Auguszta

Mireille

2013.06.01. 13:34

Programkereső

"Az opera műfajában kockázatot vállalni, és a lehetetlent megcélozni szinte kötelező. Új fényben láthatjuk a poros, elfeledett operákat, ha sikerül megszabadítanunk őket az idő nehezékétől, mi magunk pedig merész, szokatlan nézőpontba helyezkedünk" - hangsúlyozta Nina Dudek, az Operaház júniusi kamarapremierjének rendezője.

A Jókai utcai Ferencsik-teremben ugyanis Gounod Mireille című operájának bemutatójára kerül sor június 14-én. Az alkotás Frédéric Mistral drámája, az okszitán nyelven írt Mireio nyomán készült, amelynek francia nyelvű fordítását 1859-ben publikálták Párizsban. Gounod-t a téma és a miliő, a porvence-i hagyományok hangulata azonnal magával ragadta, olyannyira, hogy a komponálás során maga is ellátogatott Provence-ba, és magával Mistrallal is találkozott.

Magyar Állami Operaház épülete
Magyar Állami Operaház épülete

Ami az 1864-ben a párizsi Théâtre Lyrique-ben lezajlott premier közönségét illeti, ők már valamivel kevésbé bizonyultak lelkesnek. A cselekmény rusztikus világa, paraszti szereplői önmagukban sem nyerték el rokonszenvüket, a szüzsé romantikus elemeinek falusi környezetbe való átültetését pedig különösképp nehezményezték. A bemutatón jelenlévő Turgenyev egy Pauline Viardot-nak írt levelében egyenesen nevetségesnek bélyegezte a zord természeti környezettel és enyhe túlvilági befolyással kacérkodó harmadik felvonást.

Bár a kompozíció karrierje nehézkesen indult, és a 19. századi operarepertoárnak sem vált igazán népszerű elemévé, a francia színpadokról sosem tűnt el teljesen, a magyar közönség azonban eddig alig találkozhatott a művel. Ezt a hiányt pótolják most a Magyar Állami Operaház énekkari művészei, akik rövidített változatban tűzik műsorukra az eredetileg öt felvonásos operát Szirtes Katalin zongorakíséretével, Nina Dudek rendezésében.