Mátyás

Százegy éve nyílt meg az Erkel Színház

2012.12.08. 12:10

Programkereső

Az egykori Városi Színház megnyitásának 101. évfordulójának alkalmából megjelent a Hunyadi László CD-változata.

Egy évvel ezelőtt épületbejárással és széles sajtónyilvánosság előtt ünnepelte meg az Operaház az Erkel Színház centenáriumát, s akkor még abban lehetett reménykedni, hogy 2012. őszén újranyithat a felújítást követően a dalszínház második játszóhelye. Az ismeretes nehézségek miatt a munkálatok csak 2013-ban készülnek el, ennek ellenére maradt örömteli bejelentenivaló a szűk körben, a Magyar Állami Operaház gyermekkaraként ismert Erkel Ferenc Általános Iskola kórusa részvételével megünnepelt 101. születésnapra is: megjelent a Hunyadi László című Erkel-opera CD-változata.

Erkel Színház
Erkel Színház

A dalszínház jelenlegi vezetése a megújuló Erkel Színházat olyan közösségi térré kívánja tenni, amely a kultúrán keresztül tömegeket vezet vissza a hagyományos értékekhez, egyben lehetőséget teremt arra, hogy az emberi kapcsolatok is előtérbe kerüljenek benne - áll az Operaház közleményében. Az Erkel Színház diákok ezreit kívánja ellátni zenei útravalóval. "A kormányzat támogatását is elnyerte az a célkitűzés, amely szerint a jövőben minden középiskolás úgy fejezze be tanulmányait, hogy járt az Erkel Színházban, és látott operaelőadást" - emelte ki a közlemény szerint Ókovács Szilveszter megbízott főigazgató.

Az újranyitó teátrum Erkel Hunyadi László című művével indítja a jövő generáció bevezetését az opera világába. Előadásként és hanganyagként is központi szerepet játszik a mű, mivel a színház fennállásának 101. évfordulójára időzítették a Hunyadi László CD-megjelenését és kereskedelmi forgalomba kerülését. A Magyar Állami Operaház szólistái, Miklósa Erika, Fekete Attila, Pataki Potyók Dániel, Bretz Gábor és Fodor Beatrix közreműködésével, Héja Domonkos vezényletével augusztus végén rögzített zenei anyag az OperaTrezor-sorozat első hanghordozója.

Miklósa Erika, Fekete Attila és Bretz Gábor a Hunyadi lemezfelvételén
Miklósa Erika, Fekete Attila és Bretz Gábor a Hunyadi lemezfelvételén

Erkel Színház, Erkel-lemez, Erkel-mű a műsoron - ez tanúsítja, hogy a 2011-ben beiktatott operaházi vezetőség ígérete, az Erkel-kultusz felélesztéséről valóra válik - írják. Ókovács Szilveszter az Erkel Színház leendő közönsége számára hangsúlyozta: "A generációk között kultúrafogyasztóként és támogatókként nem lehet távolság, együtt kell megtartani és növelni a műfaj népszerűségét."