Pandora, Gabriella

Lőrinczy György: "Megfordult a trend"

2013.05.18. 13:30

Programkereső

Az EAA - Association Européenne des Agents Artistiques (Művészeti Ügynökségek Európai Szövetsége) áprilisi, Bécsben magtartott kongresszusán beválasztotta öttagú elnökségébe a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatóját. Lőrinczy György úgy gondolja, hogy ez az igen komoly nemzetközi szakmai elismerés részint a magyar zenei életnek is szól. INTERJÚ

Az 1947-ben Párizsban hat ország tagjaiból megalakult szervezet azzal a céllal jött létre, hogy segítse, összehangolja a művészeti menedzserek, az ügynökségek és impresszáriók munkáját. A szövetségnek ma 16 országból közel 90 tagja van, többségük magáncég, akik több mint 4000 művészt képviselnek.   Az elnökségben az újonnan megválasztott magyar tag mellett egy- egy német, osztrák, cseh, francia, belga tag van.

- Papírforma szerint nem igen volt esély arra, hogy téged válasszanak az elnökségbe, mégis ez történt. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

- Néhány éve a szövetség akkori elnöke utánanézett annak, hogy melyek azok az ügynökségek, amelyek a gazdasági válság ellenére eredményesebbek a korábbi évekhez képest. Nagy örömömre a Pentaton ezek között volt. Az öt ügynökség vezetőjét megkérte, hogy tartsanak előadást arról, mit gondolnak, miért tudtak a romló gazdasági helyzet ellenére is sikeresek lenni. Én egyetlen dologra építettem fel a beszédemet, ami hatalmas vihart kavart a kongresszuson, mégpedig arra, hogy kit is tekinthetünk ma a kliensünknek.  Úgy gondolom, megfordult a trend, ma már nem a művészek az ügyfeleink, hanem a megrendelők: a fesztiváligazgatók, az önkormányzatok, vagy a nagy PR cégek vezetői. Vagyis azok, akik valami művészeti produktumot kívánnak létrehozni. Nekem pedig az a dolgom, hogy összehozzam őket a számukra legmegfelelőbb, legjobb partnerrel. Az idősebbek, a nagy generáció tagjai szinte kikérték ezt maguknak, mondván, a szakmánk alapját kérdőjelezem meg, a fiatalok viszont nagyon érdekesnek találták ezt a felvetést. Úgy tűnik tehát, hogy amiket akkor mondtam, az érdekli a tagokat és azt gondolom, ennek is köszönhető ez a megbízatás.

Lőrinczy György
Lőrinczy György

- Elnökségi tagként mi lesz a dolgod? Milyen feladataid vannak?

- Nagyon nagy öröm, hogy jövőre Magyarországon lesz a kongresszus. Elsődleges feladatom tehát az, hogy megszervezzem a budapesti találkozót, ahol reményeim szerint sok magyar művészt be tudunk majd mutatni a jelenlévő menedzsereknek. Ez egy nagyon komoly lehetőség. Emellett rendszeresen vannak elnökségi ülések, amelyeken aktuális kérdésekről tárgyalunk. Érdekes, hogy az utóbbi években, nyilván a válságnak köszönhetően, megszaporodtak az olyan etikai kérdések, mint hogy valaki fizet, nem fizet. Művészek vagy megrendelők jelzik nálunk a problémás ügynököket, akik nem viselkedtek korrekt módon egy-egy ügyben. Ezeket ki kell vizsgálni, mert az, hogy valaki kiírhatja a névjegyére, hogy ennek a szervezetnek a tagja, az egyben szakmai garanciát is jelent.

- Magyarországon, a könnyűzenét kivéve, nem igazán működik a kulturális menedzsment, bár évek óta van ilyen típusú képzés is. Az a néhány ügynökség, amelyik kultúra és/vagy művész eladásával próbálkozott, szép lassan megszűnik. Mi lehet ennek az oka?

- Először fontos tisztázni, mit jelent a művészeti menedzsment. Én azt szoktam mondani, hogy van a menedzser, az ügynök és a személyi titkár. Ez három különböző dolog.  A menedzser a művész kreatív oldalával is foglalkozik, együtt döntenek arról, hogy milyen projekteket érdemes és kell elvállalni, esetleg kitalálni.  Az ügynök kizárólag munkát közvetít és ezért jutalékot kap. A személyi titkár pedig egyetlen művész mellett dolgozik: leveszi róla a napi gondokat, kitölti a számlát, eldönti, hogy mi fér bele a programjába, egyezteti mikor, hol próbál. Jó esetben ez a három dolog egyesülhet is, bár ez nagyon ritka. Konkrét példával élve, Miklósa Erikát, aki nemzetközi szinten elismert operaénekes, a Pentaton képviseli. Intézzük a menedzsmentjét, a munkatársaim látják el a személyi titkári feladatokat, valamint kezeljük a sajtó, PR ügyeit. Ügynöki munkát azonban nem végzünk, mert erre van egy európai és egy amerikai ügynöke.

Én tehát az úgynevezett personal menedzser vagyok: hozzám folynak be az ügynököktől a megkeresések és együtt döntjük el, mit vállal el, mi fér bele az életébe. Magyarországon szerintem ez egyrészt azért nem működik, mert iszonyatosan kicsi a piac, mindenki mindenkit ismer, ezért az ügynöki munkára nincs igazán szükség, másrészt nincs kultúrája, harmadrészt borzasztóan alacsonyak a gázsik. Egy gázsiból etikusan tíz-tizenöt százalékot lehet elkérni. Ezért Magyarországon egy menedzseri szolgáltatást még a legjobban menő művész sem biztos, hogy meg tud engedni magának, mert meggyőződésem szerint az olyan odafigyelést és olyan jelenlétet igényel, amit a honorárium tíz-tizenöt százalékával egyszerűen nem lehet megfizetni. Ráadásul a nemzetközi zenei életben komoly összefonódások vannak a jelentős ügynökségek és a nagy házak, nagy fesztiválok között. Mondjuk, befuttatsz egy fiatal művészt, aki elér egy nemzetközi karriert, majd kész helyzet elé állítják: ahhoz hogy bekerüljön bizonyos fesztiválokra, el kell mennie egy német vagy amerikai ügynökséghez. Tehát te befektettél valakibe, de azután nem tudod learatni annak az anyagi sikerét, amit az ő karrierje később behozna számodra, így nincs tőkéd, amit be tudnál fektetni újabb fiatal művészekbe. Ha én egy nyugati kollégának elmondom, hogy a Pentaton mennyi mindennel foglalkozik, hogy csinálunk zártkörű eseményeket, van önkormányzati megrendelőnk, mint például Hódmezővásárhely, fesztivál megrendelőnk, mint a Mesterségek Ünnepe, van banki partnerünk, színpadi jogokat közvetítünk, turnékat szervezünk, művész menedzsmentet csinálunk, és van saját helyünk is, a Rózsavölgyi Szalon, akkor ezt nem hiszi el. De ez egy pici piac, és az ügynökség nyolc-tíz állandó munkatársát plusz a külsősöket csak úgy tudjuk alkalmazni, ha sok mindennel foglalkozunk.

- Minden fent említett nehézség ellenére Te személy szerint és cégvezetőként egyaránt sikeres vagy. Minek köszönhető ez?

- Az a legfontosabb, hogy nagyon szeretem a munkámat, élvezem szinte minden pillanatát, még a problémákat is. Ezen kívül, azt hiszem, van bennem egyfajta empátia: olyan dolgokra is ráérzek, amik nincsenek kimondva, megfogalmazva. Aztán van még egy fontos dolog. Az évek során arra jöttem rá, hogy egy bizonyos szakmai teljesítmény fölött már nem az a legfontosabb kérdés, hogy nekem tetszik-e valami vagy sem, hanem az, hogy a partnerem, a megrendelőm olyan produkciót kapjon, amit ő kedvelni fog. A személyi menedzsmentben pedig totálisan emocionális alapon választok. Most mindenki azt fogja mondani, hogy milyen álszent vagyok, de talán egy páran mégis elhiszik, hogy amellett, hogy természetesen megtalálom a saját számításaimat, soha nem csináltam semmit pénzért. Csak pénzért nem dolgoztam soha. És nagyon remélem, hogy még azok is, akik nem igazán kedvelnek, elismerik, hogy minden helyzetben korrekt próbálok lenni.

Lőrinczy György
Lőrinczy György

- Szinte mindent elértél, ami ezen a pályán lehetséges, mi az, ami tovább hajt?

- Huszonnyolc éve dolgozom. Az, hogy az ember bebizonyíthassa, hogy függetlenül attól, hogyan alakul a politika, vagy az intézményi rendszer, neki helye van a magyar kulturális, művészeti életben, ez megadja a mindennapi kihívásokat. Emellett most új és izgalmas feladatot jelent a tanítás, amit nagyon szeretek és igazán érdekel.

- A tanítványaidnak mit mondasz, hogyan lehetnek sikeresek ebben a szakmában?

- A BKF Arts and Business szakán tanítok.  A mostani évfolyamon tizennégy hallgató van. Egyrészt azt próbálom hangsúlyozni, hogy ehhez a szakmához szenvedélyes elkötelezettségre van szükség, mert persze nagyon jó pofa, hogy ismert emberekkel beszélgetsz, de ennek van egy iszonyú kemény adminisztratív és pénzügyi háttere meg a napi stressz, és ha valaki nem élvezi nagyon az esti előadást vagy azt, hogy művészet közelében van, akkor az eredmény nem lesz arányban a befektetett munkával. Másrészt a gyakorlatra helyezem a hangsúlyt. Próbálok minél több praktikus dolgot elmondani konkrét projektek kapcsán, hogy amikor esetleg odakerülnek, akkor eszükbe jusson, hogy mit mondtam egy költségvetésről, egy ÁFA számításról, egy jogdíjról, egy vis major kérdésről. Ezeket tartom fontosnak.

- A komolyzene mellett évek óta az Operettszínházzal is dolgozol.

- Néptáncosként a Bihari Együttesben Novák Ferencnél kezdtem, aztán a Tata elhívott dolgozni a Honvéd Együttesbe. Ott ismerkedtem meg Kerényi Miklós Gáborral, ő csábított át engem annak idején az Operába. Nagyon sok, ma már legendás produkciót csináltunk együtt az óbudai Agrippinától a szentendrei Sevilla borbélyig, Gregor Józseffel. Gáborral együtt pályáztuk meg az Operettszínházat, abban a konstrukcióban, hogy én tanácsadóként, a Pentaton pedig a külföldi kapcsolatok ápolójaként állunk mellettük, mindazzal a kapcsolattal és infrastruktúrával, ami nálunk van. Ez azonban nem egy fix összegben maghatározott szerződési díj, az általunk hozott üzletekből egy jutalékos rendszerben részesedünk. Nagyon szeretem ezt a színházat, szeretem, ami ott zajlik. Úgy érzem, elég intenzíven benne vagyok az elmúlt tizenkét év sikereiben. A direktor úr elnevezett, az operett Richelieu bíborosának, akinek ugyan hivatalos státusza nincs, de fontos a véleménye.

Rózsavölgyi Szalon
Rózsavölgyi Szalon

- Ez mondjuk azt jelenti, hogy adott esetben Te vittél valami darabot a Kerónak, amit ő megcsinált ...

- ... vagy ő talált ki egy produkciót, aminek a menedzsment hátterét én hoztam létre. Ilyen volt a Rudolf nemzetközi koprodukciója. Most a Ghostban, meg az Elfújta a szélben vagyunk nyakig. Ezek a non-replika jogok például nem olyan egyszerűek. Több éves munka megkapni az engedélyt, hogy az eredetihez képest változtathassunk és megcsinálhassuk a saját verziónkat. Aztán az én ötletem volt az is, hogy az operettek után a musicalekkel is lépjünk ki a nemzetközi piacra. Az, hogy a Walt Disney engedélyével létrejött egy háromszáz előadásból álló Szépség és a Szörnyeteg-turné Németországban, az egyik legnagyobb szakmai sikerem. Ilyen volumenű színházi szerződés nem volt a magyar színházi életben. Ebben öt-hat éves munkám van. Eleinte sok külföldi premier utáni banketten álltam pezsgőspohárral a kezemben a terem szélén és csak két embert ismertem, míg ma már egy nemzetközi musical bemutatón mások jönnek oda hozzám, hogy nincs-e kedvünk együttműködni velük, vagy valamit Pesten bemutatni.  Ez az egész egy igazi színház szagú csapat, ahol nem kevés vita mellett együtt alakulnak ki a dolgok. Nyilván amikor azt mondom, hogy a színház csapatmunka, akkor feltételezzük, hogy emellett van egy olyan vezéregyéniség, mint a Keró, aki mindenkit meghallgat, és mer dönteni, mert van egy nagyon erős víziója arról, hogy mit szeretne csinálni. Nekem egyébként hatalmas mázlim volt, mert a Nováknál ez ugyanígy működött, és Zimányi Zsófiánál a Tavaszi Fesztivál legendás 16 évében is. Elmondhatom tehát, hogy a három mesterem mentalitásban nagyon hasonlít egymásra. Szerintem jó társuk voltam, vagyok. Csapatjátékosnak tartom magam, akinek azért mindig megvan a saját véleménye is. De egyáltalán nem zavart, hogy ilyen erős egyéniségek mellett én lehetek a "söprögető". Az életem nagy kérdése, hogy akarom-e egyszer azt, hogy én legyek az első.