Aladár, Álmos

Váradi Zita: "Játszani a halált"

2012.12.10. 15:15

Programkereső

Vígoperai hősnők és nadrágszerepek alkották eddigi pályafutásának gerincét, de kész már olykor kitekinteni ebből a szerepkörből.

- Eddigi pályafutása során főképp Mozart- és Donizetti-vígoperák főszereplőjeként találkozhattunk Önnel. Ez tudatos választás volt?

- A hangszín és a karakter együtt határozzák meg, hogy egy énekes milyen irányba induljon a pályája során. Az én hangszínemnek ezek a szerepek felelnek meg, s a karakterek tekintetében is ezek állnak legközelebb saját figurámhoz, így adott volt a dolog. Van némi humorom (érdekes módon, a színpadon jobb, mint az életben), és nyilván a "fizimiskám" is közrejátszott abban, hogy az igazgatók, karmesterek is főként ebben a szerepkörben foglalkoztattak. Olyannyira, hogy ez mára majdnem skatulyává vált (persze soha rosszabb skatulyát!), hiszen a kezdetektől jóformán csak ilyesmit énekeltem. Ezek mellett jó pár nadrágszerepben léptem még fel, melyek szintén fontos állomásai voltak a pályámnak, de mára, úgy érzem, kinőttem belőlük...

- ...noha az elmúlt évadban éppen egy majdnem-nadrágszerep, az Arabella Zdenkájának megformálásával ért el kiugró közönség- és kritikai sikert.

- De nagyon fontos különbség, hogy Zdenka álnadrágszerep! A Janika című kedves film jut eszembe erről. Nem fiú, hanem fiúnak öltözött lány. A nézők mindvégig tudják, hogy lány, elhangzik a darab elején, de a színpadon csak a családja körében engedheti meg magának, hogy nőként nyilvánuljon meg, mindenki más előtt fiút kell játszania. Ez adja a Zdenka-karakter különös izgalmát, hiszen más nadrágszerepekben egyértelműen fiút kellett játszanom, mindvégig fiúsan. Itt viszont nem én játszottam fiút, hanem Zdenka, amihez segítséget jelentettek a korábbi nadrágszerepeimben szerzett tapasztalatok. Szóval remekül összedolgoztunk, Zdenka meg én!

Váradi Zita
Váradi Zita

- Hangszín és karakter összefüggésével kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés: találkozott-e már olyan szereppel, amely illett a hangjához, de nem tudott megbarátkozni a karakterével?

- Nem hinném, hogy egy karaktert végletessége miatt ne vállalnék el. Minél inkább különbözik tőlem a figura, annál izgalmasabb kihívást jelent a megformálása, annál érdekesebb színészi feladat, ha fekszik hangilag. Egy énekes életében inkább a fordítottja fordulhat elő: hogy ugyan vonzó lenne a karakter, de a szólam nem fekszik jól. És érdekes módon amihez nem passzol a hang, az karakterben sem lenne olyan jó, bármennyire is igyekeznénk. A kettő csak együtt működik. Szép szerep Turandot vagy Brünnhilde, de mégsem szerepel a vágyaim közt, az nem én vagyok, nem tudnék hiteles lenni bennük, mert érezném, hogy nem ilyen hangra van írva, mint az enyém. Az ember megtanulja, hogy olyan szerepre vágyjon, aminek van realitása, ami teljesülhet. Aki ezt el tudja fogadni, boldog lesz. (Ezen kívül ott van még a csoda esete, de azzal nem lehet számolni, az nem emberi kompetencia.) Lehet persze a hangi határok közelébe kirándulni - azonban egy határsértés végzetes lehet.

- Új irányon, netán váltáson gondolkodik?

- Meredek váltáson nem gondolkodom, viszont most értem el arra a pontra, hogy az eddigi szerepkörömön kívül szívesen énekelnék mást is. Ebben az évadban három előadáson alakítom Liu szerepét Puccini Turandotjában. Ez, bizonyos szempontból száznyolcvan fokos fordulat lesz a korábbiakhoz képest. Noha énekeltem már Puccinit: a Bohémélet Musette-je évek óta a repertoáromon van, s ezt a Puccininál oly ritka karaktert egyfajta átvezetésnek képzeltem a Donizetti-féle vígopera világából a nagyromantikus repertoár felé. Mondhatni szerettem volna inkább egy, a vígoperához közelebb álló módon belekóstolni Puccini világába, mintsem egyből fejest ugrani egy tragikus haláltusába. Most azonban már az utóbbira is késznek érzem magam, s amikor az Opera váratlanul felkért a feladatra, én szívesen vállalkoztam rá.

Váradi Zita
Váradi Zita

- Hogyan hajtható végre ez a száznyolcvan fokos fordulat?

- Könnyen, mert végül is nincs is szó fordulatról. Ha az ember színpadon van, mindegy, milyen a szerep, azt száz százalékban komolyan kell venni, akkor is, ha vidám, akkor is, ha drámai. A hangvétel más, és a hozzáállás. Különben pedig az igazán nagy vígoperákon ban mindig van néhány jól elhelyezett drámai pillanat, ami megakasztja a felhőtlen szórakozást. Ezeket a drámai helyzeteket, jeleneteket nagyon komolyan kell venni, nem szabad "úgy csinálni, mintha", mert vígoperában vagyunk - ettől elveszti az arányait a darab, nem lesz hiteles az alakítás. Ezek a kontrasztok fontosak, ezek nélkül nem tudnánk mihez képest felszabadultan, megkönnyebbülten nevetni. Mozart, aki Shakespeare-hez hasonlóan oly mesterien keverte a vidámságot a tragédiával, egy új műfajt teremtett ebből, a dramma giocosót. Számomra ez a legizgalmasabb műfaj, mert maga az élet is ilyen, minden ember ilyen, én is! Az egyik pillanatban rossz, a másik pillanatban jó hírek jönnek. Örülünk, sírunk, aztán (ha szerencsénk van) megint örülhetünk. Ha nem is énekeltem eddig Liuhoz hasonló szerepeket, a jellemük, a megformálásuk régóta foglalkoztat. Az ember megtalálja a lehetőségeket, hogy akár magában, akár egy koncert kapcsán elgondolkozzék azon, milyen drámai szerepbe bújni. Eddig kevésszer volt lehetőségem "halálos" szerepre, ez számomra igazi kihívást jelent. Akárcsak bolondot játszani, amit nagyon szeretek. Pályám elején, mikor még a debreceni Csokonai Színház tagja voltam, énekeltem Antóniát a Hoffmann meséiben: ott egyben megkaptam az őrülést és a halált is, szép és izgalmas feladat volt hihetően előadni.

- Miért jó meghalni a színpadon?

- Mert a színész, énekes játékos kedvű, kíváncsi az élet minden momentumára, szeret olyan dolgokhoz is közel kerülni, ami esetleg mondjuk tabu. Érdekes dolog elképzelni, milyen lehet meghalni, és ezt színpadi kivitelben előadni. Ez meglehetősen misztikus dolog. Erről ugye nincs tapasztalatunk, amiből meríthetnénk. Minden más, ami a színpadon történik, előfordulhat az életben is, közel van hozzánk. Viszonzott vagy viszonzatlan szerelem, ellenségeskedés, csalódás stb. Általában van tapasztalatunk (saját vagy látott) arról, amit játszunk, ez segít a szerep felépítésében. Ez alól egyetlen biztos kivétel van, a meghalás. De ettől jó művész valaki, hogy olyat is hihetően tud előadni, amiről nincs semmiféle tapasztalata, nem tud még csak hasonló emléket sem előhívni. Nem könnyű feladat, jó fantázia és átélési készség kell hozzá.

Váradi Zita
Váradi Zita

- Liu után merre tovább az új utakon?

- Még nem tudom, ha elénekeltem a Liukat, majd talán meg tudom mondani. Vagy nem. Az is lehet. Igazság szerint kezdek leszokni arról, hogy messzire tervezgessek, ugyanis rájöttem, nem érdemes: lefoglalja a gondolati energiát, rabolja az időt. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam eddig az életben: azzal kell foglalkozni, hogy most mi van, a holnappal ráérünk holnap foglalkozni, addig is van haladékunk, hogy a mával törődjünk, hisz a jövő úgyis csak fikció.