nemzetiben, most pedig a Mágnás Miska, újra a Dóm téren.

- A Sweet Charityhez vagy Csárdáskirálynőhöz képest a János vitéz egészen más zenei minőséget képviselt.

- Jobban is tartottam tőle! Már csak azért is, mert Kaszás Attilával öltöztünk együtt, aki az Erkel Színházban játszotta Kukorica Jancsit, és hallottam, ahogyan énekelte, ahogy próbálta. Ráadásul a János vitéz egy daljáték, kevés prózával, komoly, nagy dalokkal. Robi csinált egy próbaéneklést, ahol a legmagasabb hangokat tartalmazó részeket kellett elénekelni, és az elég simán ment. Egyébként annak az előadásnak is Silló István volt a zenei vezetője, ő pedig számomra hatalmas segítség, akire tudok támaszkodni. Biztos, hogy másképp énekelek, ha ő vezényel: neki merek dőlni, mert tudom, hogy figyel rám. Benne megbízom, pedig nem csinál semmit, csak rám néz, és annyit mond, hogy kicsit lassítsak, vagy azt a hangot énekeljem meg egy kicsit jobban. Aztán ha bólint, akkor tudom, hogy minden a helyén van.

- Azt hogyan magyarázod el egy teljesen laikus számára, hogy mi a különbség egy zenés és egy prózai darab között, különösen abból a szempontból, ahogyan a próbafolyamat zajlik, vagy ahogyan a dalokat értelmezi a rendező?

- Vannak az énekes szereplők, akik nagyon képzett hanggal rendelkeznek - itt is elválik azért, hogy Rácz Rita, Haja Zsolt vagy épp Náray Erika másképp énekelnek -, de Robi folyamatosan azt sulykolta belém, hogy ő nem akarja, hogy másképp énekeljek, hogy olyan hangképzésre járjak, ahol pozícióba teszik a hangomat, mert ő így szeretné használni. Ráadásul én nem tudok kottát olvasni, fül után tanulok a korrepetitorokkal. Ezért aztán nem volt nagyon más sem a Sweet Charity, sem a Csárdáskirálynő próbafolyamata egy átlagos prózai darab próbafolyamatához képest, különösen azért sem, mert amikor egy dal jött, azt úgy kezeltük, mint egy jelenetet, egy helyzetet, csak épp a szöveget énekelve mondtam el.

- A Dóm tértől 2005-ben nem tartottál?

- A méreteitől nem. Azt tudtam, hogy nagyon fura lesz, mert akkor még nagyon ment a televíziózás, ráadásul pont a Való Világ-széria, ami nagyon megosztotta az embereket. Azokban a színházakban, ahol dolgoztam, azt a négy-hatszáz embert könnyebb volt meggyőzni, vagy talán ők tudták is, amikor a jegyet vették, hogy én színész vagyok. Szegeden viszont elsősorban tévésként ismertek, a nézők nagy része nem járt előtte a Katona József Színházban vagy a Nemzeti Színházban. Ahogy a színpadra léptem, legalább három-négy percig lehetett érezni, hogy hátradőlnek, és várják, hogy na, mit csinál majd itt ez a tévés celeb. Jött az első dal, a Jányok angyalok, amit Gálffival énekeltünk, és akkor meg azt lehetett érezni, hogy négyezer ember előredől. Minden este ez történt: meg kellett győzni őket, le kellett győzni bennük az azt előítéletet, ami velem kapcsolatban bennük élt. Nem feltétlenül negatív volt ez a viszonyulás, egyszerűen csak el kellett fogadtatni azt velük, hogy én színész vagyok, aki ráadásul még énekel is, és aki mellesleg tévézik. Ilyen szempontból tartottam tőle, de rengeteget dolgoztunk, és azt gondolom, a munka mindig átjön. Ebben bízom most is, mert nagyon jó a társaság és az alapanyag.

Mágnás Miska - Stohl András - próba a Dóm téren
Mágnás Miska - Stohl András - próba a Dóm téren

- A Mágnás Miska nem klasszikus operett, inkább zenés vígjáték, legalábbis Alföldi így fogalmazott, és hozzátette, hogy bár alapvetően klasszikus előadás lesz, kikacsint a mára, tükröt tart annak, amiben élünk. A te karaktered, azaz Miska esetében mit mutat a tükör?

- Erről a darabról is körülbelül annyi rémlett, hogy van a Pixi, a Mixi, a nagymama, a lovászfiú, akiből csinálnak egy álgrófot, és nagyon vicces a történet. Ez a próbafolyamat elején kicsit zavart is, mert azt hittem, az fő vonulata a darabnak, ahogyan Miska bolondozik. Ezzel szemben most, néhány heti munka után már biztosan tudom ígérni, hogy nem én leszek a legviccesebb szál, hanem a Pixi-Mixi és a Korláth gróf, akik László Zsolt, Znamenák István és Hirtling István. Ne érts félre, nem azt akarom, hogy megijedjenek majd ettől a Miskától, de van benne valami veszélyes: az, hogy hirtelen bekerül egy egészem más világba, elhiszi, hogy odatartozik, és nem akar visszatérni, oda, ahova való. Remélem, hogy a Baraccsal - tulajdonképp a gazdájával - való nyílt konfrontáció egy kicsit elgondolkodtatja majd az embereket, hogy a valóságshow-hősök vagy a tehetségkutatókon feltűntek, akik a semmiből jöttek, akikre hirtelen sztárként néznek, és akik ezt el is hiszik magukról, valójában minek vannak kitéve. Az, hogy például a Cintányéros cudar világot mi egyáltalán nem felszabadultan vidámra énekeljük és táncoljuk, ahogyan azt általában szoktuk látni, kifejezetten erre utal. Robi egyáltalán nem engedi, hogy "hülyéskedjek". Amikor elemeztünk, nem azt kérte, hogy figurát csináljak, hanem azt, hogy én legyek ebben a társaságban a legarisztokratább arisztokrata, és ha van Miska és a többiek közt különbség, akkor az a Miska javára legyen pozitívabb, mert ő tulajdonképp egy tehetséges ember. Az más kérdés, hogy egyszer-kétszer persze elkapja a gépszíj, és túlmegy a határokon, olyan dolgokat enged meg magának, amire már azt mondaná az ember, hogy ez sok, ezt már nem lehet, a gróféknak viszont ettől is imponál, ettől még inkább odavannak érte. Aztán amikor lebukik, ez a társaság kérdés nélkül kiveti magából. Ezért mondtam az előbb analógiaként a valóságshow-kat meg a tehetségkutatókat.

- És hova megy Miska a történet végén? Vissza az istállóba?

- Oda, mert odavaló ő, ott érzi igazán jól magát. Csak egy kicsit mulatott, ezt a kalandot nem hagyhatta ki.