Auguszta

Optimizmus mindenek előtt

2013.03.01. 15:00

Programkereső

Az Erkel Színház újranyitását hivatalosan bejelentő sajtótájékoztató az optimizmus diadala volt a körülmények felett. Az épület ugyanis, mint az alighanem több forrásból köztudottá vált már, egyelőre nem kapott új külsőt. Ami azt illeti, lényegében új belsőt sem.

Ez azonban, mint Mozsár István ügyvezető igazgató elmondta, nem is szerepelt a rövid távú tervek között. Az eddig elvégzett modernizálási munkálatok célja az volt, hogy a színház színpadi játékra és a közönség fogadására alkalmas állapotba kerüljön a több éves kényszerszünet után, felújításának az üzembiztos működést nem érintő, látványosabb fázisaira éppen ezért csak az év hátra lévő részében fog sor kerülni.

Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én
Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én

A tervek ugyanakkor magabiztos lendületről árulkodnak. Ókovács Szilveszter főigazgató kifejtette, hogy az Erkel Színházat eredeti funkciójának megfelelően egyfajta népszínházként kívánják működtetni, arra törekedve, hogy a lehető legszélesebb körű közönséghez juthassanak el a produkciók. Ennek érdekében küldetésüknek tartják a vidéki és határon túli magyar zenés színpadi előadások rendszeres befogadását is, a közönségnevelés jegyében pedig létrehozták OperaKaland elnevezésű projektjüket, amelynek keretében iskolai osztályokat kívánnak megismertetni az operairodalom emblematikus műveivel (a főigazgató azt sem zárta ki, hogy a tervbe idővel balettelőadásokat is bevonjanak). A program májusban indul Erkel Hunyadi László című operájával, amelyet a középfokú oktatásban résztvevő diákok zenepedagógusok és színházi szakemberek által adaptált változatban tekinthetnek majd meg. Ókovács Szilveszter kijelentette, hogy fontosnak tartják a vidéki városok iskoláival való kapcsolat kiépítését is.

A színház nyitóelőadása is az országos spektrumú tervek jegyében fogant: három balett-társulat, a Pécsi, a Győri és a Magyar Nemzeti Balett Pas de trois címet viselő produkcióját élvezheti a közönség három egymást követő estén, március 1-jén, 2-án és 3-án. A Magyar Nemzeti Balett tagjai a bécsi Staatsoper szólistája, Lukács András koreográfiájával lépnek színpadra Örvény című, férfi és nő szenvedélyesen összetett viszonyát bemutató, "a test minden izomrostját megszólaltató" előadásukkal, amely Philip Glass zenéjére készült. A Győri Balett Magyar Rapszódiája a Harangozó-díjas Fodor Zoltán koreográfiáján keresztül kelt életre névtelen, nemtelen és arctalan testeket, hogy Liszt zenéjének segítségével közösséget alkotó, hús-vér emberekké változtassa őket, míg a Pécsi Balett Cameron McMillan A Jó és a Rossz kertjéből című nagyszínpadi koreogrfiájával érkezik az Erkel színházba. Az eredeti produkciót a koreográfus a Pécsi Balett társulatának 50 éves jubileuma alkalmából készítette.

Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én
Bejárás az Erkel Színházban 2013. február 14-én

A vidéki és határon túli városok művészi törekvéseinek bevonása a főváros kulturális vérkeringésébe a Primavera13 elnevezésű programban is megnyilvánul: ennek keretében a Győri Kisfaludy Színház (Kacsóh: János vitéz), a Szegedi Nemzeti Színház (verdi: Rigoletto) és a Kolozsvári Magyar Opera (Verdi: Az álarcosbál) is bemutatkozik az Erkelben egy-egy előadás erejéig március 22-én, 25-én, illetve 27-én.

Az intézmény újranyitása számos új munkahelyet teremt, és a közönség részéről is komoly érdeklődés tapasztalható a próbaüzem idejére tervezett előadások iránt (az említettek mellett színre kerül Puccini Turandotja, Mozart Don Giovannija, Verdi Don Carlos és Aida című operái, valamint a Pomádé király új ruhája is Ránki György oeuvre-jéből; csupa népszerű, a népszínházi koncepciót hangsúlyozó alkotás). Igaz, mivel az Erkel Színház költségvetése az Operaház számtalan kiadással terhelt büdzséjétől függ, a fenntartására és minőségi működésére nem elegendő a 2013-as évre pillanatnyilag elkülöníthető nyolcszázmillió forint. A főigazgató azonban a nehézségek ellenére is töretlenül optimista az Erkel Színház közösségteremtő és közönségnevelő funkciójának jövőbeli sikerét illetően.