Lázár, Olimpia

Az opera mint üzlet

2013.09.02. 12:26

Programkereső

Giuseppe Verdi amellett, hogy az operatörténet egyik legzseniálisabb komponistájaként vált halhatatlanná, üzletembernek sem volt rossz. Erről tanúskodik az az anyag - eredeti levelek, kéziratok és első kiadású kották - amelyet Berlinben állítanak ki.

A német alapítású, nemzetközi Bertelsmann csoport részeként működő Ricordi Zeneműkiadó archívuma, amelyet a világ egyik legnagyobb magán zenei gyűjteményének tartanak, több mint 7800 eredeti kéziratot, köztük 600 operapartitúrát és számos tankönyvet őriz. Ebből a kincsesbányából olyan riktaságok kerültek elő, mint az Otello és a Falstaff partitúrájának eredetije. A különleges kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tárgyakat most mutatják be először a nyilvánosság előtt.

Giuseppe Verdi
Giuseppe Verdi

Gabriele Dotto, a Bertelsmann csoport berlini székházában rendezett kiállítás kurátora emlékeztetett rá, hogy a Ricordi-család és Verdi között különlegesen szoros kapcsolat állt fenn. Leveleikből, amelyek közül szintén jó néhány látható a kiállításon, valamint az egyes szerződésekből és üzleti könyvekből világosan kiderül, hogy Verdi kifejezetten jó üzleti érzékkel rendelkezett. Ugyanakkor kiolvasható a dokumentumokból az is, hányféle módon segítette Ricordi a zeneszerzőt mind a művészi, mind a pénzügyi siker szempontjából: ha kellett, még librettót és szövegírót is ajánlott a számára. Hét esztendőn át buzdította Verdit Shakespeare drámájának, az Otellónak a feldolgozására, és része volt abban is, hogy Verdi eldfogadta Arrigo Boitót librettistaként.

Ricordi ösztönzése, mint mindig, eredményesnek bizonyult: mai értékre átszámítva szép jövedelmet, 900 ezer eurót hozott Verdinek, aki ebből hozta létre a muzsikusok és énekesek nyugdíjasotthonát Milánóban. A Casa Verdi ma is működik, olyannyira, hogy a Falstaff idei, salzburgi bemutatójához ennek mását választotta Damiano Michieletto színpadképül.

A szeptember 15-ig látogatható kiállítás anyagát később átviszik Güterslohba és Milánóba is.