Luca, Ottilia

"Itt a művészet számít"

2013.06.02. 08:00

Programkereső

Groteszk fintora a sorsnak A nürnbergi mesterdalnokokkal kapcsolatban, hogy ez a kolosszális műalkotás lényegében pótcselekvésként született. Wagner 1845 nyarán a marienbadi gyógyfürdőben kúrálta magát, és az orvosok szigorú utasítására tartózkodnia kellett minden alkotó tevékenységtől. Olvasmánya azonban, amivel a fürdőben múlatta az időt, nem hagyta nyugodni.

Doktorainak megnyugtatására Wagner „férfiasan küzdött a kísértés ellen", hogy papírra vesse a Lohengrin szövegét, amely a fejében már formát öltött, s ehelyett valami egészen mással foglalta el magát: „Gervinus Német irodalomtörténetének néhány utalásából élénk képet alkottam magamban a nürnbergi mesterdalnokokról és Hans Sachsról. Különösen izgalmasnak találtam a »jegyző« intézményét és azt, hogy általánosságban mi a szerepe a mesterdalnokokkal szembeállítva. Anélkül, hogy ennél többet tudtam volna Sachsról vagy a kor többi költőjéről, egyik sétám alkalmával kitaláltam egy mulatságos jelenetet, amelyben a cipész mint népszerű költőiparos megleckézteti a jegyzőt: miközben az énekel, kalapácsával sámfán üti ki a hibapontokat, hogy elégtételt vegyen rajta vaskalapos melléfogásaiért. Számomra ez az egész két pontba sűrűsödött: egyrészt abba, ahogy a jegyző felmutatja a krétajelzésekkel teli táblát, másrészt Sachs képébe, amint magasba tartja a cipőt, amit a jegyző hibáit jelezve készített. Így fejezik ki ítéletüket az éneklésről."

Nürnberg
Nürnberg

Van egy bensőséges pillanat a Mesterdalnokok II. felvonásának 4. jelenetében, amikor Éva és Sachs a másnapi dalnokverseny indulóinak esélyeit latolgatják. Bár Éva bízik abban, hogy szíve választottja, Walther nyeri el a díjat s azzal együtt az ő kezét, ő és az özvegy Sachs pár pillanatig eljátszanak a gondolattal, hogy a nagy korkülönbség ellenére házasságra léphetnének egymással. Amikor Sachs azt mondja, túl öreg ő a lányhoz, Éva kétértelműen megjegyzi: „Itt a művészet számít!" Incselkedésével azt fejezi ki, hogy készséggel elfogadja Sachsot, ha a szabályoknak megfelelően övé lesz a győzelem: egymás iránti vonzalmukat e szakasz Asz tonalitása is világossá teszi (ez a hangnem Wagner műveiben gyakran a kiviruló szerelmet érzékelteti), akárcsak a sehr zart (nagyon gyengéden), dolce és dolcissimo előírások.

„Hier gilt's der Kunst"  -  Itt a művészet számít! - ezt  íratta ki a Festspielhausra nagy betűkkel a komponista fia, Siegfried Wagner 1924-ben, amikor Bayreuthot az a veszély fenyegette, hogy a nemzetiszocialisták irányítása alá kerül. „Itt a művészet számít" - Bayreuth történetírója, Frederick Spotts szavaival ez volt az a „szép nagy fügefalevél", amit azután gyakorta kellett felhasználni a kellemetlennek ítélt tények elrejtésére (különösen akkor, amikor a II. világháború után, 1951-ben újra megnyitották az ünnepi játékokat). Olyan mentség volt ez, amelyre újra meg újra hivatkozni lehetett egy évszázadon át, míg el nem söpörte a komponista dédunokája, Katharina korszakalkotó, 2007-es produkciójával. Ebben az egyetlen, nagy visszhangot keltő mondatban benne rejlik a szerelem, a művészet és a politika háromszöge, amely a Mesterdalnokokat jellemzi.

Wagnernek eredetileg egészen más elképzelése volt erről a terjedelmes mesterműről, mint ahogy az megvalósult. Kiadójának, Schottnak így vallott erről 1861 októberének végén: „Az opera címe: »Nürnbergi mesterdalnokok«, és főhőse a joviálisan költői Hans Sachs. A téma kedélyes tréfákban rendkívül gazdag, és büszke vagyok arra, hogy ezzel az eredeti elgondolással, amely teljes egészében saját invenciómból táplálkozik, valami egészen szokatlanra és egyedire találtam rá. A darab versben és zenében egyaránt teljes mértékben könnyed és népszerű stílusú lesz, s az a körülmény, hogy ez alkalommal sem úgynevezett vezető tenorra, sem nagy tragikus szopránra nem lesz szükségem, biztosítékot jelent arra, hogy hamar megtalálja majd az utat az összes színházba."

Joachim Köhler: A nevető Wagner - könyvborító
Joachim Köhler: A nevető Wagner - könyvborító

Ehhez képest az elkészült mű a maga négy és egynegyed órás cselekményével a mai napig kimeríti a legtöbb operaház erőforrásait. Igaz viszont, hogy a zenekarban csupán kettőzött fafúvósok vannak, szemben a Trisztán háromszorozott vagy a Ring négyszerezett fafúvósaival.

A Gervinus-kötet mellett, amit a marienbadi gyógyvízzel együtt szívott magába, Wagner majdnem biztosan felhasználta költeményéhez Jacob Grimm köteteit, Hans Sachs darabjainak J. G. Büsching-féle kiadását és Friedrich Furchau Sachs-életrajzát is, amelyek mind megtalálhatók voltak saját drezdai könyvtárában. Ekkoriban még az volt a fő célja, hogy kigúnyolja a mesterdalnokok szabálykönyvekhez igazodó vaskalaposságát - amit a jegyző testesít meg -, és szembeállítsa ezt a nép természetesebb művészi ösztönével, amit Sachs képvisel. Sachs ebben az első vázlatban még cinikusabb, kevésbé megbízható jellem, s nem az a világ dolgaiban jártas, csupa jószándék poéta-mesterember, akivé a kész műben vált.

Ezután Wagner 16 évre félretette a vázlatot, és csak 1861-ben vette elő a legalsó íróasztalfiókból, hogy megbékítse a kiadóját valamivel, ami fogyaszthatóbb, mint a Ring tetralógia, amelybe 1848 óta olyannyira belebonyolódott. Ekkor újra Grimmet tanulmányozta, és Johann Christoph Wagenseil Nürnbergi krónikáját is, amely bőséges információt tartalmaz a régi mesterségekről, céhekről, és a városról általában. További lehetséges forrásai közül - nincs bizonyíték rá, hogy merített-e belőlük, vagy sem - E. T. A. Hoffmann-nak a 16. századi Nürnbergben játszódó novellája, a Martin mester és a kádársegédek a legfontosabb.

Wagner mindjárt megírt egy második, majd egy harmadik prózai vázlatot 1861 novemberének közepén, tartalmasabbá téve Sachs jellemzését, és őt helyezve a dráma középpontjába, hasonlóan ahhoz, ahogy a tetralógia komponálása során Wotan fokozatosan átvette Siegfried helyét mint a Ring első számú morális támasztéka. Ezt részben azzal a ténnyel magyarázhatjuk, hogy Wagner egyre inkább azonosult Sachsszal, az ügyes iparossal, aki alkotóművész is egyben, s aki megérti, hogy a legjobb német hagyományt egyesíteni kell a jövő zenéjével - ez az a lecke, amit a fiatal, impulzív Walther a suszter-poéta műhelyében megtanul. Wagnert is izgatták az álmok, és Schopenhauer inspirálta gondolatot ad Sachs szájába, aki így szól Waltherhez: „A szív, a vágy, azt tudjuk jól, / Hozzánk az álom nyelvén szól; / Költészet meg a versírás / Nem más, csak ébren álmodás." (Várady Antal fordítása)

A borotvált Wagner-fotó
A borotvált Wagner-fotó

A művészet megújulásának eszméjét átszövi a szerelmi érdek. Pillanatig sem lehetnek kétségeink afelől, hogy a lány Waltheré lesz, miután a vaskalapos jegyző, Beckmesser csúfosan alulmarad vele szemben. Némi bizonytalanságot visz azonban a cselekménybe Sachs és Éva finoman vérfertőző flörtje: mint megtudjuk, a lányt kisgyermekkorában Sachs a karján ringatta, mivel elvesztette feleségét és gyermekét, s a gondolat, hogy „így lenne gyermekem és nőm", mindkettejükben fölmerülhetett.

Ha a művészet és a szerelem a háromszög két oldala, akkor a harmadik oldal a politika - és itt még ingoványosabb talajon járunk. Már utaltunk rá, hogy a nácik kisajátították a Mesterdalnokokat, és bár sokan szeretnék letörölni Wagnerről ezt a szégyenfoltot, nem olyan könnyű kihúzni őt a slamasztikából. Az, hogy Wagner antiszemita gondolkodása áthatja a művet, kézenfekvőnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy ez a rögeszme a mű komponálásakor teljes mértékben megfertőzte gondolkodását. Mint Barry Emslie fontos új könyve (Richard Wagner and the Centrality of Love; 2010) világossá teszi, Wagner a zsidókat valódi kreativitásra és igaz szerelemre képtelennek ítélte. Beckmesser, a jegyző ezt a kettős hiányt testesíti meg. Egyrészt megalázza magát nevetséges szerenádjával (II. felvonás) és elfuserált próbálkozásával, hogy leminősítse Walther nyertes dalát (III. felvonás). Másrészt komolytalan a puszta gondolat, hogy a zsémbes öreg ítész lelki társa lehetne Évának. Beckmesser tehát kudarcot vall mind a művészetben, mind a szerelemben. Mivel képtelen összhangba hozni a szöveget és a zenét (Wagner felfogása szerint ez a jó dalnok ismérve), a III. felvonásban nevetségessé válik (már ha képesek vagyunk eltekinteni a jelentben rejlő kegyetlenségtől). Művészi terméketlensége azonban Wagner szemében része a szerelemnélküliségnek.

A nácik számára elsősorban az volt vonzó a Mesterdalnokokban, hogy az opera a tősgyökeres német társadalmat ábrázolja a középkori Nürnberg idilli, prekapitalista, macskaköves utcáin. Itt áll előttünk a modern Németország egyetlen reménye, az ipari „fejlődéstől", idegenek uralmától, faji asszimilációtól ostromolva. Csak a „szent művészet", amely mellett Sachs a néphez intézett hordószónoklatában (III. felvonás) kiáll, hozhatja el a megbomlott társadalomnak a várva várt megváltást.

Nürnberg
Nürnberg

A művet helyenként fennhéjázónak vagy akár unalmasnak érzik egyesek: leginkább akkor, amikor Dávid felmondja a mesterek szabályait az I. felvonásban, vagy amikor Sachs nehézkes kalapácsütésekkel pontozza Beckmesser szerenádját. Ugyanakkor a partitúrában egymás mellett találjuk a tökéletesen expresszív részleteket és a szilárd, magabiztos diatóniát, ahogy egyszerre van meg benne a művészet és a szerelem misztériumát kutató elmélyült elmélkedés, valamint az a sötétebb oldal, amit nem láthatatlanná tenni, hanem megérteni kell. Biztos, hogy nem a művészet az egyetlen, ami itt számít, legalábbis ha a felszín mögé nézünk. Mindenütt ez a helyzet Wagnerrel, de sehol sem inkább, mint ebben a problematikus, mégis nagyszerű műalkotásban.

Fordította: Garai Attila

(Részlet az angol Wagner-kutató Richard Wagner - Bayreuth varázslója című 2012-es könyvéből, amely a Rózsavölgyi és Társa gondozásában jelenik meg magyarul 2013-ban.)