Luca, Ottilia

Mágnás Miska: Mesélnek a zöld disznók

2012.08.24. 09:20

Programkereső

Alföldi Róbert rendezésében a hatalmas zöld disznók nem képtelenségeket, álomvilágba illő sztorit mesélnek, hanem egy bájos történetet egy, a szerelem értékével tisztában levő idős asszonyról, aki megpróbálja unokáját a boldogság felé terelni, a boldogságot kereső parasztleányról és egy apjáért aggódó leányról.

Nagyon sokáig biztos voltam abban, hogy a Mágnás Miska a Rákosi-kor terméke, akkor keletkezett, amikor nemcsak divat volt az arisztokrácia gyalázása, de egyenesen minden szerző kötelessége, lett légyen az színpadra író tollnok, dalszerző vagy filmíró. Keleti Márton filmje mindenesetre a pártállam mindennapjainak szerves része lett, elég gyakran ment a tévében ahhoz, hogy szállóigévé nemesedjen a két Latabár vagy Mészáros Ági egy-egy mondata.

Az utóbbi - aki egyébként a legderekasabban állt helyt a filmben - "szilvalé, rongyő"-zése keltette fel bennem a gyanút: e helyt egy franciás műveltséggel rendelkező család gúnyolása zajlik, míg egy tisztességes magyar arisztokrata inkább a német nyelvben van otthon. Pedig már magának a névnek, a Korláthynak is árulkodónak kellett volna lennie, hiszen elég jól rímel a Károlyira. Vagyis Szirmai Albert és csapata nem en bloc az egész felsőbb osztályt tette nevetség tárgyává, hanem erős Tisza-pártiként a francia anyától származó, farkastorokkal született, erősen beszédhibás nagy ellenfelet és ez ő egész retyerutyáját. Mindazonáltal az 1916-ban, tehát a Károlyi-párt alakulásának idején bemutatott darab kiválóan megfelelt a proletárdiktatúra céljainak. Alig kellett valamit változtatni az arányokon ahhoz, hogy a lányáért aggódó korlátolt és családjának kiszolgáltatott apa történetéből egy, az arisztokráciáról szélsőséges véleményt alkotó pamflet legyen, sok jó zenével.

Vörös Róbert dramaturg nehéz feladata elsősorban is az volt, hogy áttegye a hangsúlyt a kifigurázó jelenetekről a személyes vonzalmakat tárgyalókra: nevezetesen ne a Tasziló-Arisztid viccekből kiollózott Pixi és Mixi meg Korláthy gróf legyen a főhős, hanem sokkal inkább a két szerelmespár, Baracs, a mérnök és Rolla, a Korláthy-lány, valamint Miska, a lovász és Marcsa, a mosogatólány. A megfelelő helyre (át)tett hangsúlyokhoz alkalmazkodott Alföldi Róbert rendezése, illetve Menczel Róbert a realitás fölé emelt, álomképszerűvé tett díszlete.

Olyan álom ez, a szegedi Mágnás Miska, amelyben minden nagyon színes. Nagyon kék Miska és szerelmese ruhája, nagyon vörös az arisztokraták hacukája (Füzér Anni jelmezei), Baracs a természet színeibe öltöztettetett: drappba, bigerli csizmába. Az első - nagyon fehér - rész egy konyhában játszódik, a második részben a leplekkel sajnálatosan rosszul lefedett konyha lesz a bálterem, a harmadik rész pedig odakünn játszódik, a kertben, ahol a sövényből helyes kis óriás disznókat nyírt a pajkos kertész. Alföldi ehhez az álomi díszlethez igazít, amelyben semmi és senki nem az, aminek/akinek látszik. A darab végére a korlátolt apát (Hirtling István) megsajnáljuk. Vérlázítónak tartjuk Miska (Stohl András) pökhendiségét, amikor megérzi, milyen jó úrnak lenni és lerázza magáról Marcsa szerelmét. Marcsán (Radnay Csilla) megesik a szívünk.

Minden esetben, amikor Marcsa belekezdett igen bővérűen előadott kis dalába, a Miskát kicsalogató népdalba, felcsattant a nevetés, vagyis a poénok ismétlése nem fárasztotta a nézőket, ahogy nem fárasztotta a többséget Hirtling István operáló - az y-t elhagyó - Korláthja sem. Rollaaaa, anyááám, Lottiiii! - ordította számtalanszor, az első magánhangzót röviden ejtve, a másodikat nazálisan elnyújtva -, és szinte minden alkalommal elérte a kellő hatást. De nem az jött le ebből, hogy ilyenek voltak, lám csak az arisztokraták, hanem az, hogy ilyen egy arisztokrataparódia. Mellette Náray Erika megbízhatóan adta a grófnőt, hasonlóképpen Haja Zsolt Baracsot. Rácz Rita kecses és elegáns grófkisasszony volt, arról nem is beszélve, hogy énekesi teljesítménye legalább annyival volt színpompásabb a többi résztvevőénél, amennyivel színgazdagabb volt ez az előadás a megszokott, kissé ostoba, a tízes-húszas éveket visszaidéző, bricseszgatyás, gavalléros-dzsentris előadásoknál.

A többi közreműködő pedig a realitás, de még az átlag magyar zenés színház színvonala fölé is emelték ezt az előadást. A más Szirmai-művekből elcsent áriákkal gazdagított nagymama szerepet formáló Molnár Piroska, a család kleptomán összetartója, összefogója, akiről az is kiderül, nemcsak a szíve nagy, de - e verzió szerint - a természete is. A mulatság közben, helyre legények kíséretében megérkező nagyasszony őszinte felsóhajtása - "lám, forr még a kis csupor" - több volt, mint komikus. Ebben az egy kis jelenetben valóban feltárult egy sors, egy régi élet, egy tragédia. Stohl András különösen a Radnay Csillával közös epizódokban mutatkozott vérbeli Miskának: az operett egyik legismertebb kettősét, a Csiribiri kék dolmányt energikusan, mint a vesződések és egymás nyakába borulások történetét adták elő. Stohl igazán érzi a nagy teret, rendkívül sokat mozog, fut, de sosem fullad ki, és sosem érezni azt, hogy a nagy tértől ijedtében, kényszeresen tenné meg köreit. (A legnevezetesebb slágerek egyike, a Cintányéros cudar világ kissé elsikkadt - nem a nagyszerűen teljesítő karmesteren, Silló Istvánon múlott -, talán pont azért, mert az ezt előadók Stohlhoz képest nem érezték annyira jól a teret, hogy hová kell állni, mennyit lehet mozogni.) Radnay Csilla egyetlen jelenetben sem tette közönségessé, legfeljebb csak egyszerűvé a vérmes parasztlány figuráját: ezt az egysíkú szerepet karakteressé, többdimenzióssá alakította. A Pixi és Mixi kettős (Znamenák István, László Zsolt) legfőbb erénye az volt, hogy nem tolakodtak az előtérbe, és nem próbálták meg a kopírozhatatlan Latabárokat másolni.

Alföldi Róbert rendezésében a hatalmas zöld disznók nem képtelenségeket, egy álomvilágba illő sztorit mesélnek, hanem egy bájos történetet egy, a szerelem értékével tisztában levő idős asszonyról, aki megpróbálja unokáját a boldogság felé terelni, a boldogságot kereső parasztleányról és egy apjáért aggódó leányról. E változatnak is vannak dramaturgiai hibái, nem is kevés, és van közte elég súlyos is - miért is kell megtenni Miskát Eleméri grófnak?, miért ez Baracs bosszúja?, miért fontos, hogy a vasút a kastély előtt álljon meg, ha amúgy az uradalmat nem kerüli el? -, ám Alföldi ezeket rendre feledtetni tudja, vagyis a természetellenes zöld hízók uralta kép, azaz a látszat ellenére nem gúnyolja ki sem a műfajt, sem a darabot. Tisztelettel kezeli. Ahogy felsőbb osztálybélieket szokás. Nem a hátuk mögött nevet rajtuk, hanem velük. A sorsukon. A hibáikon.

Kapcsolódó cikkeinkben végigkövethetik az előadás készülésének folyamatát.