Dezső

Kovalik Balázs: "A Xerxes remek darab"

2013.02.04. 12:10

Programkereső

Februárban újra látható a Xerxes. Évtizedek óta ez az egyetlen barokk mű az Operaház repertoárján, amely címe és a közhiedelem ellenére sem nem történelmi, sem nem drámai mű. Vígopera – pergő történet, szerelmi háromszögek, humor és színes kavalkád. A Händel-operát három éve állította színpadra a jelenleg Münchenben élő és dolgozó rendező.

- Annak idején művészeti vezetőként miért döntött a Xerxes műsorra tűzése mellett?

- A Xerxes remek darab, a cselekménye rendkívül változatos. Lendületes szerelmi kalamajka, amiben azért ugyanúgy megtalálható a mély emberi érzelmek ábrázolása, mint a jellemhibák szatirikus kifigurázása. Mindenképpen változatosságot hozott a standard magyar repertoárba, amely a barokk operakultúrát az elmúlt két évtizedben szinte teljesen mellőzte. Műsorra tűzését több évadban tervezték, de különböző indokok miatt végül ez csak 2009-ben sikerült.

Kovalik Balázs
Kovalik Balázs

- Milyen kihívások elé állította a zenészeket és az énekeseket a barokk előadási és zenei stílus, amelyben nem tehettek szert jelentős rutinra?

Fel kell tenni a kérdést, hogy e műfajt valóban csak specialisták szólaltathatják-e meg. Nyilván a legautentikusabb előadók azok, akik a barokk zenét a legelmélyültebb tudatossággal művelik. Ugyanakkor egy zenekari zenész attól lesz gazdagabb, ha minél több stílussal találkozik, és így vannak ezzel az énekesek is. Senki nem gondolta, hogy elsőre olyan barokk minőséget tudunk majd létrehozni, mint amit Jacobs vagy Christie felvételeiről ismerünk. Fischer Ádámmal azt terveztük, hogy elkezdünk foglalkozni e zenei korszakkal, és így az évek során kialakul majd a zenekarban egy érdeklődő mag, amely ebben a zenei stílusban is tökélyre fejleszti tudását. Így történt ez például a Zürichi Operában is.

- ... és a rendezőt?

- Egy barokk opera zenedramaturgiai rendszerének nincs olyan drámai sodrása, és pszichoanalitikailag kevésbé látványos a szövete, mint a 19-20. század operái. Ez azt jelenti, hogy a partitúrából kiolvasható kérdések kevésbé egyértelműek, nehezebben észrevehetők és ezért könnyű elsiklani felettük. Míg Puccini szinte mindent realisztikusan ábrázol, addig itt az allegorikus fogalmazásmód sokszor megnehezíti a drámai szituációk kialakítását. Nem elég egy koloratúráról csak azt megállapítani, éppen milyen érzelmi kitörésből fakad, mint ahogy nem elég egy zenei visszatérést pusztán megismételni, esetleg egy kicsit változtatva a karakterén: ezek ugyanis mind a drámai szövet részei, ahol a rendezőnek nemcsak instrukciót, de tulajdonképpen szöveget kell adnia az énekesnek. Enélkül akár monoton, unalmas ismétlésnek is tűnhet, pedig mi sem áll távolabb a barokk zenétől.

- A rendezés poént poénra halmoz. Ez a cselekményből fakad, vagy épp ellenkezőleg, föl kellett dobni valamivel a közel háromszáz éve született művet?

- Feldobni biztosan nem kell, hiszen cseppet sem mondanám unalmasnak sem a zenét, sem a jeleneteket. A Xerxes vígopera, cselekménye operetti, nem törekszik mélyfilozófiai igazságok megfogalmazására. Händel szórakoztatni akarta a londoni közönséget, de nem olcsó banalitásokkal: ezúttal is az életről mesél, ezúttal is meglehetősen szatirikusan. Ezt a szálat akartuk felerősíteni, méghozzá a képregények meseszerűen szürreális világát megidézve. Egyrészt cél volt, hogy megszólítsunk egy fiatal közönséget, talán ez sikerült is, másrészt a barokk operáknak van egy nem lebecsülendő hasonlósága e képzőművészeti-irodalmi világgal: a tagolt, magukba zárt zeneszámok és jelenetek egymásutánisága, ami jelzésszerűségében is elképesztő lendületet és feszültséget képes kelteni.

- Egy vicces és szórakoztató világba csöppenünk?

- A viccesnek tűnő világ egyáltalán nem olyan vicces. A játékrepülő, a játéktank, a játékbomba, a játékháború egyszerre valósággá, az önző és exhibicionista kiskirály egykettőre diktátorrá válhat. Lehet, hogy jót nevetünk, amikor Arsamenest kukába dobják, de emlékszem, egy néző azért fakadt sírva, mert hirtelen rádöbbent, épp így érzi magát eldobva a volt férjétől. Ahogy a színpadon álló palotának két arca van, ahogy a hajdan volt Perzsiának két arca van, úgy a poénoknak is.

- Miért a szokatlan kétnyelvűség?

- A magyar nyelvű recitativók stílusa is kontraszt az olaszul énekelt áriákéval szemben: vagyis nem viccelődés, hanem görbe tükör. És persze segíti a cselekmény követését is.

- Van az operaházi előadásnak olyan pontja, amely három év elteltével - színpadi szempontból - feltétlen próba után kiált? Eltűnhettek poénok, gesztusok az első széria óta?

- Ez minden előadás esetén bekövetkezhet, de ahol rendkívül sok apró tényező, mint a jelenetváltások, átöltözések, kellékek, koreográfia stb. fogják egybe a játékot, ott több időt kell szánni a felújításra. A leglényegesebb azonban, hogy a szerepek, a figurák ne ürüljenek ki, hogy azok a bizonyos "hátsó" gondolatok, a "mit-miértek" ne vesszenek el az idő múlásával. Egy ennyire összetett rendezés esetén még jobban ügyelni kell az előadás ritmusára, hiszen ez a lendület tartja fenn és viszi tovább. 

- Ezek szerint Ön most újra próbálja a darabot?

- A szabadúszó rendezők általában nem tudnak részt venni a felújításokon, mert jó esetben már egy másik darabot készítenek elő valahol máshol. Én történetesen épp februárban egy másik Händel-operát, az Agrippinát Gießenben. Így van ez az énekesek egyeztetésével is, ezért nagyon kevés az olyan színház, amelyik egy-egy felújítás előtt több hetes elmélyült próbafolyamatot tud biztosítani.

- Mivel ajánlaná egy fiatalnak, aki talán még életében nem látott operát?

- Azt mondanám neki, ezt nyugodtan megnézheti, mert nem tartozik a kötelező tananyaghoz. Aztán mutatnék néhány képet az előadásból.

- ... és mivel egy Xerxes-rajongónak?

- Hogy ne legyenek előre gyártott elvárásai!

- Végül arra kérem, ajánljon egy európai előadást, amelyet feltétlen érdemes megnézni!

-A stuttgarti Parsifal nagyon megérintett. Calixto Bieito rendezésétől elsőre valószínűleg berzenkedne a magyar publikum, de a végül egyedül maradó, szatyraival hajléktalanként nyammogó, terhes Kundry látványával záruló előadás nemcsak felkavaró, de az emberiség megválthatóságáról elmélkedő Wagnert nagyon aktuálissá teszi.