Konrád

Ismeretlen Puccini-kézirat bukkant fel

2012.12.14. 12:45

Programkereső

Giacomo Puccini Olaszországban felbukkant, eddig publikálatlan feljegyzéseiben Bohémélet című operájáról ír.

Egy magángyűjteményből került a Puccini Alapítványhoz a zeneszerző kézirata, amelyet szakértők szombaton mutatnak be Lucca városi színházában, januártól pedig a kézirat Giacomo Puccini luccai szülőházában állítanak ki - értesült a La Repubblica.
A napilap beszámolója szerint egy első és hátsó oldalán is teleírt lapról van szó. A Puccini által feltüntetett dátum szerint a zeneszerző 1893. június 6-án vetette papírra a Bohéméletre vonatkozó sorokat. Az alábbi fotón nem ez a szöveg, de Puccini minössze néhány évvel későbbi kézírása látható: Massenet-hez 1898. június 19-én írt levelet Cher Maitre, azaz "Kedves Mester" kezdettel.

Puccini kéziratos levele Massenet-hez
Puccini kéziratos levele Massenet-hez

A feljegyzések az opera nyitányára vonatkoznak, és ezekből egyebek közt kiderül, hogy az első elképzelések szerint a darabban keringő is felcsendült volna. A kézirat a Bohémélet első vázlata és azt bizonyítja, hogy a zenetörténet által 1896-ra datált opera megírásához Puccini az eddig feltételezettnél korábban hozzákezdett - hangsúlyozta a La Repubblica. Akár így, akár úgy volt: a végeredmény megtekinthető a Magyar Állami Operaházban is, 2012-ben még öt alkalommal.