Zita, Mariann

Almási-Tóth Németországban rendez

2012.12.04. 10:15

Programkereső

A Hoffmann2012.com című előadást december 5-én mutatják be a Rajna-parti Ludwigshafenben.

A Jungen Spiel Theater produkciója E.T.A. Hoffmann írásán és Offenbach operáján alapul, a műfaja "irreality show" 12 éven felülieknek. "Tavasszal tartottam szereplőválogatást és megnéztem azokat is, akik tavaly a Koldusoperában játszottak. Nagyon aktív ezen a környéken az ifjúsági színjátszás, a próbafolyamat mellett nagy akciókat tartanak, a napokban például voltunk egy villámcsődületen. Ezen a hétvégén Wagner művét, A Nibelung gyűrűjét adják elő sajátságos felfogásban, rajzversenyt kapcsolva hozzá" - mondta el Almási-Tóth András.

Almási-Tóth András
Almási-Tóth András

"A Offenbach-opera ismert témáit használjuk fel, Jan F. Kurth pedig új muzsikát is kever az eredeti alá. A történet az unalmas hétköznapi valóság és ellentéte, a világháló irrealitása közti kapcsolatról szól. Nem akarjuk azt mondani, hogy a csúf internet tönkreteszi a fiatalokat, inkább arra szeretnénk rávilágítani, hogy a fantáziavilág - ahogy E.T.A. Hoffmann novelláiban - nem rosszabb, mint a valóság és hogy az identitásukat kereső fiatalok, ha csalódások árán is, visszatalálnak a reális kapcsolatokhoz" - fogalmazott a rendező.

Amikor a darabot írta, Almási-Tóth András elbeszélgetett a kiszemelt szereplőkkel, és az internetes szokásaikról összegyűlt anyagot beleszőtte a produkcióba. A projekt alapja egyebek között az a tapasztalat, hogy a fiatalok igen érzékenyek, ha látják, hogy egy magas színvonalon, a kortársaik által játszott mű milyen ismerős problémákat vet fel. A rendezőt korábban már két workshopra is meghívta Ludwigshafenbe az előadásban társrendezőként közreműködő Adorján Éva, a Hoffmann2012.com ötlete is egy ilyen workshopból indult. Almási-Tóth megpályázta hozzá és elnyerte az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány ösztöndíját, emellett a városban működő BASF is "beszállt" a produkcióba, így valósulhatott meg az a nagyszínpadi előadás, amely a kulturális komplexumban december 5-én és 6-án a hangversenyteremben, január 17-én és 18-án pedig a színházteremben látható. Az előadás egy részletét mi is meg tudjuk mutatni videón:

A Zeneakadémia operatanszakának tanáraként is tevékenykedő rendező az első két előadás után Kolozsvárra utazik, ahol az Interferencia Nemzetközi Színházi Fesztiválon tart workshopot december 7. és 9. között. "Megkísérlem feltárni, miként függ össze a hétköznapi realitás, a jelenkor világképe az opera absztrakt költészetével, miért nem kerülhető el, hogy az operák a világ részévé váljanak, kilépve a történelmi-muzeális műfaji keretekből" - fogalmazott Almási-Tóth András.