Lázár, Olimpia

Kövérek és soványak a Dóm téren

2013.05.29. 12:31

Programkereső

Jacobi Viktor 1911-es operettje, a Leányvásár szövegét - Bródy Miksa és Martos Ferenc munkáját - Vinnai András és Varró Dániel alakította "szabadtérivé" és "kétezer-tizenhármassá". A cselekmény természetesen nem változott, a konkrét szöveg azonban a rendezői koncepcióhoz idomult.

A július 5-én, 6-án és 7-én színre kerülő produkció olvasópróbáját Budapesten, a Nemzeti Színházban tartotta május 28-án délután Gothár Péter. A rendező, bár - némiképp ironikusan - arra az álláspontra helyezkedett, hogy számára túl sok feladat a munkafolyamat során nem adódik majd, mivel az előadás sikerét illetően alapjában véve a zenei és koreográfiai feladatok bírnak komoly jelentőséggel (a karmester Silló István, a koreográfus Juronics Tamás lesz), a fogyasztói társadalmat kifigurázó szövegírók fantáziáját megtermékenyítő alapkoncepcióval azért a legkevésbé sem maradt adós.

Gothár Péter
Gothár Péter

Elképzeléseinek megfelelően a Dóm tér színpadára az előadás első részében egy kikötő épül, míg a második rész helyszíne egy tengerjáró fedélzete lesz, Vinnai András pedig - a western környezet kissé poros asszociációit elkerülve - kövérek és soványak vetélkedésévé formálta a cselekményt. Így a sovány Fritz Rottenberg - Keresztes Tamás alakítja a szerepet -, a dúsgazdag Harrisonnak, a fogyókúrák és fogyasztóeszközök királyának előfutára egy fiktív szigetre, a hottentották, vagyis a kövérek országába érkezik, ahol megjelenése és iszonyodása a szigetiek kedvenc ételétől, a zsírral töltött medúzától mindjárt tömegverekedést váltana ki, ha a kövér polgármester - Hegedűs D. Géza - útját nem állná a lincselésnek. A történet konfliktusának körvonalai tehát erőteljesen eltérnek a klasszikus változattól, Jacobi Viktor slágerei azonban, ha szövegük még mulatságosabbá vált is Varró Dániel munkája nyomán, érintetlenek maradtak.

Az előadás rangos szereplőgárdájának produkcióját, amelyben Schell Judit, Bordás Barbara, Nagy Ervin, Szombathy Gyula, Ujlaki Dénes és Kocsis Gergő neve is a színlapra kerül, huszonnégy táncos és negyven énekkari tag közreműködése gazdagítja majd.